23. fejezet

Azt a napot, és a következőt is Kamijonál töltöttem. Nem csináltunk semmi különöset, csak élveztük egymás társaságát. Azt terveztük, hogy a szünetünket együtt töltjük, ami jó lett volna. De nem így lett.

Kamijo épp Teruval beszél telefonon. Csak annyi derült még ki számomra, hogy a gitáros kitalált valamit, amibe a társai már belementek.

- Oké, de négyen kevesen leszünk – sóhajt Kamijo, kis szünet – Mi van? Akkor nekem nincs is beleszólásom. Jól van, megyek – és bontja a vonalat.

- Gáz van? – kérdem.

- Nem. Teru vett egy focilabdát és fel akarja avatni. Kitalálta, hogy legyen egy meccs a Versailles és a Dir en Grey közt.

- Nem szeretek sportolni.

- Állítólag, már le lett beszélve.

- Nekem nem szóltak.

- Teru mondta, hogy Kaoru szerint itt vagy.

- De jó – morgok.

- Gyere, jó lesz – simít végig combomon.

Morogva felkászálódok és elindulunk. Egy közeli parkba megyünk. Kamijo ügyesen leparkol és megyünk megkeresni a focipályát, ahol a többiek várnak. A pálya meg van, két kapu van felállítva a fűben. A többiek már ott gyülekeznek.

- Kyo, rossz hatással vagy másokra. Kamijo sose késik – mosolyog Hizaki.

- Mindent el kell egyszer kezdeni – nevet énekesem.

- Inkább játszunk! – lelkesedik Teru.

- Nem játszom – jelenti ki Shinya.

- Olyan nincs. Ha nem akarsz focizni, akkor te leszel a bíró – jelenti ki Kaoru.

- Oké – egyezik bele a dobos.

- A bandák egymás ellen? – veti fel Die.

- Oké – helyesel Yuki.

- Kapusok? – néz végig a társaságon Hizaki.

- Én – jelentkezik Kamijo.

- Velem együtt – jelenti ki Toshiya.

- Akkor hajrá! – kiáltja Die és felkapja a labdát.

Elkezdjük a játékot. Eleinte nincs sok kedvem hozzá, de a végén belejövök és tetszik. Barátságos meccs, csak párszor rúgjuk fel egymást. A Versailles két törékeny gitárosából nem néztem volna ki, hogy ennyi erő van bennük, meg hogy beállnak a megrúgott labda elé. Kamijo is jó kapus, nem igen szerzünk gólt. Totchi se kíméli magát, mindent belead. Nem mérjük az időt, játszunk, míg jól esik. Már mindannyiunkról folyik a víz, a pólók is lekerültek. Kaoru megszerzi a labdát és rárúgja a kapura. Kamijo kis fáziskéséssel mozdul. A labda ágyékon találja, mire összeesik és elterül a füvön. Mindenki megdermed, én meg legszívesebben leütném a gitárost. Kaoru sűrű bocsánatkérés közepette próbálja felsegíteni Kamijot, aki inkább a földön marad. Hizaki az énekeshez szalad és megpróbálja kigöngyölni, mert teljesen összegömbölyödött. Mikor ez sikerül, meg… megtapogatja?!

- Semmi gáz, teljes a szerszámkészlet, úgyhogy megmarad! – kiáltja röhögve.

Mindenkiből kirobban a nevetés, kivéve belőlem. Gyilkosan meredek Kaorura. Ő is a „sérülthez” megy és felhúzza.

- Egyben vagy? Bocsi – mosolyog.

- Igen, semmi gáz – szuszog Kamijo.

Kezet ráznak és szent a béke.

- Remélem nem csináltál a tenorból szopránt – küzd a mosoly ellen Yuki.

- Megnyugodhatsz, férfi vagyok – fintorog Kamijo – és Hizaki, ezt jobb ha nem tudja meg a csajod. Mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy egy pasi tökét fogdostad?

- Nem vagy olyan köcsög, hogy beköpj. Meg ezt be lehet tudni fanservic-nek – vigyorog az említett.

- Igaz.

 Mintha nem történt volna semmi, úgy folytatjuk a játékot. Párszor megfordult a fejemben, hogy „véletlenül” felrúgom Kaorut, de sajna ez nem jött volna össze, mert egy csapatban vagyunk. Nem is kérhetem meg az ellenfél egyik tagját se, hogy tegye meg nekem ezt a szívességet, mert akkor Kao rúghatja a büntetőt és megint eltalálhatja vámpíromat. Kurva élet! Na, majd máshogy állok bosszút.

Végül este kiegyeztünk egy döntetlenben. Hogy ezt megünnepeljük, egy közeli kocsmát látogatunk meg. Teru a vezetésre hivatkozva csak kólát iszik, mire Kamijo és Hizaki látványosan szörnyülködnek.

- Mi ezzel a baj? – kérdi Kaoru.

- A kólától is képes beállni. Olyankor rosszabb, mintha részeg lenne – sóhajt lemondóan Kamijo.

Ilyenről se hallottam még. De mint mindig, vannak csodák. Míg mi a sörünket kortyoljuk, Teru megiszik vagy egy liter kólát és teljesen felpörög. Kezd úgy viselkedni, mint egy gyerek. Nyávogva bújik Hizakihoz, mint egy macska. Aztán elkezdi rángatni, mondván neki WC-re kell mennie, de nem mer egyedül menni, mert fél, hogy elviszi a WC-manó.

- Ez mindig ilyen? – kérdi Die a két gitáros után nézve.

- Aha – sóhajt fáradtan Yuki.

Kamijo vigyorogva hátra dől a széken és átkarolva a vállam közelebb húz magához, és együtt nevetünk Toshi és Die majomkodásán. Még elkapom Kaoru meglepett tekintetét. Önelégülten rávigyorgok és nekidőlök a vámpír mellkasának.

- Ha fáradt vagy, szólj és megyünk haza – súgja fülembe.

- Oké.

Még megiszunk pár sört majd lelépünk.

- Kyo, ez most komoly? – kap el Kaoru.

- Igen, de ne szólj bele.

- Mégis mióta?

- Emlékszel az összejövetelre a turné után?

- Igen.

- Na, pont azóta.

Még mondana valamit, de azt már nem várom meg. Intek a félrészeg-részeg társaságnak és Kamijot követve távozom a kocsmából. Hazafelé menet keresztül vágunk a parkon, ahol nem is olyan rég játszottunk. Az egyik sötét részen Kamijo elkap és szenvedélyesen ajkaimra mar. Felnyögök, de viszonzom és beletúrok szőke tincseibe. Már szédülünk a levegőhiánytól és elválik ajkaimtól és mosolyogva, ragyogó szemekkel néz rám.

- Mi az? – kérdezem.

- A szemed, olyan mintha az ember lelkébe látnál.

- Ilyet se mondtak még.

- Én mondom. Gyere, menjünk.

Mosolyogva ölelem át a derekát és megyünk hozzá. Boldog vagyok, de tényleg.

22. fejezet

Gyengéden magához húz, és lágy csókot lehel ajkaimra. Átkarolom vékony derekát, viszonzom üdvözlését. Elenged, majd átmegyünk a nappaliba. Már túl vagyunk azon, hogy hellyel kínáljon és mondja: „Érezd otthon magad”. Elfoglalom a kanapét, míg ő az egyik polcnál matat valamit.

- Tessék – nyújt felém pár CD-t.

- Miért? – nézek nagyot.

- Te is adtál nekem.

Végignézem a lemezeket. Van köztük limitált kiadás is, amiből összesen 1000 darabot adtak ki. Mindent megtettem, hogy megszerezzem, még Kaorut is segítségül hívtam, de nem jött össze, erre csak úgy megkapom. Hitetlenkedve nézek a lemezekre, majd rá.

- Ez limitált kiadás. Japánban 100 darab van – mutatom fel az egyiket.

- Tudom – bólint komolyan.

- De…

- Nem tetszik a zenéjük.

- Köszönöm – nézek rá hálásan – Akartam szerezni egyet, de már mind elfogyott.

- Akkor neked ez nagyobb érték, mint nekem.

- Igen, főleg, hogy tőled van – végét csak suttogom.

- Van kedved megnézni egy filmet?

- Persze.

- Mit?

- Válassz te.

Kiválasztja a filmet és beteszi a lejátszóba. Leül mellém, elindítja. Az Interjú a vámpírral-t nézzük. Egy karját a kanapé háttámláján pihenteti, így mellkasára dőlök, nyakhajlatának támasztom a fejem. Átölel, és nézzük tovább a filmet. Jólesik a közelsége, ölelése. Biztonságban érzem magam erős karjai közt. Hátamon érzem szíve dobogását, teste melegét. Kell ennél több? Nekem nem. A filmnek vége, de egyikünk se mozdul, nem szólunk egymáshoz. Nincs szükség szavakra. Így tökéletes a pillanat. Nem tudom meddig ültünk így, de gyomrunk korgása törte meg a pillanatot.

- Éhes vagy? – kérdi.

- Aha. Ma még nem ettem.

- Akkor gyere, eszünk.

Kikászálódik mögülem, és eltűnik a konyhában.

- Segítsek? – megyek utána.

- Ha gondolod. A spagettit szereted?

- Igen.

- Akkor jó. Reszelsz sajtot? A hűtőben, a legalsó polcon van – mondja.

Az utasításoknak megfelelően cselekszem. Hamar megvan a sajt, a reszelőhöz is útba igazít, és végre munkához láthatok. Nem beszélünk, nincs szükség szavakra. Néha segít, hogy mi hol van, de nem törjük meg a jóleső csöndet.

- Megkevernéd a tésztát? – kéri vámpírom.

Szó nélkül eleget teszek kérésének, a sajt már úgyis kész. Míg kavargatom a tésztát, egy fakanál lebeg a szemem elé. Kamijo halványan mosolyog. Megkóstolom a szószt, elismerően bólintok.

- Finom.

- Akkor készen is vagyunk.

Elzárja a gázt, addig megterítek. Hoz két sört, és asztalhoz ülünk.

- Honnan jött ez a vámpír stílus? – kérdezem két falat között.

- Gyerekkoromban elég sok vámpírfilmet néztem, és elbűvöltek. Az erejük, az egész lényük. Hasonlítani akartam rájuk. A reneszánsz stílust is hamar megkedveltem, úgy gondoltam, jó lenne ötvözni a kettőt. Az előző bandában ez nem jött be, nem tetszett a srácoknak, és azt mondták, hogy hagyjam abba ezt a hülyeséget. A Versailles-nál tetszik a fiúknak, veszik a poént, és belemennek a játékba. Miért kérdezed?

- Nem tudom, csak úgy.

- Hülyének tartasz, ugye? – kérdi könnyedén, nincs a hangjában semmi szemrehányás.

- Ha te hülye vagy, akkor én mi vagyok? Mert akkor kézen fogva mehetünk a zártosztályra.

- Igaz – kuncog – De miért kérdezed?

- Csak érdekel. Furán hangozhat, de olyan mintha rossz korba születtél volna.

Értetlenül néz, és felvonja szép ívű szemöldökét.

- Te olyan vagy, mint egy reneszánsz vámpír. Mintha évszázadokat éltél volna, vagy később születtél volna.

- Ez hízelgő – jön zavarba.

- Ne nevess! Így gondolom, és kész. Amúgy meg, te kérdezted – duzzogok.

- Jól van, ne morogj – kuncog.

Fintort vágok, és folytatom az evést. Borzasztó ez az alak. Ebéd után elmosogat, és feltesz főni egy kávét.

- Nem hittem volna, hogy ilyen házias vagy – jegyzem meg.

- Muszáj, mert nem szeretem a disznóólat. Szeretem, ha rend van. Ezen kívül, a szüleim neveltek így. Jó ezt csinálni, legalább ez leköti a figyelmem, és nem kell mindig a munkára koncentrálnom.

- Hogy van minderre időd és energiád? Én munka után örülök, hogy élek.

- Szeretem ezt csinálni, és mint mondtam, utálom a rendetlenséget.

Erre elfintorodom. Nálam az van, és ő bejött oda. Nem szólt, mikor látta a felfordulást. Ez azért érdekes.

- A lakásomra nem mondtál semmit – jegyzem meg.

- Az a te otthonod. Soha nem szólok bele mások otthoni szokásaiba. Ha neked az tetszik, vagy úgy érzed jónak, nem szólok bele.

- Az a lakás nem az otthonom, csak egy hely ahol lakom.

- Akkor hol van az otthonod?

- Annál akit szeretek. Ott az otthon, ahol ő van.

Megkapom a kávém, és magához húz egy csókra. Kissé tétova, de mikor viszonzom, felbátorodik.

- Üdv itthon – mosolyog és elhúzódik.

21. fejezet

Visszamegyünk a többiekhez. Kamijo végig maga mellett tart, egy pillanatra se hagy el. Csak velem foglalkozik, nekem szenteli minden figyelmét. Többen akarnak vele beszélni, de elküldi őket, hogy velem lehessen.

- Nem kéne másokkal is foglalkoznod? – kérdem tőle.

- Nem. Csak te kellesz.

Elmosolyodok.

- Kamijo! – kiált Teru – most velem jössz – ragadja meg a karját és vonszolja magával.

Kamijoval értetlenül pillantunk egymásra, de ő pillanatok alatt eltűnik a tömegben, hála gitárosuknak.

- Jól eltűntél. Már kereslek egy ideje – csíp el Kaoru.

- Nyugi, nem szököm meg – morgok.

- Sejtettem.

- Akkor? Miről maradtam le?

- Nem sokról.

- Ennyire nem tudsz élni nélkülem? – kekeckedek.

- Csak szeretnéd.

- Nem tudom feltűnt-e, de elég, ha csak egy árnyékom van. Nem kellesz te is.

- Próbálok vigyázni rád.

- Nem kell.

- Azt majd meglátjuk.

Inkább otthagyom Kaorut, mielőtt felhúzom magam. Most túl jó a hangulatom. Teljesen más színben látom ezt az egész rendezvényt. Sokkal kellemesebb. De jobb lenne, ha visszakapnám a vámpírom, de a főnökével beszél valamit nagyon elmélyülten. Mikor észrevesz, halványan elmosolyodik és követi minden mozdulatom. Miyavi mellém szegődik és kellemesen eldiskurálunk. Lökött, mint mindig, de most nem zavar. Semmi sem tudja elrontani a kedvem. Néha Kamijoval tudunk váltani pár szót, de nekem az is elég, ha a közelében vagyok.

Késő este kezdenek szállingózni a zenészek. Mi is indulni készülünk. Az előtérben összetalálkozunk a Versailles két tagjával. Kamijo és Yuki valamiről elmélyülten beszélnek.

- Mentek? – kérdi kerek szemekkel Yuki.

- Aha, késő van – ereszt meg egy fáradt mosolyt Toshi.

- Mennyi az idő? – kezd órát keresni Kamijo.

- Hajnali négy – mondja Shin.

- Mi?! – néz nagyot az énekes.

- Oké, hogy te éjszakai lény vagy, de mi emberek nem – viccelődik Die.

- Lassan szedjük össze Terut és Hizakit – tervez Yuki.

- Teru mintha az étteremben aludna. Hizakit nem tudom. Kimegyek cigizni – dönt Kamijo.

- Oké, összeszedem őket és mehetünk. Szólj a sofőrnek.

- Meg lesz.

Így már hatan megyünk ki. Kamijo az épület előtt rágyújt és megkér egy itteni inast, hogy szóljon a sofőrjüknek.

- Ilyen jó dolgotok van, hogy hazaviszik a seggetek? – kérdi Dai.

- Aha – vigyorog önelégülten.

Mire leég a cigije, megjön Yuki két zombi gitárossal. Búcsúzkodás közben Kamijo magához von, és a fülembe suttogja érzéki hangon:

- Majd hívj fel.

- Oké.

Megajándékoz lehengerlő mosolyával és mennek. Egy fekete limuzinba szállnak be. Die és Toshi morognak, hogy ők is akarnak ilyet, de Kao lehűti őket. Ahogy beülünk Kao kocsijába, ismét elszorítja a szívem a magány.

Hazaérve az üres lakás fogad, de nem érzem annyira ridegnek és idegennek. A sötétség nem hideg és rémisztő, inkább, mint egy védőburok vesz körbe. Most nem érzem, hogy elveszett lennék, hogy felemészt a fájdalom, mert van valaki, aki ezt, mint semmissé teszi. Aki óvón átölel, védve minden rossztól. Ez Kamijo. Letusolok és elterülök az ágyamon. Nagyon fáradt vagyok, de nem bírok aludni. A testem meg se bír mozdulni, de az agyam zakatol. Miért? Hogy történhetett meg, hogy Kamijo megcsókolt? Hogy szerethetett belém? Tényleg szeret, vagy csak beképzelem magamnak? De, ha nem érez semmit irántam, akkor miért csókolt meg? Ő egy gyönyörű férfi, bárkit megkaphatna, mégis én kellek neki, én… egy gnóm törpe. Keserűen elmosolyodom. Örülök, de nem tudok teljes szívemből. Vannak még kétségeim. Sokat csalódtam már, nem tehetek róla.

Reggel arra kelek, hogy ügyes fejemmel, elfelejtettem elhúzni a sötétítő függönyöket. Szinte semmit sem aludtam, csak feküdtem. Amíg úgy tettem, mintha aludnék, számtalanszor lepörgött előttem a tegnap este. Még mindig nem merem elhinni. Túl szép. Olyan, mint mikor kiállok a színpadra énekelni. Olyankor elragad magával az extázis, repülök és minden tökéletes. Ekkor lesz vége mindennek. Megszűnik minden, én meg lezuhanok. Ez eddig túl szép, szinte már várom, hogy mikor kerít hatalmába a gravitáció. Ahogy fekszem, ez nem akar megtörténni. Erőt veszek magamon és kikelek az ágyból, hogy főzzek egy kávét. Míg fő a fekete, előszedem a mobilom és tétován keresem ki Kamijo számát. Görcsbe rándul a gyomrom, mikor cseng. Mikor kinyomnám, meghallom az énekes hangját:

- Igen?

- Kyo vagyok. Felébresztettelek?

- Nem, a konyhában voltam és nem találtam a telefonom. Meddig lesztek szabadságon?

- Két hét. Ti?

- Egy hétig, utána stúdió felvételek. Ráérsz ma?

- Persze, mit találtál ki?

- Van kedved átjönni?

- Oké. Mikorra menjek?

- Amikor akarsz.

- Indulok.

Bontom a vonalat és összeszedem magam. Már csukott szemmel is eltalálnék hozzá, nem csoda, számtalanszor jártam nála. Most az út hosszabbnak tűnik, mint eddig bármikor. Egy óra múlva végre megérkezem hozzá. Bekopogok és várok. Nem tart sokáig és nyílik az ajtó. Nyelek egy nagyot mikor meglátom vámpíromat. Fekete farmer, kék ing, amit hanyagul félig kigombolva hagyott. Gyönyörű kontrasztot ad sápadt bőre a ruhák sötét színével.

- Végre itt vagy – mosolyog.

- Jöttem volna előbb is, de szar a közlekedés – lépek be a lakásába.

20. fejezet

Nem tudom ki találta ki ezt a hülyeséget, de most szívesen elbeszélgetnék vele. Az oké, ha a PSC szervez egy bulit, hogy villogjanak velünk, de ez… most nem a mi cégünk szervezi, hanem Japán legjobb kiadói. Mindenki elhozza a legjobb aranytojást tojó tyúkot.

- Miért kell elmennünk? – kérdezem Kaorutól.

- A főnök utasítása, meg amúgy is, ez remek alkalom, hogy megismerkedjünk más bandákkal és szakmai tapasztalatokat cseréljünk – feleli.

- Kik lesznek ott? – kérdi Shin.

- Miyavi, Gackt, Alice Nine, a the GazettE, Girugamesh, Hyde, Versailles, Luna Sea, a többieket nem tudom – sorolja a csapatokat Leader-sama.

- Már ez is sok – morgok.

- Nyugi, biztos jó lesz – nevet Totchi.

- Neked tuti, ott lesz Kamijo és csapata – vigyorog Die.

- Aha, kíváncsi vagyok, mi van velük. Yuki mondta, hogy rengeteget dolgoznak és most fog kijönni az új albumuk – lelkesedik a basszeros.

Megdermedek az énekes nevének hallatán. Tehát eljön. Újra láthatom. Furcsa melegség járja át a szívemet. Gyomrom öklömnyire összemegy, benne egy hegynyi görccsel. Látni akarom őt, de ugyanakkor félek is. Nem lenne okom, mégis. Többször beszéltem már vele, talán mondhatom, hogy barátok vagyunk, mégis… feszélyez a jelenléte. Mellette olyan érzésem van, mintha a Szépség és a Szörnyeteg lennénk. Igen, ő szinte természetfelettien szép – az eleganciáról nem is beszélve –, én meg egy ocsmány törpe vagyok. Csodálom, hogy eddig egyáltalán szóba állt velem. Mikor beszéltünk és kérdezett valamit, láttam rajta, hogy érdekli a válasz és nem csak udvariasságból tudakolózik. Jól esett, hogy valakit érdekel, hogy mi van velem – a bandát leszámítva -.

Végre megérkezünk a hatalmas szállodához.

- Te Kao, biztos jó helyen járunk? – kérdi Dai.

Jogos a kérdés, mert ez Tokyo legjobb ötcsillagos szállodája.

- Ez a cím lett megadva – vonja meg a vállát.

Bemegyünk a hatalmas előcsarnokba, ahol egy frakkos ürge lép hozzánk.

- Miben segíthetek uraim? – kérdi egy meghajlás után. – Önök is a ma esti partira jöttek?

- Igen, mi vagyunk a Dir en Grey, a PS Company kiadótól – mondja Kao.

Az öreg pingvin egy listát lapozgat, majd bólint.

- Kérem, jöjjenek velem – és elindul.

Elvisz minket a hatalmas étterembe, ahol már sokan társalognak. Nagyon flancos ez a hely.

- Csak én érzem úgy, hogy nem illünk ide? – bököm meg Dai vállát.

- Szerintem nem – jön a válasz.

- Akkor jó.

- Hát akkor… érezzük jól magunkat – ezzel a kijelentéssel Kaoru elvonul.

A többiek is szétszélednek beszélgetni. Szemeimmel akaratlanul is a Versaillest kezdem keresni, pontosabban az énekest, de nincs sehol se ő, se senki a bandából. Ezek szerint még nincsenek itt. Az egyik pincértől szerzek egy pohár pezsgőt és elindulok körbenézni. Találkozom pár ismerőssel, de nem érdekelnek. Hiroto az első, aki hozzám jön.

- Kyo-kun, mit szólsz ehhez a partihoz? – vigyorog.

- Mit szóljak? Nem látom sok értelmét – vonom meg a vállam unottan.

- Ugyan, szerintem ez remek! Annyi emberrel lehet ismerkedni – lelkendezik.

- Ja, de máskor is lehet velük találkozni.

- Ne legyél ilyen negatív.

- Ilyen vagyok és kész.

Kezd az idegeimre menni az állandó vigyorával és gyerekes lelkesedésével. Inkább gyorsan lerázom és tovább megyek. Már nem tudom, mióta keringet itt, de semmi sem tud érdekelni. Unatkozom, legszívesebben elmennék aludni. Ám tervem meghiúsítja Toshiya hangja, amint örömében valaki nyakába ugrik. Felkapom a fejem, és igen, a Versailles érkezett meg. Ők is öltönyben, mint mindenki – vagy az egyének többsége. Kamijo is eljött. Bennem reked a levegő, ahogy meglátom. Fekete öltöny, hozzá egy mélyvörös ing, ami kiemeli sápadtságát. A rohadt életbe, nagyon jól néz ki. A vámpír herceg és udvartartása megérkezett a bálba. Mosolyogva beszélnek Toshival, majd szétszélednek, csak a gitárosuk, Teru maradt a basszistával beszélgetni. Megrázom a fejem, hogy ne bámuljam olyan feltűnően őket.

Az egyik ablakon bámulok kifelé, mikor a tükröződő felületen látom, hogy valaki mögém áll.

- Beszélhetnénk? – kérdi mély hangján Kamijo.

- Persze – fordulok felé lazán.

Megereszt egy félmosolyt és elindul a tömegen keresztül valamerre. Nem értem miért megy el. Bár van egy sanda gyanúm. Talán szégyell? Könnyen lehet. Mikor eddig beszélgettünk vagy egy kocsmában ültünk, ahol nem ismernek minket, vagy nála voltunk. Ezek szerint tévedtem, és ő is olyan, mint a többi ember – hiába vámpír -, kétszínű. Ez fáj, mert bíztam benne. Elhittem neki, mikor mondta, hogy élvezi a társaságom, de ezek szerint hazudott. Ő is kihasznált, de nem úgy, mint eddig bárki.

Egy elhagyatott, gyéren megvilágított folyosón áll meg.

- Mit akarsz? – kérdezem és remélem, a hangom nem remeg.

Nem felel, a falnak taszít és az ajkaimra mar. Lágyan csókol, ezzel elárulva minden érzelmét. Nem mondta ki, de érzem, hogy szeret. Engedek néma kérésének és szétnyitom ajkaim. Karjaimat nyaka köré fonom és elmélyítem a csókot. Minden megszűnik, csak ő van, csókja édes és bűnre csábító.

- Ezt – mosolyog.

- Miért csináltad? – kérdezem.

Tényleg nem értem ezt a férfit. Ő nem szerethet, az képtelenség. Ennek ellenére nagyon élveztem a csókot. Ajkai sokkal édesebbek, mint gondoltam.

- A vámpírok csak egyszer választanak párt maguknak.

- De neked Yasmine You volt a párod – morgok, nem bírok a szemébe nézni.

Nagyon fájnak ezek a szavak.

- Nem, nem ő volt. Csak azt hittem, hogy ő az enyém, de nem így volt, ezért vették el tőlem. Most tudom, kit szántak nekem.

Végig a szemembe néz, látom, hogy nem hazudik. Gyönyörű barna íriszei boldogságtól csillognak. Nem tudok neki mit mondani. Szeretem őt, de ez az egész helyzet olyan… bonyolult…

- Vagy te nem szeretsz? – kérdezi csalódással a hangjában.

Látom, hogy a boldogsága egy pillanat alatt eltűnik, átadva helyét a fájdalomnak. Elenged és indulni készül, de elkapom a karját. Most én lököm a falnak és vadul megcsókolom. Belenyög a csókba, de azonnal reagál és viszonozza.

- És ha nem én vagyok a párod és elveszítesz? – szakadok el édes ajkaitól.

- Akkor együtt megyünk a pokolra – mosolyog.

Megeresztek egy félmosolyt és elengedem. Még kapok egy gyors csókot és visszamegyünk az étterembe. Boldog vagyok, nagyon boldog. Végre megkaptam azt a férfit, akit szeretek és ő is viszont szeret.

19. fejezet

Végre megint ágyban alhatok. Bár, ami az alvást illeti… nem alszom túl jól. Álmaimban mindig Kamijoval töltök fullasztó éjszakát. Mikor felébredek, férfiasságom mindig fájón lüktet és kielégülésért kiált.

Most is itt állok a zuhany alatt és próbálom rendezni légzésemet.

- Miért? Miért kínzol? – suttogom.

Elzárom a csapot és megtörülközöm. Lemondó sóhajjal lépek ki a fürdőből.

- Mi van veled mostanában? – állít meg Kao hangja.

- Mi lenne? Semmi – lépnék el mellette, de nem hagyja.

- Hazug. Éjszakánként kimész a fürdőbe, holott alvás előtt tusoltál, furcsa vagy. Mi van veled?

- Azt hiszem igazad volt – ülök az ágyamra.

- Miben?

- Hogy szerelmes vagyok.

Hitetlenkedve felsóhajt és leül a saját ágyára, velem szembe.

- Ez komoly? – kérdi.

- Igen. Tudom, innen már nincs visszaút.

- Mindig van.

- Nincs, számomra nincs.

- Ne túlozz.

- Nem túlzok. Érzem, hogy így van. Értsd meg Kao, ez más, mint eddig bármikor. Sokkal mélyebb…

- Szerinted ő mit érez? Szerinted ő érez valamit irántad?

- Nem tudom.

- Ahogy én látom, ő csak a haverjának tekint téged, nem többnek.

- Tudom – suttogom keserűen.

Igaz, amit Kaoru mondott, és ez fáj, de igaza van. Kamijo minden barátjával ilyen közvetlen, velem is azért ilyen.

- Mint barátod mondom, felejtsd el – emeli rám tekintetét.

- Szerinted nem próbáltam?

- Azt nem tudhatom.

- Próbáltam, de nem ment. Nem hazudhatok tovább senkinek. Már beletörődtem abba, hogy így legyen. Hogy szeressem, ő meg észre se vegyen.

Kaoru lemondóan sóhajt és megdörzsöli az arcát.

- Féltelek – mondja.

- Nem kell.

- De igen.

- Majd meglátjuk mi lesz.

Morog és inkább kimegy a szobából. Van egy olyan érzésem, hogy mostantól lesz még egy árnyékom.

És milyen igazam lett. A beszélgetés óta, Kaoru minden lépésem figyeli.

Végre vége ennek a turnénak és alhatok. Elterülök az ágyon és végre alszom. Az utóbbi időben nem aludtam valamit jól. Olyan fáradt vagyok, hogy nem álmodom, vagy ha igen, szerencsére nem emlékszem rá. Arra ébredek fel, hogy csörög a telefonom. Meg se nézem a kijelzőt, úgy veszem fel.

- Mit akarsz Kaoru? – morgok.

- Hogy Kaoru mit akar, azt nem tudhatom, mert Kamijo vagyok. Ezek szerint felébresztettelek – állapítja meg.

- Igen, de miért hívtál? – dörzsölöm meg a szemem.

- Nyisd ki az ajtót – és bontja a vonalat.

Kimászom az ágyból és megyek ajtót nyitni. Tényleg a vámpír áll előttem. Mikor meglát, elmosolyodik.

- Tegnapelőtt megbeszéltük, hogy ma átjövök dumálni és a pulcsimért – homályosít fel.

- Tényleg! – csapok a homlokomra.

- Halasszuk el? – kérdi mosolyogva.

- Nem, csak… - nézek a hátra – hatalmas a kupi.

- Engem nem zavar.

- Én szóltam – engedem be.

Bezárom mögötte az ajtót, míg ő leveszi a cipőjét és a farmer kabátját.

- Ülj le, kérsz valamit? – kérdem.

- Egy teát – néz körbe.

Eltűnök a konyhában. Ég a pofámról a bőr, hogy elfelejtettem, hogy ma átjön. Ha ez nem lenne elég, nem tusoltam, nem raktam rendet. Nála mindig katonás rend van, erre idejön, ahol egy atomtámadás utáni csendélet van. Két bögrével a kezemben megyek a nappaliba, ahol Kamijo a CD gyűjteményemet tanulmányozza.

- Szép gyűjtemény – jegyzi meg.

- Igen, szeretem gyűjteni a CD-ket.

- Van pár, amivel már nem tudok mit kezdeni. Ha kéred, elhozom.

- Ahogy gondolod. De mit kérsz cserébe? Válassz valamit.

- Meglátjuk.

- Nem szeretek csakúgy kapni. Valamit valamiért.

- Ha nem találok zenét, akkor meghívsz egy sörre.

- Megbeszéltük. A filmzenékkel hogy vagy?

- Imádom.

Kicsit keresgélek és a kezébe nyomok pár lemezt.

- Tessék. Nekem nem igazán tetszett. Ha kell, tied.

- Köszönöm. Akkor meg van az üzlet – vigyorog.

- Aha.

Belekortyol a teába, addig én próbálok helyet csinálni a kanapén. Láthatóan nem zavarja a rendetlenség, vagy ha igen, jól titkolja.

- Mi volt a turnén? – kérdi.

- Nem sok. Számtalan fellépés, kisebb technikai bakikkal.

- Például?

- Szám közben a mikrofon bemondta az unalmast, Shin egyszer elvesztette az ütemet, Die húrja a koncert végén szakadt el. Toshi egyszer hátrafelé ment és a kábelekben hanyatt esett.

Kamijo jót nevet a mesén.

- Nálatok? – kérdezem.

- Nagy volt a siker, még úgy is, hogy csak négyen voltunk. Bár, az utolsó két koncerten You, a Matenrou Opera basszistája segített. Egyszer a fények miatt, nem láttam hol a színpad széle, és ha Teru nem ránt vissza, leestem volna. Yuki az egyik koncert utáni interjún, majdnem bealudt. Egy másik helyszínen, koncert előtt Teruval poénból meglestük Hizakit öltözködés közben, Yuki lebuktatott minket. Hizaki sértett hercegnőt játszva duzzogott – nevet.

- Shinya is ilyen szokott lenni – jegyzem meg.

Az órák szinte repülnek, ahogy beszélgetünk. Nehéz beismerni, de már hiányzott. Nem csak Kamijo, de a vele töltött idő és a beszélgetések is. Ám, minden jónak vége, így késő este ő is hazament.

18. fejezet

Álmaimban ismét ugyanabban a kastélyban, ugyanabban a szobában találom magam. Annyi különbséggel, hogy nem vagyok egyedül. Kamijo áll az ablaknál és kifelé bámul.

- Ismét eljöttél – fordul felém.

Hosszú fehér inge ki van gombolva, látható téve mellkasát. A következő pillanatban már az ágyon találom magam, ő meg fölém magasodik. Elmosolyodik és olyan közel hajol, hogy ajkaink majdnem összeérnek. Ám nem csókol meg.

- Emlékszel mit mondtam? – kérdi és elhúzódik tőlem.

- Mikor? – kérdezek vissza.

Válasz helyett, csak megérinti ott a nyakam, ahol nem rég megharapott. Gonoszan elmosolyodik és ajkaimra mar. Vadul, őrült szenvedéllyel csókol, amit viszonzok neki. Elragad magával az érzés, hagyom, hogy azt tegyen velem, amit akar. És tesz is. Pillanatok alatt szabadít meg ruháimtól és már nem csak a lelkem, de a testem is az övé. Olyan gyengéd, de mégis vad egyszerre, hogy ember erre képtelen. Életemben nem volt még ilyenben részem. Lágy, de ugyanakkor vad. Ez a kettősség is csak rá vall. Egy angyalbőrbe bújt démon. A gyönyör csúcspontján ébredek fel. Verejtékben úszik a testem és zihálok.

- A francba – sóhajtok fel.

Elmegyek fürdeni. Megengedem a hideg vizet és próbálok lenyugodni, több-kevesebb sikerrel. Miért álmodok ilyeneket? Oké, voltak már erotikus álmaim, de nem férfiakkal. Tudom magamról, hogy nem vetem meg a pasikat, de akkor is… miért pont Kamijo? Talán mert menthetetlenül belé szerettem?

Elzárom a csapot és visszamegyek a szobába. Még csak most kezd pirkadni. Aludni nem akarok így felöltözöm és lemegyek a kertbe cigizni. A hűvösre való tekintettel, viszek egy pulcsit is. Halkan megyek végig a folyosókon, még mindenki alszik. A portás köszön, mielőtt kilépek az épületből. Az első padhoz leülök és rágyújtok. Nézem, ahogy az ég vöröses narancsszínt ölt és kezd világosodni. Gyönyörű látvány. Ritkán van részem ilyen szép látványban, így minden pillanatát kiélvezem. Nem tart sokáig a nyugalom, pár óra múlva megyünk tovább.

Órákig ülök itt, míg Shinya elém nem áll.

- Kaoru mindenhol keresett. Gyere reggelizni – mondja.

- Oké.

Együtt elindulunk az étterembe.

- Merre voltál? – fogad Leader-sama.

- Kint bagóztam – mondom.

Nem faggat, csak elfoglaljuk az asztalunkat. Már javában eszünk, mikor megjelenik a Versailles. Csak intünk nekik, aztán mennek.

- Srácok, két óra múlva megyünk. Szóval, ha megkajáltunk pakoljunk össze – mondja Kaoru.

- Még jó, hogy nem pakoltam ki – mormogom.

- Kár, még szívesen lennék itt pár napot. Szép hely – jegyzi meg Totchi.

- Egyet értek – csatlakozik hozzá Shinya.

- Pihenni akarok – morgok.

- Majd a turné után pihenhetünk – bíztat Kaoru.

- Ja, a próba szüneteiben – kuncog a basszista.

Mindannyian vele nevetünk, kivéve Kao-t, aki a megjegyzést egy tockossal jutalmazza. Reggeli után a büfében megvárjuk a másik bandát. Jobban megnézve, néhánynak eléggé mosott lepény feje van. Megártott nekik a tegnapi ivászat.

- Mikor mentek? – kérdi Kamijo.

- Nem sokára. 2 óra múlva indul a busz – fintorog Die.

- Akkor itt elválnak útjaink. Mi csak dél körül megyünk – sóhajt Yuki.

- De jó nektek – irigykedik a basszeros.

- Hát igen – vigyorog önelégülten a vámpír herceg.

- Menj a picsába, de nagyon gyorsan – morog Toshiya.

- Csak utánad.

A végén mindketten felnevetnek. Elbúcsúzunk egymástól és megy mindenki a maga dolgára. Mennék én is, de Kamijo elkapja a karom.

- Kár, hogy csak ilyen rövid ideig tudtunk együtt lenni – mondja kedvesen.

- Ja, de ha vége, akkor majd összefuthatunk.

- Benne vagyok. Hívj fel.

- Oké. Aztán jót ne halljak rólad.

- Nem fogsz. Ha kell valami, olvasd a gyászjelentéseket.

Erre a mondatra egy pillanatra kihagy a szívem, de aztán rájövök mire célzott.

- Mitől sápadtál el így? – kérdi nevetve.

- Néha hülye vicceid vannak – morgok.

Ez a dög kinevet. Mérgesen nézek rá, erre még jobban röhög. Mikor megunja, megölel. Kis fáziskéséssel karolom át vékony derekát. Orromat megcsapja kellemes illata, elönt a melegség, ahogy vékony, de erős karjai közt tart.

- Vigyázz magadra – tol el magától.

Biccentek és már megy is. Én is elindulok a szobámba, hogy elpakoljak. Mindent a táskámba dobálok, majd elmegyünk a többiekkel a boltba. A szívem mélyén remélem, még láthatom Kamijot indulás előtt, de nem így lett. Talán nem is baj. Felszállunk a buszra és elfoglaljuk magunkat. Én zenét hallgatok és bámulok ki a fejemből. Nem zavarnak, végre kicsit magam lehetek.

Merengésemből a busz zötykölődése ráz ki. Azt se tudom, merre megyünk, vagy mióta, annyira elmerülök a gondolataimban. Egész nap utazunk, csak este állunk meg egy benzinkútnál, aztán megyünk is. Kaoru magyaráz valamit az egyik segítőnkkel meg a többiekkel, de nem tud érdekelni. Így kihagynak a megbeszélésből. Tudják, ilyenkor használhatatlan vagyok.

Kezdem elveszíteni az időérzékem. Utazás, koncert, utazás váltogatja egymást. Már nem tartom számon, hogy hányadik helyszínen, hányadik koncertet adjuk.

Most is úton vagyunk egy újabb helyszín felé. Órák óta megyünk, mikor vége megáll a busz, hogy pihenjünk kicsit. Kora reggel van, így egy pulóverbe bújok és megyek le cigizni.

- Új pulcsi? – néz furán Dai.

- Mi van? – kérdezek vissza értetlenül.

- Ezt még nem láttam rajtad. Mintha nagy is lenne – bök a ruhadarabra.

Jobban megnézve igaza van. Mostanában nem vette új pulóvert. A többieké sem lehet, mert nagyjából ismerem a ruháikat.

- Bassza meg! – világosodok meg.

- Mi az? – kérdi Toshiya.

- Ez Kamijoé, csak nálam maradt – mondom.

- Mit keres nálad a vámpír cucca? – néz nagyot a basszeros.

- Mikor együtt elmentünk inni, odaadta és nálam maradt.

- Akkor ezt egy darabig nem kapja vissza – konstatálja Kaoru.

Előkapom a telefonom és tárcsázom a vámpírt.

- Ha nem élet-halál kérdése, meghalsz – morog.

- Kyo vagyok, nálam maradt a pulcsid – hagyom figyelmen kívül a fogadtatást.

- Nem baj, majd visszahozod. Ezért hívtál fel? – kezd felébredni.

- Aha.

- Ez kedves. Majd ha hazaértünk áthozod, de addig hord, ha akarod.

- Oké.

Bontom a vonalat. Vicces volt félkómásan. Szívesen megnéztem volna.

17. fejezet

A fotózást követően vissza lett rendezve minden, hogy a vendégek tudjanak vacsorázni. A Versailles elvonult átöltözni, addig mi itt vártuk őket. Talán fél óra múlva jöttek vissza, emberi kinézettel. Ledobják magukat mellénk a kanapékra és páran cigire gyújtanak.

- Mit kerestek itt? – kérdi vigyorogva Totchi.

- Turnézunk. Van pár fellépésünk, csak megálltunk itt éjszakára, de holnap megyünk tovább – szív mélyen Kamijo a cigibe – és ti?

- Nálunk is ez a helyzet – mondom.

- Tényleg! Említetted – világosodik meg.

- Tök jó, hogy összefutottunk. Kaja után elmegyünk sörözni? – csillog Teru szeme.

- Megbeszéltük – bólint Kaoru.

A szemem sarkából néha látom, hogy Kamijo engem figyel gyönyörű szürke szemeivel. Próbálom nem bámulni, de képtelen vagyok rá.

- Van még olyan helyszín, ahol találkozhatunk? – kérdi az énekes.

- Tudtommal nincs – rázza a fejét Leader-sama.

- Az kár – sóhajt lemondóan a vámpír.

Tényleg jól hallom a csalódottságot a hangjában? Közben kezd kicsit szétszakadni a társaság, mindenki talál magának beszélgetőtársat.

- Minden rendben, Kyo? – néz rám őszinte érdeklődéssel a vámpír herceg.

- Ja, csak nem rég keltem fel. Muszáj volt aludnom. A busz nem a legkényelmesebb.

- Ezzel nem vitatkozom. Én is aludtam már jobb helyen.

- Koporsóban. Toshi mesélte, hogy fotózáson elaludtál a koporsóban – nevetek.

- Kényelmes volt. Ha akarod, majd megmutatom mennyire.

- Inkább most nem.

- Kár, igazán hangulatos hely. Csak az a baj, hogy egy személyes, pedig egyszer szívesen kipróbálnám valakivel.

- Kivel?

- Titok – húzza huncut mosolyra ajkait.

- Ne csináld – lököm meg játékosan.

- Majd megtudod – suttogja a fülembe.

Lágy leheltétől megborzongok. Megereszt egy lágy mosolyt, és csábítóan rám pillant.

Sajnos a beszélgetést el kell halasztani, mert mehetünk vacsorázni.

- Kaja után itt – int Teru és már megy is.

Intünk nekik, és megyünk az asztalunkhoz. Kaja közben Toshi és Die folytatják a poénkodást. Vacsora után kimegyünk a büféhez, de a Versailles még nincs itt. Nem baj, pár perc várakozás után megjönnek.

- Na, menjünk – vezényel Totchi.

- Mint egy gyerek – mosolyog Kamijo.

- Igen. Veletek nem csinálta ezt? – kérdi tőle Kaoru.

- De, csak azt hittem azért, mert máshol van. Ezek szerint, tényleg ilyen lökött – ismeri be Yuki.

- Mintha mi normálisabbak lennénk – nevet Teru.

- Na, igen – nevet Hizaki.

- Legalább hamar meg volt a közös hang – jegyzi meg Shini.

Egy közeli kis kajálda sorra megyünk, és egy szimpatikusnál elfoglalunk egy nagyobb asztalt. Die, Teru és Yuki hozzák a piákat, addig mi leülünk. Kissé szűkösen, de elférünk. Csak azt nem tudom, hogy kötöttem ki Hizaki és Kamijo között? Mikor megjön a sör, koccintunk, és beszélgetünk tovább. Nem a zene, a turné és a munka a téma, hanem, hogy miket csinálunk, ha nem dolgozunk. Kamijo arról mesél, mikor ő és a banda elmentek a Versailles-i kastélyba, meg, hogy mennyire tetszett neki. Azt el tudom képzelni. Szinte látom magam előtt, ahogy ő és társai, a fellépő ruháikban végigvonulnak a kastély folyosóin. Főleg Kamijo olyan, mintha abba a korba tartozna, neki ott lenne a helye. De szerencsére nem így van. Ide született, ebbe a korba, amibe én is, így megadatott, hogy találkozzunk. Ha ő nem is tudja, de ez nekem sokat jelent. Kaoru és Teru hoznak mindenkinek egy feles töményet.

- A sikeres turnéra! – emeli fel poharát Kamijo.

Koccintunk, és lehúzzuk az italt.

- Mi volt ez? – köhög Shinya.

- Rum – vigyorog Teru.

Kipirult arccal még inkább olyan, mint egy porcelánbaba. Kezd a fejébe szállni az ital.

- Borzalom – fintorog dobosom.

- Nem szereted az erőset? – kérdi Kamijo.

- Nem mindet.

- Mit szeretsz?

- Szaké.

- Ne akarj vele versenyt inni! – figyelmezteti Toshiya a vámpírt.

- Mert? – néz rá értetlenül.

- Nem lehet leitatni.

- Toshinak igaza van, Shinya nem ember, amiért így bírja a piát – jegyzem meg.

- Akkor mi vagyok? – kérdi morcosan Shini.

- UFO – kuncog Die.

Kaoru beleprüszköl a sörébe, mindenki dől a röhögéstől, kivéve Shinit, aki csak duzzog.

- Kamijo, te hogy bírod az italt? – kíváncsiskodik Die.

- Attól függ, mit kell inni – húzza ravasz mosolyra ajkait az énekes.

- Mire gondolsz?

- A vámpírok vért isznak, abból sose elég. A legjobb a 30 éves évjárat. Az még nem túl idős, de már elég érett. A kedvencem.

Die először elsápad. Egyre nagyobb szemekkel nézünk Kamijora. Társai próbálnak nem látványosan kiröhögni minket.

- Amúgy, az alkoholt elég jól bírom – dől hátra vigyorogva Kamijo – Nyugi, vicceltem.

- Barom – morog gitárosom.

Jót kacagunk a viccen. Kicsit furcsa Kamijo humora, de tetszik. Olyan, mint ő. Különleges. Folytatódik a társalgás. Megborzongok, mikor egy hűvösebb légáramlat megtalál.

- Fázol? – kérdi Kamijo.

- Kicsit – húzom összébb a pulcsim.

Leteszi poharát az asztalra, hogy levegye a pulcsiját, és a vállamra terítse.

- Nem kell… - tiltakoznék.

- De, ne fázz.

- És te?

- Nem fázom.

Apró mosollyal megköszönöm neki a ruhadarabot. Még iszunk egy kör sört és visszamegyünk a szállodába. Megegyezünk, hogy reggelinél találkozunk, és indulás előtt feltétlen elbúcsúzunk. Nem tudom, hogy jutottam el az ágyamig, csak azt, hogy amint vízszintesbe kerülök, alszom. Az egyetlen, amit tudok, hogy Kamijo pulóvere még mindig velem van.

16. fejezet

Pár nappal később, útnak indultunk, hogy turnézzunk Amerikába. Ez a beszélgetés folyamatosan a fülemben cseng. Ha lehunyom a szemem, magam előtt látom őt, amint a gyertyák által gyéren megvilágított szobában félmeztelenül áll. Egy életre beleégett az agyamba ez a látvány, hogy kísértsen.

A busz ablakain bámulok kifelé az éjszakába. Shin valami magazint lapozgat, Kaoru a laptopját bámulja, Toshi és Dai pedig kártyáznak. Próbálok semmire sem gondolni, de nem megy. Egy órás próbálkozás után feladom, felbaktatok az emeletre aludni. Fáradt vagyok, kimerít a folytonos utazás, a koncertek, bár még csak most kezdődött. Ami a legrosszabb, csak holnap délkörül érünk ahhoz a szállodához, ahova szobát intéztek nekünk, és egy nap pihenőt. Jó lesz végre ágyban aludni. Gatyára vetkőzöm, bemászom az ágynak nevezett valamibe. Amint lehunyom a szemem, elragad a sötétség.

Mikor kinyitom a szemem, nem a buszban vagyok. Egy régi, reneszánsz kori ágyban fekszem, fekete selyemlepedőn. Az ágyon, a földön, mindenhol vörös rózsaszirmok vannak, gyertyák égnek, ezzel kellemes hangulatot teremtve.

- Hol vagyok? – kérdezem.

- A kastélyomban – hallok egy ismerős hangot.

Az ajtó kitárul és belép Ő. Most is olyan, mint a fotózásokon, mégis valahogy más. Ő ebbe az időbe tartozik, ide kellett volna születnie. Ám akkor soha nem találkoztunk volna, ha ez történik, minden más lett volna, akkor még mindig a sötétségben lennék, egyedül. Érdekes a sors fintora, egy régmúlt kor hercege a modern időben. Aki magával hozott praktikákkal elérte, hogy bízzak benne, de legfőképp, hogy belé szeressek.

- Miért vagyok itt? – kérdezem ismét.

- Azt neked kell tudni.

Elmosolyodik és egy szempillantás múlva már mellettem ül az ágyon.

- Félsz tőlem, Kyo? – suttogja.

- Nem – nézek a szemébe.

- Helyes, mert hozzám tartozol, az enyém vagy.

Magához ránt és hatalmas szemfogait nyakamba mélyeszti. A fájdalomra kipattannak a szemeim és zihálva nézek körbe.

Ismét a buszon vagyok, a mellettem lévő ágyon Kaoru horkol.

- Tehát álom volt – sóhajtok és túrok tincseimbe.

Enyhén sajog a nyakam, ott ahol Kamijo megharapott. Hiába csak a képzeletemben történt, mégis érzem. Kibotorkálok a fürdőbe. Szerencsére nem kel fel senki. A szűk helyiségben megmosom az arcom és belenézek a tükörbe, ahol alig ismerek magamra. Vörösek a szemeim, alattuk hatalmas táskák, arcom nyúzott, sokkal öregebbnek nézek ki, mint amilyen vagyok. Visszamászom az emeletre, hogy aludjak még egy keveset. Már pirkad, úgy hogy nem maradt sok időm. Felérek mikor zökken egyet a busz, és nekiesek a dobosnak.

- Mi van? – pislog kómásan.

- Bocs – suttogom.

Morran egyet és a másik oldalára fordulva alszik tovább. Visszamászom Kao mellé és próbálok aludni, nem sok sikerrel.

Délben végre megérkezünk a hotelhez.

- Végre! - kiált Die és rohan WC-re.

- Miért nem ment a buszon? – csóválja a fejét Kaoru.

- Dainál ne keress értelmet – indulok az épület felé.

- Ez gonosz volt – jegyzi meg Shin-chan.

- Nem, csak őszinte – vonom meg a vállam.

- Ez vagy te picúr – borzol a hajamba Toshiya.

- Anyád a picúr! – könyöklök a bordáiba.

- Kuss és menjünk – áll közénk Kao.

Elhallgatunk, és az előterében összeszedjük Daisukét, míg Leader-sama bejelentkezik. Megkapjuk a kulcsokat és a szobabeosztást. Die, Toshi és Shin egy szobában van, így nekem kizárásos alapon marad a másik gitáros. Felmegyünk és lecuccolunk. minek kipakolni, holnap úgyis megyünk tovább. Ledőlök az ágyra és próbálok aludni.

- Ne aludj, most les az ebéd – ül mellém szobatársam.

- Aludni akarok – morgom.

- Ne légy gyerekes. A buszon még az volt a bajod, hogy éhes vagy.

- Az akkor volt.

- Nem vagy éhes?

- De, csak sokkal álmosabb vagyok, mint éhes. Úgyhogy aludni fogok.

- Hülye.

- Én Kyo vagyok, örülök a találkozásnak.

- Barom – és rácsap a hasamra.

- Anyád – rándulok össze.

Összeszedem magam és lemegyünk ebédelni. A kaja jó, sokat ugratjuk egymást. A srácok evés után lemennek vásárolni, én meg fel a szobámba aludni.

Nem tudom, mennyi az idő mikor felkelek, de már sötétedik. Kao még nincs itt. Lemegyek kicsit sétálni és körbenézni. A parkolóban ácsorog még egy turnébusz a miénk mellett. Ez melyik banda? Vállat vonok és az étterem melletti büfét veszem célba, hogy igyak valamit. Ahogy belépek az előtérbe, döbbenten nézek körbe. Mikor ebédelni jöttünk, még nem ilyen volt.

- Itt meg mi van? – áll mögém Daisuke.

- Kié a másik busz? – kérdi Shinya.

- Passz – von vállat Kaoru.

Az étteremből négy ismerős jön ki, néhány sminkes, kellékes és fotós kíséretében.

- A Versailles – vigyorog basszerosom.

- Jé, sziasztok – integet Teru.

- Ti mit kerestek itt? – kérdi Kao.

- Amit ti – vigyorog Yuki.

Nem igen figyelek a beszélgetésükre, csak a szőke énekes van számomra. Most, hogy itt van a közelemben, mintha megnyugodnék és melegség járja át a szívem. Hiányzott ez a fickó. Jelenléte eszembe juttatja az előző álmom. Szinte érzem, ahogy megérinti a bőrömet, bizsergés fut végig a gerincemen.

A fotós hangja hoz vissza a valóságba. Mi félre állunk, míg a fickó indít valami zenét és bekapcsolja a kameráját. Kamijo és Hizaki keringőzni kezdenek. Hizaki akárhányszor fordul, úgy libben a szoknyája, közben végig Kamijo szemébe néz és mosolyog. Az énekes is tartja a szemkontaktust és vezeti a gitárost. Gyönyörű párt alkotnak. A vámpírherceg és az arája. Az a férfi tiszta és ártatlan. Tökéletesen illik Kamijohoz. Ebbe belefájdul a szívem. Hogy enyhítsem a fájdalmat, megpróbálom magam Hizaki helyébe képzelni, hogy néznék ki Kamijo mellett. A látvány nagyon nem tetszik. Ő magas, gyönyörű és fenséges, én meg egy rút törpe vagyok. Sokkal jobbat érdemel nálam. Szánalmas, sőt, undorító, hogy abban reménykedek, hogy egy olyan férfi, mint ő, valaha szeretni tudna engem.

Alig érek a gondolatmenet végére, mikor vége a számnak, a táncolók megállnak, Kamijo Hizaki elé térdel és csókot lehel a kezére. A fényképész gépe kattog. Az énekes feláll és Toshi elé lép.

- Szabad egy táncra? – kérdi bájos hangon.

- Nem, nem tudok táncolni – hárít a basszeros.

Kao és Die összenéznek és Shint lökik Kamijohoz. Az énekes vezetni kezdi a dobost, aki nem túl meggyőzően tiltakozik. Nagyot nevetünk rajtuk. Bandatársam is jól mutat a herceggel. Nem is csoda, Shinya nagyon lányos. Mikor vége a zenének, megfordul a felállás és Shini dönti hátra Kamijot.

- Ezt, hogy? – pislog bambán az énekes.

- Ügyes vagyok – vigyorog Shin.

Megtapsoljuk őket, ügyesek voltak. Hívják Kamijot a páros fényképezésre, ahol Hizakival kell pózolnia. Tényleg nagyon összeillenek. Nem lepne meg, ha együtt lennének. Kamijo egy olyan szép férfit érdemel, mint a gitáros. Mellette labdába se rúghatok. Kamijo a gitáros nyakához hajol, mintha meg akarná csókolni vagy harapni. Eszembe villan az álom, mikor megharapott. Most megint érzem puha ajkait és éles fogait érzékeny bőrömön. Akaratlanul is megérintem a képzeletbeli fognyomokat. Még sikerül elkapnom a tekintetét. Nem a kamerába néz, hanem engem. Egyenesen a szemembe. Kihagy egy ütemet a szívem, mikor apró mosolyra húzódó ajkait látom. Olyan, mintha mindez nekem szólna, mintha azt akarná, hogy ott legyek vele.

15. fejezet

Ide is tett néhány gyertyát, így látok valamit. Hálás vagyok a sötétségnek, legalább nem látszik annyira, hogy áll a farkam. Csak az kéne még, hogy észrevegye! A büdös életben nem magyaráznám ki magam. Lekapkodom a ruháimat és beállok a zuhany alá. Megengedem a csapot és hagyom, hogy a hűvös cseppek lehűtsék felhevült testem. Sajnos nem segít, férfiasságom továbbra is fájón lüktet.

- A picsába! – nyögök fel halkan, mikor ujjaimmal megérintem.

Nem tagadhatom, megkívántam azt a férfit. Szinte érzem, ahogy ujjaival végigsimít a bőrömön, amitől bizsergés fut végig a gerincem mentén. Lehunyom szemem, magam elé képzelem gyönyörű arcát, karcsú, izmos testét. Mintha érezném bőre illatát, teste melegét. Ujjaim bilincsébe zárom kőkemény férfiasságom, mire jóleső sóhaj tör fel belőlem. Végignyalok kiszáradt ajkaimon, és próbálom elképelni, hogy az ő ajkait érzem az enyémeken. Szabad kezemmel megtámaszkodom a falnál, míg tovább kényeztetem magam. Nem ujjaim mozognak férfiasságomon, hanem az ő ajkai. Ha lehet, még jobban felizgat a gondolat, hogy előttem térdel, rajtam dolgozik. Nem tudok magamban tartani egy nyögést. Testem megrázkódik, de még nem érem el a csúcsot. Zihálásom nyögések váltják fel, ahogy fokozom a tempót. Nem kell sok, és egy fojtott nyögéssel, és Kamijo nevével az ajkamon jutok el a csúcsra. Zihálva rogyok a zuhanytálcába, nézem a lefolyóban eltűnő vizet. Régen volt már, hogy valakit az ágyamba vittem, de ez… hihetetlenül jó volt. Remegő lábakkal próbálok felállni, ami sikerül is. Gyorsan lefürdök, elzárom a csapot és megszárítkozom. Remélem, nem hallott meg, mert nekem végem. Már most, el akarok süllyedni szégyenemben. Felveszem a gatyát, amit itt hagyott és a lehető leghalkabban kilépek a fürdőből. A vámpír most az ablaknál áll, és nézi a város fényeit.

- Szerinted is gyönyörű? – kérdi, felém se fordulva.

- Igen – állok mellé.

Remélem, nem hallotta mit műveltem a fürdőjében, mert akkor tuti minimum megöl, vagy megundorodik tőlem, amit nem akarok. Akkor inkább öljön meg.

- Tudod, elég furcsa, hogy az ember azt hiszi, mindent tud és mindenható, pedig nem így van. Törékeny és esendő, ahogy te mondtad.

- Hova akarsz kilyukadni?

Nem igazán értem a gondalt menetet.

- Sokan azt gondolják, hogy a nagy és erős embereknek senki sem tud ártani. Mindig elfelejtik, hogy akármilyen erős lehet a test, ha a lélek gyenge. Az ember lelke a legsebezhetőbb, még ha ezt nem tudja.

- Igen.

- Az ember azt hiszi, hogy az, akit bálványoz, az halhatatlan, nem történhet vele semmi sem. Pedig nem így van. Mi is halandók vagyunk, esendőek. Mindig olyanokat veszítünk el, akikről azt hisszük, örökre velünk lesznek. Te veszítettél el ilyen embert?

- Igen, a legjobb barátomat. Megbeszéltük, hogy találkozunk, de nem jött el. Később tudtam meg, hogy egy balesetben meghalt.

- Szörnyű elveszíteni egy barátot.

- Igen.

- Én is elveszítettem, akit szerettem. Évekig éltem együtt Jasmine Youval boldogan. Azt hittük, hogy minden jó lesz, boldogan élünk, mint a mesékben. De az élet közbe szólt, és elveszítettem őt. Még most is fáj a seb, amit maga után hagyott.

Csillogó szemekkel beszél, mintha nem lennék itt.

- Miért mondod ezt el nekem? – kérdezem komor hangon.

Tényleg nem értem, ez nem rám tartozik, semmi közöm hozzá. Valahol örülök neki, de ugyanakkor fáj is, mert tudom, hogy még mindig szereti, és övé a szíve. Kár volt remélnem, hogy megkaphatom őt. Bár… jobb is, hogy most derült ki, mint mikor már jobban beleszeretek. Most még túl tudom tenni magam rajta, de később… már nem hiszem.

- Nem tudom, úgy érzem, megbízhatok benned. Te is elmondtál nekem sok személyes dolgot. Gondoltam, ezzel viszonzom. Elvégre barátok vagyunk, nem? – ereszt meg egy barátságos mosolyt.

Én is viszonzom a gesztust. Igen, barátok vagyunk. De önző vagyok, mert nekem nem a barátsága kell, hanem Ő. A szívét és a lelkét akarom. De úgy tűnik, ezt ő nem tudja, nem veszi észre. Ezzel jobban kínoz, mint eddig bármi. Tényleg egy szörnyeteg. A látszat olyan, mint egy földre szállt angyal, tiszta és ártatlan, de a felszín alatt egy szörnyeteg, mely élvezettel kínozza azt, aki a csapdájába esik. Nem akarok szenvedni, de túl gyenge vagyok a szabaduláshoz. Szükségem van rá, szeretem, még ha ez őt nem érdekli.

- Tele vagy titkokkal – jegyzem meg halkan.

- Mire gondolsz? – fordul felém.

- Ha beszélsz is személyes dolgokról, a sajátjaidról, akkor is rengeteg kérdésem marad. Érdekel, hogy miért értesz velem egyet, mikor az emberek csak hülyének néznek, és rám hagyják, mondván: Ez Kyo, ő ilyen. Belőled nem néztem volna ki, hogy ilyen elvont is tudsz lenni.

- Nem hiszem, hogy elvontak lennénk, csak olyanokat tapasztaltunk, amit kevesek. Olyanokkal találkozunk a munkánk során, ami megmutatja, hogy milyen is az ember valójában. Mert csak mi látjuk, milyen, ha az embert a pénze, meg a hírneve miatt kihasználják. Aki ilyet nem tapasztalt, az el sem tudja képzelni, milyen érzés. A rajongók azt hihetik, hogy naponta mást viszünk az ágyunkba, hogy bárkit megkaphatunk, és hogy ez milyen jó. Pedig nem az, egyáltalán nem jó. Az a kapcsolat, ahol nem kölcsönös a szeretet, az nem ér semmit. Egy kapcsolat számomra a bizalmon és a kölcsönös vonzódáson alapul. Ha egyik nincs, ott nincs semmi.

Bizalom? Igen, bizalom, hogy tudunk-e bízni valakiben annyira, hogy magunk mellé fogadjuk.

- Te mersz még bízni az emberekben? – nézek a szemébe.

Nem értem, miért kérdezem ezt, talán mert reménykedem. A szívem erre a férfira vágyik, őt akarja mindennél jobban. Türelmetlenül várom, hogy átgondolja a választ, és elmondja.

- Szánalmasnak fogsz tartani, de igen. Még bízom – húzza el ajkait.

Nagyot dobban a szívem. Ezt a választ akartam hallani.

- Nem vagy szánalmas – mondom.

- Eddig az ilyen embereket annak tartottad.

- Te nem vagy az.

- Kivétel vagyok? Miért?

- Az nem számít – durcásan elfordulok.

Őt sose tudnám szánalmasnak nevezni, még gondolni se.

- Hülye kérdés, de te még bízol?

- Az lényegtelen – fordítom el a tekintetem.

Nem tudok a szemébe nézni. Ha azt teszem, elárulom magam. Képtelen vagyok hazudni neki. Nem kell tudnia, hogy igen, mert csak egy valakiben bízom – a bandát kivéve – mégpedig benne.

- Áruld el – mosolyogva néz a szemembe.

Ez nem lesz jó, gyerünk Kyo, találj ki valamit.

- Nem lényeg – hagynám ott, de elkapja a karom és visszahúz.

- De az. Én is válaszoltam, akkor te is. Kíváncsi vagyok – áthatóan vizslat.

- Igen, még reménykedem – ismerem be -, de csak nagyon kevesekben.

- Kikben?

- Akik megérdemlik.

Kiszabadulok fogságából, tüntetőleg elnyúlok a kanapén. Betakarózom, úgy teszek, mintha aludnék. Kuncogva elköszön, és ő is nyugovóra tér. Beszélgetésünkön agyalok, míg el nem ér az álom.