16. fejezet

Pár nappal később, útnak indultunk, hogy turnézzunk Amerikába. Ez a beszélgetés folyamatosan a fülemben cseng. Ha lehunyom a szemem, magam előtt látom őt, amint a gyertyák által gyéren megvilágított szobában félmeztelenül áll. Egy életre beleégett az agyamba ez a látvány, hogy kísértsen.

A busz ablakain bámulok kifelé az éjszakába. Shin valami magazint lapozgat, Kaoru a laptopját bámulja, Toshi és Dai pedig kártyáznak. Próbálok semmire sem gondolni, de nem megy. Egy órás próbálkozás után feladom, felbaktatok az emeletre aludni. Fáradt vagyok, kimerít a folytonos utazás, a koncertek, bár még csak most kezdődött. Ami a legrosszabb, csak holnap délkörül érünk ahhoz a szállodához, ahova szobát intéztek nekünk, és egy nap pihenőt. Jó lesz végre ágyban aludni. Gatyára vetkőzöm, bemászom az ágynak nevezett valamibe. Amint lehunyom a szemem, elragad a sötétség.

Mikor kinyitom a szemem, nem a buszban vagyok. Egy régi, reneszánsz kori ágyban fekszem, fekete selyemlepedőn. Az ágyon, a földön, mindenhol vörös rózsaszirmok vannak, gyertyák égnek, ezzel kellemes hangulatot teremtve.

- Hol vagyok? – kérdezem.

- A kastélyomban – hallok egy ismerős hangot.

Az ajtó kitárul és belép Ő. Most is olyan, mint a fotózásokon, mégis valahogy más. Ő ebbe az időbe tartozik, ide kellett volna születnie. Ám akkor soha nem találkoztunk volna, ha ez történik, minden más lett volna, akkor még mindig a sötétségben lennék, egyedül. Érdekes a sors fintora, egy régmúlt kor hercege a modern időben. Aki magával hozott praktikákkal elérte, hogy bízzak benne, de legfőképp, hogy belé szeressek.

- Miért vagyok itt? – kérdezem ismét.

- Azt neked kell tudni.

Elmosolyodik és egy szempillantás múlva már mellettem ül az ágyon.

- Félsz tőlem, Kyo? – suttogja.

- Nem – nézek a szemébe.

- Helyes, mert hozzám tartozol, az enyém vagy.

Magához ránt és hatalmas szemfogait nyakamba mélyeszti. A fájdalomra kipattannak a szemeim és zihálva nézek körbe.

Ismét a buszon vagyok, a mellettem lévő ágyon Kaoru horkol.

- Tehát álom volt – sóhajtok és túrok tincseimbe.

Enyhén sajog a nyakam, ott ahol Kamijo megharapott. Hiába csak a képzeletemben történt, mégis érzem. Kibotorkálok a fürdőbe. Szerencsére nem kel fel senki. A szűk helyiségben megmosom az arcom és belenézek a tükörbe, ahol alig ismerek magamra. Vörösek a szemeim, alattuk hatalmas táskák, arcom nyúzott, sokkal öregebbnek nézek ki, mint amilyen vagyok. Visszamászom az emeletre, hogy aludjak még egy keveset. Már pirkad, úgy hogy nem maradt sok időm. Felérek mikor zökken egyet a busz, és nekiesek a dobosnak.

- Mi van? – pislog kómásan.

- Bocs – suttogom.

Morran egyet és a másik oldalára fordulva alszik tovább. Visszamászom Kao mellé és próbálok aludni, nem sok sikerrel.

Délben végre megérkezünk a hotelhez.

- Végre! - kiált Die és rohan WC-re.

- Miért nem ment a buszon? – csóválja a fejét Kaoru.

- Dainál ne keress értelmet – indulok az épület felé.

- Ez gonosz volt – jegyzi meg Shin-chan.

- Nem, csak őszinte – vonom meg a vállam.

- Ez vagy te picúr – borzol a hajamba Toshiya.

- Anyád a picúr! – könyöklök a bordáiba.

- Kuss és menjünk – áll közénk Kao.

Elhallgatunk, és az előterében összeszedjük Daisukét, míg Leader-sama bejelentkezik. Megkapjuk a kulcsokat és a szobabeosztást. Die, Toshi és Shin egy szobában van, így nekem kizárásos alapon marad a másik gitáros. Felmegyünk és lecuccolunk. minek kipakolni, holnap úgyis megyünk tovább. Ledőlök az ágyra és próbálok aludni.

- Ne aludj, most les az ebéd – ül mellém szobatársam.

- Aludni akarok – morgom.

- Ne légy gyerekes. A buszon még az volt a bajod, hogy éhes vagy.

- Az akkor volt.

- Nem vagy éhes?

- De, csak sokkal álmosabb vagyok, mint éhes. Úgyhogy aludni fogok.

- Hülye.

- Én Kyo vagyok, örülök a találkozásnak.

- Barom – és rácsap a hasamra.

- Anyád – rándulok össze.

Összeszedem magam és lemegyünk ebédelni. A kaja jó, sokat ugratjuk egymást. A srácok evés után lemennek vásárolni, én meg fel a szobámba aludni.

Nem tudom, mennyi az idő mikor felkelek, de már sötétedik. Kao még nincs itt. Lemegyek kicsit sétálni és körbenézni. A parkolóban ácsorog még egy turnébusz a miénk mellett. Ez melyik banda? Vállat vonok és az étterem melletti büfét veszem célba, hogy igyak valamit. Ahogy belépek az előtérbe, döbbenten nézek körbe. Mikor ebédelni jöttünk, még nem ilyen volt.

- Itt meg mi van? – áll mögém Daisuke.

- Kié a másik busz? – kérdi Shinya.

- Passz – von vállat Kaoru.

Az étteremből négy ismerős jön ki, néhány sminkes, kellékes és fotós kíséretében.

- A Versailles – vigyorog basszerosom.

- Jé, sziasztok – integet Teru.

- Ti mit kerestek itt? – kérdi Kao.

- Amit ti – vigyorog Yuki.

Nem igen figyelek a beszélgetésükre, csak a szőke énekes van számomra. Most, hogy itt van a közelemben, mintha megnyugodnék és melegség járja át a szívem. Hiányzott ez a fickó. Jelenléte eszembe juttatja az előző álmom. Szinte érzem, ahogy megérinti a bőrömet, bizsergés fut végig a gerincemen.

A fotós hangja hoz vissza a valóságba. Mi félre állunk, míg a fickó indít valami zenét és bekapcsolja a kameráját. Kamijo és Hizaki keringőzni kezdenek. Hizaki akárhányszor fordul, úgy libben a szoknyája, közben végig Kamijo szemébe néz és mosolyog. Az énekes is tartja a szemkontaktust és vezeti a gitárost. Gyönyörű párt alkotnak. A vámpírherceg és az arája. Az a férfi tiszta és ártatlan. Tökéletesen illik Kamijohoz. Ebbe belefájdul a szívem. Hogy enyhítsem a fájdalmat, megpróbálom magam Hizaki helyébe képzelni, hogy néznék ki Kamijo mellett. A látvány nagyon nem tetszik. Ő magas, gyönyörű és fenséges, én meg egy rút törpe vagyok. Sokkal jobbat érdemel nálam. Szánalmas, sőt, undorító, hogy abban reménykedek, hogy egy olyan férfi, mint ő, valaha szeretni tudna engem.

Alig érek a gondolatmenet végére, mikor vége a számnak, a táncolók megállnak, Kamijo Hizaki elé térdel és csókot lehel a kezére. A fényképész gépe kattog. Az énekes feláll és Toshi elé lép.

- Szabad egy táncra? – kérdi bájos hangon.

- Nem, nem tudok táncolni – hárít a basszeros.

Kao és Die összenéznek és Shint lökik Kamijohoz. Az énekes vezetni kezdi a dobost, aki nem túl meggyőzően tiltakozik. Nagyot nevetünk rajtuk. Bandatársam is jól mutat a herceggel. Nem is csoda, Shinya nagyon lányos. Mikor vége a zenének, megfordul a felállás és Shini dönti hátra Kamijot.

- Ezt, hogy? – pislog bambán az énekes.

- Ügyes vagyok – vigyorog Shin.

Megtapsoljuk őket, ügyesek voltak. Hívják Kamijot a páros fényképezésre, ahol Hizakival kell pózolnia. Tényleg nagyon összeillenek. Nem lepne meg, ha együtt lennének. Kamijo egy olyan szép férfit érdemel, mint a gitáros. Mellette labdába se rúghatok. Kamijo a gitáros nyakához hajol, mintha meg akarná csókolni vagy harapni. Eszembe villan az álom, mikor megharapott. Most megint érzem puha ajkait és éles fogait érzékeny bőrömön. Akaratlanul is megérintem a képzeletbeli fognyomokat. Még sikerül elkapnom a tekintetét. Nem a kamerába néz, hanem engem. Egyenesen a szemembe. Kihagy egy ütemet a szívem, mikor apró mosolyra húzódó ajkait látom. Olyan, mintha mindez nekem szólna, mintha azt akarná, hogy ott legyek vele.