19. fejezet

Végre megint ágyban alhatok. Bár, ami az alvást illeti… nem alszom túl jól. Álmaimban mindig Kamijoval töltök fullasztó éjszakát. Mikor felébredek, férfiasságom mindig fájón lüktet és kielégülésért kiált.

Most is itt állok a zuhany alatt és próbálom rendezni légzésemet.

- Miért? Miért kínzol? – suttogom.

Elzárom a csapot és megtörülközöm. Lemondó sóhajjal lépek ki a fürdőből.

- Mi van veled mostanában? – állít meg Kao hangja.

- Mi lenne? Semmi – lépnék el mellette, de nem hagyja.

- Hazug. Éjszakánként kimész a fürdőbe, holott alvás előtt tusoltál, furcsa vagy. Mi van veled?

- Azt hiszem igazad volt – ülök az ágyamra.

- Miben?

- Hogy szerelmes vagyok.

Hitetlenkedve felsóhajt és leül a saját ágyára, velem szembe.

- Ez komoly? – kérdi.

- Igen. Tudom, innen már nincs visszaút.

- Mindig van.

- Nincs, számomra nincs.

- Ne túlozz.

- Nem túlzok. Érzem, hogy így van. Értsd meg Kao, ez más, mint eddig bármikor. Sokkal mélyebb…

- Szerinted ő mit érez? Szerinted ő érez valamit irántad?

- Nem tudom.

- Ahogy én látom, ő csak a haverjának tekint téged, nem többnek.

- Tudom – suttogom keserűen.

Igaz, amit Kaoru mondott, és ez fáj, de igaza van. Kamijo minden barátjával ilyen közvetlen, velem is azért ilyen.

- Mint barátod mondom, felejtsd el – emeli rám tekintetét.

- Szerinted nem próbáltam?

- Azt nem tudhatom.

- Próbáltam, de nem ment. Nem hazudhatok tovább senkinek. Már beletörődtem abba, hogy így legyen. Hogy szeressem, ő meg észre se vegyen.

Kaoru lemondóan sóhajt és megdörzsöli az arcát.

- Féltelek – mondja.

- Nem kell.

- De igen.

- Majd meglátjuk mi lesz.

Morog és inkább kimegy a szobából. Van egy olyan érzésem, hogy mostantól lesz még egy árnyékom.

És milyen igazam lett. A beszélgetés óta, Kaoru minden lépésem figyeli.

Végre vége ennek a turnénak és alhatok. Elterülök az ágyon és végre alszom. Az utóbbi időben nem aludtam valamit jól. Olyan fáradt vagyok, hogy nem álmodom, vagy ha igen, szerencsére nem emlékszem rá. Arra ébredek fel, hogy csörög a telefonom. Meg se nézem a kijelzőt, úgy veszem fel.

- Mit akarsz Kaoru? – morgok.

- Hogy Kaoru mit akar, azt nem tudhatom, mert Kamijo vagyok. Ezek szerint felébresztettelek – állapítja meg.

- Igen, de miért hívtál? – dörzsölöm meg a szemem.

- Nyisd ki az ajtót – és bontja a vonalat.

Kimászom az ágyból és megyek ajtót nyitni. Tényleg a vámpír áll előttem. Mikor meglát, elmosolyodik.

- Tegnapelőtt megbeszéltük, hogy ma átjövök dumálni és a pulcsimért – homályosít fel.

- Tényleg! – csapok a homlokomra.

- Halasszuk el? – kérdi mosolyogva.

- Nem, csak… - nézek a hátra – hatalmas a kupi.

- Engem nem zavar.

- Én szóltam – engedem be.

Bezárom mögötte az ajtót, míg ő leveszi a cipőjét és a farmer kabátját.

- Ülj le, kérsz valamit? – kérdem.

- Egy teát – néz körbe.

Eltűnök a konyhában. Ég a pofámról a bőr, hogy elfelejtettem, hogy ma átjön. Ha ez nem lenne elég, nem tusoltam, nem raktam rendet. Nála mindig katonás rend van, erre idejön, ahol egy atomtámadás utáni csendélet van. Két bögrével a kezemben megyek a nappaliba, ahol Kamijo a CD gyűjteményemet tanulmányozza.

- Szép gyűjtemény – jegyzi meg.

- Igen, szeretem gyűjteni a CD-ket.

- Van pár, amivel már nem tudok mit kezdeni. Ha kéred, elhozom.

- Ahogy gondolod. De mit kérsz cserébe? Válassz valamit.

- Meglátjuk.

- Nem szeretek csakúgy kapni. Valamit valamiért.

- Ha nem találok zenét, akkor meghívsz egy sörre.

- Megbeszéltük. A filmzenékkel hogy vagy?

- Imádom.

Kicsit keresgélek és a kezébe nyomok pár lemezt.

- Tessék. Nekem nem igazán tetszett. Ha kell, tied.

- Köszönöm. Akkor meg van az üzlet – vigyorog.

- Aha.

Belekortyol a teába, addig én próbálok helyet csinálni a kanapén. Láthatóan nem zavarja a rendetlenség, vagy ha igen, jól titkolja.

- Mi volt a turnén? – kérdi.

- Nem sok. Számtalan fellépés, kisebb technikai bakikkal.

- Például?

- Szám közben a mikrofon bemondta az unalmast, Shin egyszer elvesztette az ütemet, Die húrja a koncert végén szakadt el. Toshi egyszer hátrafelé ment és a kábelekben hanyatt esett.

Kamijo jót nevet a mesén.

- Nálatok? – kérdezem.

- Nagy volt a siker, még úgy is, hogy csak négyen voltunk. Bár, az utolsó két koncerten You, a Matenrou Opera basszistája segített. Egyszer a fények miatt, nem láttam hol a színpad széle, és ha Teru nem ránt vissza, leestem volna. Yuki az egyik koncert utáni interjún, majdnem bealudt. Egy másik helyszínen, koncert előtt Teruval poénból meglestük Hizakit öltözködés közben, Yuki lebuktatott minket. Hizaki sértett hercegnőt játszva duzzogott – nevet.

- Shinya is ilyen szokott lenni – jegyzem meg.

Az órák szinte repülnek, ahogy beszélgetünk. Nehéz beismerni, de már hiányzott. Nem csak Kamijo, de a vele töltött idő és a beszélgetések is. Ám, minden jónak vége, így késő este ő is hazament.

18. fejezet

Álmaimban ismét ugyanabban a kastélyban, ugyanabban a szobában találom magam. Annyi különbséggel, hogy nem vagyok egyedül. Kamijo áll az ablaknál és kifelé bámul.

- Ismét eljöttél – fordul felém.

Hosszú fehér inge ki van gombolva, látható téve mellkasát. A következő pillanatban már az ágyon találom magam, ő meg fölém magasodik. Elmosolyodik és olyan közel hajol, hogy ajkaink majdnem összeérnek. Ám nem csókol meg.

- Emlékszel mit mondtam? – kérdi és elhúzódik tőlem.

- Mikor? – kérdezek vissza.

Válasz helyett, csak megérinti ott a nyakam, ahol nem rég megharapott. Gonoszan elmosolyodik és ajkaimra mar. Vadul, őrült szenvedéllyel csókol, amit viszonzok neki. Elragad magával az érzés, hagyom, hogy azt tegyen velem, amit akar. És tesz is. Pillanatok alatt szabadít meg ruháimtól és már nem csak a lelkem, de a testem is az övé. Olyan gyengéd, de mégis vad egyszerre, hogy ember erre képtelen. Életemben nem volt még ilyenben részem. Lágy, de ugyanakkor vad. Ez a kettősség is csak rá vall. Egy angyalbőrbe bújt démon. A gyönyör csúcspontján ébredek fel. Verejtékben úszik a testem és zihálok.

- A francba – sóhajtok fel.

Elmegyek fürdeni. Megengedem a hideg vizet és próbálok lenyugodni, több-kevesebb sikerrel. Miért álmodok ilyeneket? Oké, voltak már erotikus álmaim, de nem férfiakkal. Tudom magamról, hogy nem vetem meg a pasikat, de akkor is… miért pont Kamijo? Talán mert menthetetlenül belé szerettem?

Elzárom a csapot és visszamegyek a szobába. Még csak most kezd pirkadni. Aludni nem akarok így felöltözöm és lemegyek a kertbe cigizni. A hűvösre való tekintettel, viszek egy pulcsit is. Halkan megyek végig a folyosókon, még mindenki alszik. A portás köszön, mielőtt kilépek az épületből. Az első padhoz leülök és rágyújtok. Nézem, ahogy az ég vöröses narancsszínt ölt és kezd világosodni. Gyönyörű látvány. Ritkán van részem ilyen szép látványban, így minden pillanatát kiélvezem. Nem tart sokáig a nyugalom, pár óra múlva megyünk tovább.

Órákig ülök itt, míg Shinya elém nem áll.

- Kaoru mindenhol keresett. Gyere reggelizni – mondja.

- Oké.

Együtt elindulunk az étterembe.

- Merre voltál? – fogad Leader-sama.

- Kint bagóztam – mondom.

Nem faggat, csak elfoglaljuk az asztalunkat. Már javában eszünk, mikor megjelenik a Versailles. Csak intünk nekik, aztán mennek.

- Srácok, két óra múlva megyünk. Szóval, ha megkajáltunk pakoljunk össze – mondja Kaoru.

- Még jó, hogy nem pakoltam ki – mormogom.

- Kár, még szívesen lennék itt pár napot. Szép hely – jegyzi meg Totchi.

- Egyet értek – csatlakozik hozzá Shinya.

- Pihenni akarok – morgok.

- Majd a turné után pihenhetünk – bíztat Kaoru.

- Ja, a próba szüneteiben – kuncog a basszista.

Mindannyian vele nevetünk, kivéve Kao-t, aki a megjegyzést egy tockossal jutalmazza. Reggeli után a büfében megvárjuk a másik bandát. Jobban megnézve, néhánynak eléggé mosott lepény feje van. Megártott nekik a tegnapi ivászat.

- Mikor mentek? – kérdi Kamijo.

- Nem sokára. 2 óra múlva indul a busz – fintorog Die.

- Akkor itt elválnak útjaink. Mi csak dél körül megyünk – sóhajt Yuki.

- De jó nektek – irigykedik a basszeros.

- Hát igen – vigyorog önelégülten a vámpír herceg.

- Menj a picsába, de nagyon gyorsan – morog Toshiya.

- Csak utánad.

A végén mindketten felnevetnek. Elbúcsúzunk egymástól és megy mindenki a maga dolgára. Mennék én is, de Kamijo elkapja a karom.

- Kár, hogy csak ilyen rövid ideig tudtunk együtt lenni – mondja kedvesen.

- Ja, de ha vége, akkor majd összefuthatunk.

- Benne vagyok. Hívj fel.

- Oké. Aztán jót ne halljak rólad.

- Nem fogsz. Ha kell valami, olvasd a gyászjelentéseket.

Erre a mondatra egy pillanatra kihagy a szívem, de aztán rájövök mire célzott.

- Mitől sápadtál el így? – kérdi nevetve.

- Néha hülye vicceid vannak – morgok.

Ez a dög kinevet. Mérgesen nézek rá, erre még jobban röhög. Mikor megunja, megölel. Kis fáziskéséssel karolom át vékony derekát. Orromat megcsapja kellemes illata, elönt a melegség, ahogy vékony, de erős karjai közt tart.

- Vigyázz magadra – tol el magától.

Biccentek és már megy is. Én is elindulok a szobámba, hogy elpakoljak. Mindent a táskámba dobálok, majd elmegyünk a többiekkel a boltba. A szívem mélyén remélem, még láthatom Kamijot indulás előtt, de nem így lett. Talán nem is baj. Felszállunk a buszra és elfoglaljuk magunkat. Én zenét hallgatok és bámulok ki a fejemből. Nem zavarnak, végre kicsit magam lehetek.

Merengésemből a busz zötykölődése ráz ki. Azt se tudom, merre megyünk, vagy mióta, annyira elmerülök a gondolataimban. Egész nap utazunk, csak este állunk meg egy benzinkútnál, aztán megyünk is. Kaoru magyaráz valamit az egyik segítőnkkel meg a többiekkel, de nem tud érdekelni. Így kihagynak a megbeszélésből. Tudják, ilyenkor használhatatlan vagyok.

Kezdem elveszíteni az időérzékem. Utazás, koncert, utazás váltogatja egymást. Már nem tartom számon, hogy hányadik helyszínen, hányadik koncertet adjuk.

Most is úton vagyunk egy újabb helyszín felé. Órák óta megyünk, mikor vége megáll a busz, hogy pihenjünk kicsit. Kora reggel van, így egy pulóverbe bújok és megyek le cigizni.

- Új pulcsi? – néz furán Dai.

- Mi van? – kérdezek vissza értetlenül.

- Ezt még nem láttam rajtad. Mintha nagy is lenne – bök a ruhadarabra.

Jobban megnézve igaza van. Mostanában nem vette új pulóvert. A többieké sem lehet, mert nagyjából ismerem a ruháikat.

- Bassza meg! – világosodok meg.

- Mi az? – kérdi Toshiya.

- Ez Kamijoé, csak nálam maradt – mondom.

- Mit keres nálad a vámpír cucca? – néz nagyot a basszeros.

- Mikor együtt elmentünk inni, odaadta és nálam maradt.

- Akkor ezt egy darabig nem kapja vissza – konstatálja Kaoru.

Előkapom a telefonom és tárcsázom a vámpírt.

- Ha nem élet-halál kérdése, meghalsz – morog.

- Kyo vagyok, nálam maradt a pulcsid – hagyom figyelmen kívül a fogadtatást.

- Nem baj, majd visszahozod. Ezért hívtál fel? – kezd felébredni.

- Aha.

- Ez kedves. Majd ha hazaértünk áthozod, de addig hord, ha akarod.

- Oké.

Bontom a vonalat. Vicces volt félkómásan. Szívesen megnéztem volna.

17. fejezet

A fotózást követően vissza lett rendezve minden, hogy a vendégek tudjanak vacsorázni. A Versailles elvonult átöltözni, addig mi itt vártuk őket. Talán fél óra múlva jöttek vissza, emberi kinézettel. Ledobják magukat mellénk a kanapékra és páran cigire gyújtanak.

- Mit kerestek itt? – kérdi vigyorogva Totchi.

- Turnézunk. Van pár fellépésünk, csak megálltunk itt éjszakára, de holnap megyünk tovább – szív mélyen Kamijo a cigibe – és ti?

- Nálunk is ez a helyzet – mondom.

- Tényleg! Említetted – világosodik meg.

- Tök jó, hogy összefutottunk. Kaja után elmegyünk sörözni? – csillog Teru szeme.

- Megbeszéltük – bólint Kaoru.

A szemem sarkából néha látom, hogy Kamijo engem figyel gyönyörű szürke szemeivel. Próbálom nem bámulni, de képtelen vagyok rá.

- Van még olyan helyszín, ahol találkozhatunk? – kérdi az énekes.

- Tudtommal nincs – rázza a fejét Leader-sama.

- Az kár – sóhajt lemondóan a vámpír.

Tényleg jól hallom a csalódottságot a hangjában? Közben kezd kicsit szétszakadni a társaság, mindenki talál magának beszélgetőtársat.

- Minden rendben, Kyo? – néz rám őszinte érdeklődéssel a vámpír herceg.

- Ja, csak nem rég keltem fel. Muszáj volt aludnom. A busz nem a legkényelmesebb.

- Ezzel nem vitatkozom. Én is aludtam már jobb helyen.

- Koporsóban. Toshi mesélte, hogy fotózáson elaludtál a koporsóban – nevetek.

- Kényelmes volt. Ha akarod, majd megmutatom mennyire.

- Inkább most nem.

- Kár, igazán hangulatos hely. Csak az a baj, hogy egy személyes, pedig egyszer szívesen kipróbálnám valakivel.

- Kivel?

- Titok – húzza huncut mosolyra ajkait.

- Ne csináld – lököm meg játékosan.

- Majd megtudod – suttogja a fülembe.

Lágy leheltétől megborzongok. Megereszt egy lágy mosolyt, és csábítóan rám pillant.

Sajnos a beszélgetést el kell halasztani, mert mehetünk vacsorázni.

- Kaja után itt – int Teru és már megy is.

Intünk nekik, és megyünk az asztalunkhoz. Kaja közben Toshi és Die folytatják a poénkodást. Vacsora után kimegyünk a büféhez, de a Versailles még nincs itt. Nem baj, pár perc várakozás után megjönnek.

- Na, menjünk – vezényel Totchi.

- Mint egy gyerek – mosolyog Kamijo.

- Igen. Veletek nem csinálta ezt? – kérdi tőle Kaoru.

- De, csak azt hittem azért, mert máshol van. Ezek szerint, tényleg ilyen lökött – ismeri be Yuki.

- Mintha mi normálisabbak lennénk – nevet Teru.

- Na, igen – nevet Hizaki.

- Legalább hamar meg volt a közös hang – jegyzi meg Shini.

Egy közeli kis kajálda sorra megyünk, és egy szimpatikusnál elfoglalunk egy nagyobb asztalt. Die, Teru és Yuki hozzák a piákat, addig mi leülünk. Kissé szűkösen, de elférünk. Csak azt nem tudom, hogy kötöttem ki Hizaki és Kamijo között? Mikor megjön a sör, koccintunk, és beszélgetünk tovább. Nem a zene, a turné és a munka a téma, hanem, hogy miket csinálunk, ha nem dolgozunk. Kamijo arról mesél, mikor ő és a banda elmentek a Versailles-i kastélyba, meg, hogy mennyire tetszett neki. Azt el tudom képzelni. Szinte látom magam előtt, ahogy ő és társai, a fellépő ruháikban végigvonulnak a kastély folyosóin. Főleg Kamijo olyan, mintha abba a korba tartozna, neki ott lenne a helye. De szerencsére nem így van. Ide született, ebbe a korba, amibe én is, így megadatott, hogy találkozzunk. Ha ő nem is tudja, de ez nekem sokat jelent. Kaoru és Teru hoznak mindenkinek egy feles töményet.

- A sikeres turnéra! – emeli fel poharát Kamijo.

Koccintunk, és lehúzzuk az italt.

- Mi volt ez? – köhög Shinya.

- Rum – vigyorog Teru.

Kipirult arccal még inkább olyan, mint egy porcelánbaba. Kezd a fejébe szállni az ital.

- Borzalom – fintorog dobosom.

- Nem szereted az erőset? – kérdi Kamijo.

- Nem mindet.

- Mit szeretsz?

- Szaké.

- Ne akarj vele versenyt inni! – figyelmezteti Toshiya a vámpírt.

- Mert? – néz rá értetlenül.

- Nem lehet leitatni.

- Toshinak igaza van, Shinya nem ember, amiért így bírja a piát – jegyzem meg.

- Akkor mi vagyok? – kérdi morcosan Shini.

- UFO – kuncog Die.

Kaoru beleprüszköl a sörébe, mindenki dől a röhögéstől, kivéve Shinit, aki csak duzzog.

- Kamijo, te hogy bírod az italt? – kíváncsiskodik Die.

- Attól függ, mit kell inni – húzza ravasz mosolyra ajkait az énekes.

- Mire gondolsz?

- A vámpírok vért isznak, abból sose elég. A legjobb a 30 éves évjárat. Az még nem túl idős, de már elég érett. A kedvencem.

Die először elsápad. Egyre nagyobb szemekkel nézünk Kamijora. Társai próbálnak nem látványosan kiröhögni minket.

- Amúgy, az alkoholt elég jól bírom – dől hátra vigyorogva Kamijo – Nyugi, vicceltem.

- Barom – morog gitárosom.

Jót kacagunk a viccen. Kicsit furcsa Kamijo humora, de tetszik. Olyan, mint ő. Különleges. Folytatódik a társalgás. Megborzongok, mikor egy hűvösebb légáramlat megtalál.

- Fázol? – kérdi Kamijo.

- Kicsit – húzom összébb a pulcsim.

Leteszi poharát az asztalra, hogy levegye a pulcsiját, és a vállamra terítse.

- Nem kell… - tiltakoznék.

- De, ne fázz.

- És te?

- Nem fázom.

Apró mosollyal megköszönöm neki a ruhadarabot. Még iszunk egy kör sört és visszamegyünk a szállodába. Megegyezünk, hogy reggelinél találkozunk, és indulás előtt feltétlen elbúcsúzunk. Nem tudom, hogy jutottam el az ágyamig, csak azt, hogy amint vízszintesbe kerülök, alszom. Az egyetlen, amit tudok, hogy Kamijo pulóvere még mindig velem van.

16. fejezet

Pár nappal később, útnak indultunk, hogy turnézzunk Amerikába. Ez a beszélgetés folyamatosan a fülemben cseng. Ha lehunyom a szemem, magam előtt látom őt, amint a gyertyák által gyéren megvilágított szobában félmeztelenül áll. Egy életre beleégett az agyamba ez a látvány, hogy kísértsen.

A busz ablakain bámulok kifelé az éjszakába. Shin valami magazint lapozgat, Kaoru a laptopját bámulja, Toshi és Dai pedig kártyáznak. Próbálok semmire sem gondolni, de nem megy. Egy órás próbálkozás után feladom, felbaktatok az emeletre aludni. Fáradt vagyok, kimerít a folytonos utazás, a koncertek, bár még csak most kezdődött. Ami a legrosszabb, csak holnap délkörül érünk ahhoz a szállodához, ahova szobát intéztek nekünk, és egy nap pihenőt. Jó lesz végre ágyban aludni. Gatyára vetkőzöm, bemászom az ágynak nevezett valamibe. Amint lehunyom a szemem, elragad a sötétség.

Mikor kinyitom a szemem, nem a buszban vagyok. Egy régi, reneszánsz kori ágyban fekszem, fekete selyemlepedőn. Az ágyon, a földön, mindenhol vörös rózsaszirmok vannak, gyertyák égnek, ezzel kellemes hangulatot teremtve.

- Hol vagyok? – kérdezem.

- A kastélyomban – hallok egy ismerős hangot.

Az ajtó kitárul és belép Ő. Most is olyan, mint a fotózásokon, mégis valahogy más. Ő ebbe az időbe tartozik, ide kellett volna születnie. Ám akkor soha nem találkoztunk volna, ha ez történik, minden más lett volna, akkor még mindig a sötétségben lennék, egyedül. Érdekes a sors fintora, egy régmúlt kor hercege a modern időben. Aki magával hozott praktikákkal elérte, hogy bízzak benne, de legfőképp, hogy belé szeressek.

- Miért vagyok itt? – kérdezem ismét.

- Azt neked kell tudni.

Elmosolyodik és egy szempillantás múlva már mellettem ül az ágyon.

- Félsz tőlem, Kyo? – suttogja.

- Nem – nézek a szemébe.

- Helyes, mert hozzám tartozol, az enyém vagy.

Magához ránt és hatalmas szemfogait nyakamba mélyeszti. A fájdalomra kipattannak a szemeim és zihálva nézek körbe.

Ismét a buszon vagyok, a mellettem lévő ágyon Kaoru horkol.

- Tehát álom volt – sóhajtok és túrok tincseimbe.

Enyhén sajog a nyakam, ott ahol Kamijo megharapott. Hiába csak a képzeletemben történt, mégis érzem. Kibotorkálok a fürdőbe. Szerencsére nem kel fel senki. A szűk helyiségben megmosom az arcom és belenézek a tükörbe, ahol alig ismerek magamra. Vörösek a szemeim, alattuk hatalmas táskák, arcom nyúzott, sokkal öregebbnek nézek ki, mint amilyen vagyok. Visszamászom az emeletre, hogy aludjak még egy keveset. Már pirkad, úgy hogy nem maradt sok időm. Felérek mikor zökken egyet a busz, és nekiesek a dobosnak.

- Mi van? – pislog kómásan.

- Bocs – suttogom.

Morran egyet és a másik oldalára fordulva alszik tovább. Visszamászom Kao mellé és próbálok aludni, nem sok sikerrel.

Délben végre megérkezünk a hotelhez.

- Végre! - kiált Die és rohan WC-re.

- Miért nem ment a buszon? – csóválja a fejét Kaoru.

- Dainál ne keress értelmet – indulok az épület felé.

- Ez gonosz volt – jegyzi meg Shin-chan.

- Nem, csak őszinte – vonom meg a vállam.

- Ez vagy te picúr – borzol a hajamba Toshiya.

- Anyád a picúr! – könyöklök a bordáiba.

- Kuss és menjünk – áll közénk Kao.

Elhallgatunk, és az előterében összeszedjük Daisukét, míg Leader-sama bejelentkezik. Megkapjuk a kulcsokat és a szobabeosztást. Die, Toshi és Shin egy szobában van, így nekem kizárásos alapon marad a másik gitáros. Felmegyünk és lecuccolunk. minek kipakolni, holnap úgyis megyünk tovább. Ledőlök az ágyra és próbálok aludni.

- Ne aludj, most les az ebéd – ül mellém szobatársam.

- Aludni akarok – morgom.

- Ne légy gyerekes. A buszon még az volt a bajod, hogy éhes vagy.

- Az akkor volt.

- Nem vagy éhes?

- De, csak sokkal álmosabb vagyok, mint éhes. Úgyhogy aludni fogok.

- Hülye.

- Én Kyo vagyok, örülök a találkozásnak.

- Barom – és rácsap a hasamra.

- Anyád – rándulok össze.

Összeszedem magam és lemegyünk ebédelni. A kaja jó, sokat ugratjuk egymást. A srácok evés után lemennek vásárolni, én meg fel a szobámba aludni.

Nem tudom, mennyi az idő mikor felkelek, de már sötétedik. Kao még nincs itt. Lemegyek kicsit sétálni és körbenézni. A parkolóban ácsorog még egy turnébusz a miénk mellett. Ez melyik banda? Vállat vonok és az étterem melletti büfét veszem célba, hogy igyak valamit. Ahogy belépek az előtérbe, döbbenten nézek körbe. Mikor ebédelni jöttünk, még nem ilyen volt.

- Itt meg mi van? – áll mögém Daisuke.

- Kié a másik busz? – kérdi Shinya.

- Passz – von vállat Kaoru.

Az étteremből négy ismerős jön ki, néhány sminkes, kellékes és fotós kíséretében.

- A Versailles – vigyorog basszerosom.

- Jé, sziasztok – integet Teru.

- Ti mit kerestek itt? – kérdi Kao.

- Amit ti – vigyorog Yuki.

Nem igen figyelek a beszélgetésükre, csak a szőke énekes van számomra. Most, hogy itt van a közelemben, mintha megnyugodnék és melegség járja át a szívem. Hiányzott ez a fickó. Jelenléte eszembe juttatja az előző álmom. Szinte érzem, ahogy megérinti a bőrömet, bizsergés fut végig a gerincemen.

A fotós hangja hoz vissza a valóságba. Mi félre állunk, míg a fickó indít valami zenét és bekapcsolja a kameráját. Kamijo és Hizaki keringőzni kezdenek. Hizaki akárhányszor fordul, úgy libben a szoknyája, közben végig Kamijo szemébe néz és mosolyog. Az énekes is tartja a szemkontaktust és vezeti a gitárost. Gyönyörű párt alkotnak. A vámpírherceg és az arája. Az a férfi tiszta és ártatlan. Tökéletesen illik Kamijohoz. Ebbe belefájdul a szívem. Hogy enyhítsem a fájdalmat, megpróbálom magam Hizaki helyébe képzelni, hogy néznék ki Kamijo mellett. A látvány nagyon nem tetszik. Ő magas, gyönyörű és fenséges, én meg egy rút törpe vagyok. Sokkal jobbat érdemel nálam. Szánalmas, sőt, undorító, hogy abban reménykedek, hogy egy olyan férfi, mint ő, valaha szeretni tudna engem.

Alig érek a gondolatmenet végére, mikor vége a számnak, a táncolók megállnak, Kamijo Hizaki elé térdel és csókot lehel a kezére. A fényképész gépe kattog. Az énekes feláll és Toshi elé lép.

- Szabad egy táncra? – kérdi bájos hangon.

- Nem, nem tudok táncolni – hárít a basszeros.

Kao és Die összenéznek és Shint lökik Kamijohoz. Az énekes vezetni kezdi a dobost, aki nem túl meggyőzően tiltakozik. Nagyot nevetünk rajtuk. Bandatársam is jól mutat a herceggel. Nem is csoda, Shinya nagyon lányos. Mikor vége a zenének, megfordul a felállás és Shini dönti hátra Kamijot.

- Ezt, hogy? – pislog bambán az énekes.

- Ügyes vagyok – vigyorog Shin.

Megtapsoljuk őket, ügyesek voltak. Hívják Kamijot a páros fényképezésre, ahol Hizakival kell pózolnia. Tényleg nagyon összeillenek. Nem lepne meg, ha együtt lennének. Kamijo egy olyan szép férfit érdemel, mint a gitáros. Mellette labdába se rúghatok. Kamijo a gitáros nyakához hajol, mintha meg akarná csókolni vagy harapni. Eszembe villan az álom, mikor megharapott. Most megint érzem puha ajkait és éles fogait érzékeny bőrömön. Akaratlanul is megérintem a képzeletbeli fognyomokat. Még sikerül elkapnom a tekintetét. Nem a kamerába néz, hanem engem. Egyenesen a szemembe. Kihagy egy ütemet a szívem, mikor apró mosolyra húzódó ajkait látom. Olyan, mintha mindez nekem szólna, mintha azt akarná, hogy ott legyek vele.