20. fejezet

Nem tudom ki találta ki ezt a hülyeséget, de most szívesen elbeszélgetnék vele. Az oké, ha a PSC szervez egy bulit, hogy villogjanak velünk, de ez… most nem a mi cégünk szervezi, hanem Japán legjobb kiadói. Mindenki elhozza a legjobb aranytojást tojó tyúkot.

- Miért kell elmennünk? – kérdezem Kaorutól.

- A főnök utasítása, meg amúgy is, ez remek alkalom, hogy megismerkedjünk más bandákkal és szakmai tapasztalatokat cseréljünk – feleli.

- Kik lesznek ott? – kérdi Shin.

- Miyavi, Gackt, Alice Nine, a the GazettE, Girugamesh, Hyde, Versailles, Luna Sea, a többieket nem tudom – sorolja a csapatokat Leader-sama.

- Már ez is sok – morgok.

- Nyugi, biztos jó lesz – nevet Totchi.

- Neked tuti, ott lesz Kamijo és csapata – vigyorog Die.

- Aha, kíváncsi vagyok, mi van velük. Yuki mondta, hogy rengeteget dolgoznak és most fog kijönni az új albumuk – lelkesedik a basszeros.

Megdermedek az énekes nevének hallatán. Tehát eljön. Újra láthatom. Furcsa melegség járja át a szívemet. Gyomrom öklömnyire összemegy, benne egy hegynyi görccsel. Látni akarom őt, de ugyanakkor félek is. Nem lenne okom, mégis. Többször beszéltem már vele, talán mondhatom, hogy barátok vagyunk, mégis… feszélyez a jelenléte. Mellette olyan érzésem van, mintha a Szépség és a Szörnyeteg lennénk. Igen, ő szinte természetfelettien szép – az eleganciáról nem is beszélve –, én meg egy ocsmány törpe vagyok. Csodálom, hogy eddig egyáltalán szóba állt velem. Mikor beszéltünk és kérdezett valamit, láttam rajta, hogy érdekli a válasz és nem csak udvariasságból tudakolózik. Jól esett, hogy valakit érdekel, hogy mi van velem – a bandát leszámítva -.

Végre megérkezünk a hatalmas szállodához.

- Te Kao, biztos jó helyen járunk? – kérdi Dai.

Jogos a kérdés, mert ez Tokyo legjobb ötcsillagos szállodája.

- Ez a cím lett megadva – vonja meg a vállát.

Bemegyünk a hatalmas előcsarnokba, ahol egy frakkos ürge lép hozzánk.

- Miben segíthetek uraim? – kérdi egy meghajlás után. – Önök is a ma esti partira jöttek?

- Igen, mi vagyunk a Dir en Grey, a PS Company kiadótól – mondja Kao.

Az öreg pingvin egy listát lapozgat, majd bólint.

- Kérem, jöjjenek velem – és elindul.

Elvisz minket a hatalmas étterembe, ahol már sokan társalognak. Nagyon flancos ez a hely.

- Csak én érzem úgy, hogy nem illünk ide? – bököm meg Dai vállát.

- Szerintem nem – jön a válasz.

- Akkor jó.

- Hát akkor… érezzük jól magunkat – ezzel a kijelentéssel Kaoru elvonul.

A többiek is szétszélednek beszélgetni. Szemeimmel akaratlanul is a Versaillest kezdem keresni, pontosabban az énekest, de nincs sehol se ő, se senki a bandából. Ezek szerint még nincsenek itt. Az egyik pincértől szerzek egy pohár pezsgőt és elindulok körbenézni. Találkozom pár ismerőssel, de nem érdekelnek. Hiroto az első, aki hozzám jön.

- Kyo-kun, mit szólsz ehhez a partihoz? – vigyorog.

- Mit szóljak? Nem látom sok értelmét – vonom meg a vállam unottan.

- Ugyan, szerintem ez remek! Annyi emberrel lehet ismerkedni – lelkendezik.

- Ja, de máskor is lehet velük találkozni.

- Ne legyél ilyen negatív.

- Ilyen vagyok és kész.

Kezd az idegeimre menni az állandó vigyorával és gyerekes lelkesedésével. Inkább gyorsan lerázom és tovább megyek. Már nem tudom, mióta keringet itt, de semmi sem tud érdekelni. Unatkozom, legszívesebben elmennék aludni. Ám tervem meghiúsítja Toshiya hangja, amint örömében valaki nyakába ugrik. Felkapom a fejem, és igen, a Versailles érkezett meg. Ők is öltönyben, mint mindenki – vagy az egyének többsége. Kamijo is eljött. Bennem reked a levegő, ahogy meglátom. Fekete öltöny, hozzá egy mélyvörös ing, ami kiemeli sápadtságát. A rohadt életbe, nagyon jól néz ki. A vámpír herceg és udvartartása megérkezett a bálba. Mosolyogva beszélnek Toshival, majd szétszélednek, csak a gitárosuk, Teru maradt a basszistával beszélgetni. Megrázom a fejem, hogy ne bámuljam olyan feltűnően őket.

Az egyik ablakon bámulok kifelé, mikor a tükröződő felületen látom, hogy valaki mögém áll.

- Beszélhetnénk? – kérdi mély hangján Kamijo.

- Persze – fordulok felé lazán.

Megereszt egy félmosolyt és elindul a tömegen keresztül valamerre. Nem értem miért megy el. Bár van egy sanda gyanúm. Talán szégyell? Könnyen lehet. Mikor eddig beszélgettünk vagy egy kocsmában ültünk, ahol nem ismernek minket, vagy nála voltunk. Ezek szerint tévedtem, és ő is olyan, mint a többi ember – hiába vámpír -, kétszínű. Ez fáj, mert bíztam benne. Elhittem neki, mikor mondta, hogy élvezi a társaságom, de ezek szerint hazudott. Ő is kihasznált, de nem úgy, mint eddig bárki.

Egy elhagyatott, gyéren megvilágított folyosón áll meg.

- Mit akarsz? – kérdezem és remélem, a hangom nem remeg.

Nem felel, a falnak taszít és az ajkaimra mar. Lágyan csókol, ezzel elárulva minden érzelmét. Nem mondta ki, de érzem, hogy szeret. Engedek néma kérésének és szétnyitom ajkaim. Karjaimat nyaka köré fonom és elmélyítem a csókot. Minden megszűnik, csak ő van, csókja édes és bűnre csábító.

- Ezt – mosolyog.

- Miért csináltad? – kérdezem.

Tényleg nem értem ezt a férfit. Ő nem szerethet, az képtelenség. Ennek ellenére nagyon élveztem a csókot. Ajkai sokkal édesebbek, mint gondoltam.

- A vámpírok csak egyszer választanak párt maguknak.

- De neked Yasmine You volt a párod – morgok, nem bírok a szemébe nézni.

Nagyon fájnak ezek a szavak.

- Nem, nem ő volt. Csak azt hittem, hogy ő az enyém, de nem így volt, ezért vették el tőlem. Most tudom, kit szántak nekem.

Végig a szemembe néz, látom, hogy nem hazudik. Gyönyörű barna íriszei boldogságtól csillognak. Nem tudok neki mit mondani. Szeretem őt, de ez az egész helyzet olyan… bonyolult…

- Vagy te nem szeretsz? – kérdezi csalódással a hangjában.

Látom, hogy a boldogsága egy pillanat alatt eltűnik, átadva helyét a fájdalomnak. Elenged és indulni készül, de elkapom a karját. Most én lököm a falnak és vadul megcsókolom. Belenyög a csókba, de azonnal reagál és viszonozza.

- És ha nem én vagyok a párod és elveszítesz? – szakadok el édes ajkaitól.

- Akkor együtt megyünk a pokolra – mosolyog.

Megeresztek egy félmosolyt és elengedem. Még kapok egy gyors csókot és visszamegyünk az étterembe. Boldog vagyok, nagyon boldog. Végre megkaptam azt a férfit, akit szeretek és ő is viszont szeret.