Félve várom, hogy leteljen a pár nap. Nem tudom mitől félek, talán attól, hogy Toshiya nem jön vissza. Kaoru megmondta, hogy vissza fog jönni, de mégis…
Már nem is számolom a
napokat, így jobb. Nincs bennem annyira a szorongás, félelem a jövőtől.
Nemtörődöm hangulatomra a borongós nap is rátesz egy lapáttal. Az ég
sötétszürke, vihar készül. Alig érek be a PSC fedett parkolójába, máris
leszakad az ég. Pompás, legalább nem ázom meg. Unottan ballagok a termünk felé.
Az időjárás mindenkit lenyom, még az örökké vigyorgó Miyavi is komor. Csak
intünk egymásnak és megyünk a dolgunkra. Belépek a próbaterembe és azonnal
megdermedek. Nem hárman, hanem négyen vannak bent.
- Toshiya? – nyögöm.
- Személyesen. Miért kit
vártál? – nevet fel.
Jobban belegondolva….
Tényleg, kit vártam? Vagy talán inkább kit NEM vártam. A basszeros felugrik, és
a nyakamba veti magát. Majdnem hanyatt esek, de megtartom. Erősen szorít
mellkasához, átkarolom vékony derekát és viszonzom ölelését. Szóval nem tudom
elmondani, mennyire örülök, hogy visszajött. Mindig utáltam, hogy ölelgettek,
de most jól esik. Jó érezni, karja szorítását, teste melegét, hallani szíve
dobogását. Most már tudom, visszakaptam a barátomat.
- Hiányoztam chibi? – enged
el.
- Tudod ki a chibi! Amúgy
igen – lágyul el a hangom a végére.
- Mondtam, hogy visszajövök.
Ugye nem gondoltad, hogy átmegyek a Versailleshez?
- De.
Teli pofával a képembe röhög.
Én itt komolyan beszélek, erre kinevet. Bosszúsan a hasába bokszolok.
- Nyugi, nyugi. Amúgy, meg se
fordult a fejemben, hogy átmenjek hozzájuk.
Nagy szemeket meresztek rá.
- Így van. Jó fejek, meg
minden, de itt jobb, itt vannak a legjobb barátaim – az utolsó mondatnál
körbenéz a másik három bandatagra is.
Mindenki elmosolyodik.
- Mesélj még, mi volt! –
csillan fel Daisuke szeme.
- Mivel Toshi visszajött,
hagyjuk a próbát – sóhajt Kao.
- Mi? Te beteg vagy? – teszi
a kezét Kaoru homlokára Shinya.
Teljesen jogos a kérdés. Kao
eddig azért is morgott, ha valaki késett, erre pont ő mondja, hogy ne
próbáljuk? Ma mindenki meg van hibbanva? Vagy az időjárás miatt? Esetleg
havibajosak? Leülünk a kanapéra és a fotelba és várjuk, hogy Toshiya végre
hozzákezdjen.
- Az egész úgy kezdődött,
hogy mikor elmentem a kiadójukhoz, azt se tudtam hova menjek, vagy kit
keressek. Végül a portás felküldött a 6. emeletre, de a terem zárva volt.
Mázlira hamar megjött Hizaki, akit sikeresen lánynak néztem – nevet fel kínosan
– mikor megmondtam a nevem, azonnal tudta mi a helyzet és bemenetünk a terembe.
Míg vártuk a többieket beszélgettünk, hogy pontosan mik az elvárások. Kicsit
gyakoroltunk is. Hát fiúk, ahogy az a fickó játszik, az nem semmi, de
hallhattátok. Kegyetlenül jó. Sejtettem, hogy nem lesz könnyű dolgom, de erre
nem számítottam. Aztán megjött Teru és Yuki. Utolsónak futott be Kamijo.
Elhozta laptop-on a kottákat, amiket meg kell tanulnom. Mikor hallottam, azt
hittem ketté áll a fülem. Nagyon jól játszott Jasmine You, talán jobb is volt
nálam. Akkor nem igazán tudtunk próbálni, inkább csak figyeltem őket, hogy
megismerjem a mozgásukat, stílusukat. Kamijo pen-en odaadta a kottákat, hogy
otthon gyakoroljak. Eléggé meggyűlt a bajom, de sikerült. Már a
második-harmadik nap egész jól ment, amivel megleptem a csapatot, de örültek. A
fotózások miatt, már másnap levették a méreteimet és ki kellett találnom valami
fellépő ruhát. Nem volt ötletem, így Kamijo párszor körbe forgatott és végül
kitalálta azt, amiben felléptem. Azt mondta, azért kapok ilyen egyszerűt, mert
nincs értelme olyat csináltatni, mint az övék, mert csak párszor lesz rajtam. A
fotózások viccesek voltak, sokat hülyéskedtünk. Kamijo amilyen komoly tud lenni
néha, olyan lökött a fotózásokon. Egyszer egy kripta díszletnél volt a fotózás.
Volt ott egy koporsó, amibe Kamijo belemászott. Teru ötlete volt, hogy üljünk a
fedélre, hogy az énekese ne tudjon kijönni. Megcsináltuk – próbálja nem
elröhögni, a többiek nem tudják magukban tartani a nevetést -, dörömbölt, kiabált
nekünk, hogy vagy azonnal kiengedjük, és akkor megbocsájt, vagy kijön és akkor
egy oltáron fog feláldozni minket. Kicsit még hagytuk füstölögni, de
kiengedtük. Nagyon mérgesnek tűnt, Teru Yuki mögé menekült, én meg az egyik
fotóshoz szaladtam. A fényképezés végéig nem ölt meg minket, csak az öltözőben
állt bosszút. Istenesen tarkón csapott mindkettőnket. Teru kérdezte tőle, hogy
mit van úgy oda, hisz a vámpírok is koporsóban alszanak. Erre Kamijo annyit
mondott, hogy igaz, de nem tudott megijeszteni minket. Úgy tervezte, hogy
kinyitja a fedelet, és mint a filmekben a vámpírok, felül és a frászt hozza
ránk. Ezután ismét szent volt a béke. Egy másik alkalommal ugyanott fotóztak
minket. Kamijo megint befeküdt a koporsóba, de békénhagytuk. Mikor a fotós
szólt, hogy kijöhet, az énekes meg se mozdult. Nem tudtuk elképzelni mi baja
lehet. Megnéztük és mindannyian dőltünk a röhögéstől. Elaludt. Szegény, ezt még
sokat visszahallotta tőlünk. Az interjúk is nagyjából ilyen hangulatban teltek.
Komolynak tűnnek, de ugyanolyan nem normálisak, mint mi. Egyszer csináltak
velünk egy interjút, ahol Kamijo annyira elbűvölte a riporternőt, hogy az
majdnem oda élvezett, mikor az énekes rámosolygott. Aztán mikor el kellett
jönnöm, megbeszéltük, hogy majd még párszor összefutunk és dumálunk. Röviden
ennyi – mesél Toshi.
- Poén lehetett. Már amit
eddig láttam belőlük, szimpatikusak – nevet Die.
- Jól zenélnek – bólint
Shinya.
- Mit szólnátok, ha elmennénk
inni? – vetem fel.
- Benne vagyok! Indulás! –
ugrik fel a basszista és már megy is.
Nevetve követjük az egyik
közeli kocsmába. Mint mindig, most is nagy a nyüzsgés az ivóban, de nem baj, ez
adja a hely hangulatát. Pár sör után elfoglaljuk a csocsót, hogy még jobb
legyen a hangulat. Az iszogatás és beszélgetés eszembe juttatja, mikor nem is
olyan rég egyedül ültem és Kamijo csatlakozott hozzám. Tényleg nem emlékszem
sok mindenre. Kimegyek a mosdóba és miután elvégeztem a dolgom, előveszem a
telefonom és kikeresem Kamijo számát. Remélem nem alszik, de ha igen, nem
érdekel, most beszélni fogok vele.
- Igen? Itt Kamijo – szól
bele a készülékbe pár csengés után.
- Kyo vagyok. Beszélhetnénk?
- Persze, mondjad.
- Áll még az ajánlat, a
múltkorival kapcsolatban?
- Mire gondolsz?
- Mikor hazavittél és… -
kezdem.
- Igen, emlékszem. Persze,
hogy áll.
- Oké, mikor jó neked?
- Hát, ma ne – nevet.
- Nem is mostanra gondoltam –
kuncogok.
- Holnap munka után?
- Oké.
Bontjuk a vonalat és mosolyogva lépek ki a mosdóból. Még iszunk a
fiúkkal pár sört és megyünk haza. Boldog vagyok, hogy visszakaptam a
bandatársam, de kicsit feszengek a holnapi találka miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése