11. fejezet

Ezek az érzések nem hagytak nyugodni a nap további részében. Nem tudom igazán megfogalmazni mit érzek pontosan. Hiányzik az a selyemfiú, újra beszélgetni akarok vele, élvezni a társaságát. Jó lenne megint átbeszélgetni egy, vagy több éjszakát. Nem tudom miért, de vonz az a férfi. Minden porcikája mágnesként vonz magához. Az első beszélgetés óta, mindig várom a következő alkalmat. A jelenléte mindig megnyugtat, mintha elbűvölne. Talán ez is történt. Nem tudom, de a rabja lettem.

Legnagyobb bánatomra az átbeszélgetett éjszakák egyre ritkábbak lettek és lassan kezdtek elmaradozni. Már két hónapja nem járunk össze. Tudom, hogy neki és nekünk is sok a munka, de akkor is rosszul esik. A telefonbeszélgetés nem pótolhatja azt, mikor együtt vagyunk. Nincs az a bensőséges hangulat, nincs az a biztonságérzet. Kaoru azt mondta, hogy mióta összebarátkoztam Kamijoval, azóta sokat változtam. Én ezt nem érzem, de biztos neki van igaza. Mert mikor nincs?

A próba szünetében a fiúkkal felmegyünk a tetőre cigizni és egy kicsit kiszellőztetni a fejünket. Jó hideg van, nem csoda, lassan itt a tél.

- Tudsz valamit a Versailles-ról? – fordul felém Toshiya.

- Nem, semmit. Miért? – nézek rá.

- Az utóbbi időben sokat voltál Kamijoval. Ebből gondoltam, hogy hátha tudsz valamit.

- Annyit mondott, hogy új albumon dolgoznak és forgatnak. Nincs sok ideje, így az utóbbi időben nem is találkoztam vele.

- Kár.

- Mi lenne, ha egyszer összeülnénk? A két banda – lelkesedik Die.

- Jó ötlet – bólint Kao és Shinya.

A többiek szuggeráló tekintetétől kísérve elővettem a telefonom és már hívtam is azt a vámpírt.

- Igen? – szól bele Kamijo.

- Kyo vagyok.

- Szia, mi a helyzet?

- Hosszú. Mit szólnál, ha valamikor együtt ebédelnénk?

- Mi? – fullad meg kis híján.

Nem csak ő, de az én társaim is fulladás közeli állapotba kerülnek. Csak most jövök rá, milyen félre érthetően hangzott, amit mondtam.

- Úgy értem, a két banda – helyesbítek.

Nem válaszol, csak nevet.

- Ne röhögj ki! – mordulok rá.

- Bocs.

- Menj a francba.

- Csak utánad.

Most örülhet, hogy nincs mellettem, mert tarkón vágnám, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

- Bocs, csak tényleg úgy hangzott, mint egy randi meghívás – nyeri vissza lélekjelenlétét.

- Akkor se kell ilyen nyíltan kiröhögni. Amúgy is, miért hívnálak randira?

- Nem tudom – nevet titokzatosan.

- Nem képzelsz túl sokat magadról?

- Meglehet.

- Nem meglehet, hanem biztos.

- Ami az ebédet illeti, benne vagyok, csak beszélek a bandával, aztán majd hívlak.

- Oké – bontom a vonalat.

Már a többiek is túltették magukat a röhögésen és kíváncsian figyelnek.

- Beszél a bandájával és visszahív – világosítom fel őket.

- Helyes, addig menjünk próbálni – indul el Kaoru.

- Inkább együnk – mond ellent Die.

- Én is éhes vagyok – csatlakozik Shini és Totchi.

- Akkor kaja – mondom, és már megyünk is.

Honnan szedte ez az eszement, hogy randira hívom? Még csak az kéne! Soha!

Egy közeli gyorsétterembe megyünk enni. Kaja közben megvitatjuk a további teendőket. Jó hangulatban és nevetgélve indulunk vissza a kiadóhoz, mikor megszólal a telefonom. Meg se nézem a kijelzőt, úgy emelem a fülemhez.

- Igen? – szólok bele.

- Kamijo vagyok. Beszéltem a srácokkal. Rábólintottak, úgyhogy találjátok ki mikor jó nektek.

- Nektek mikor nincs próba?

- Pár napja nem tudunk próbálni, megfáztam és be vagyok rekedve.

- Uhh… az szar.

- Nekem mondod? Ha emiatt le akarjátok mondani…

- Dehogy, várj, megkérdezem Kaorut.

Elveszem a fülemtől a készüléket és vezérünk felé fordulok.

- Mikor érünk rá kajálni a Versailles- szel?

- Nekik mikor jó? – néz rám Kao.

- Bármikor, Kamijo megfázott.

- Pénteken?

- Oké.

Ismét Kamijo felé fordítom figyelmem.

- Péntek jó nektek?

- Igen, szólok a fiúknak.

- Hagyd, majd mi elintézzük.

- Jó, kösz. Alig bírok beszélni – neveti el magát kínosan.

Bontjuk a vonalat és fordulok Toshi felé.

- Tudod valaki számát a bandából?

- Várj – és keresi a számot.

- Ha már megvan, beszélj vele te – mondom.

Erre a basszista megdermed majd morogva telefonál. Gyors egyeztetés és már meg is van az időpont. Péntek délben a PS előtt várnak majd ránk.

Visszaérve a próbaterembe, folytatjuk a zenélést. Leader-sama elégedett velünk, így hamar hazamehetünk. Hazaérve, hasít belém a felismerés, hiányzik az, hogy nem tudok átmenni Kamijohoz beszélgetni. Nem baj, pár nap múlva úgy is találkozunk. Szerelmes kamasz módjára, izgatottan várom a Pénteket, csak tudnám miért. Nem vagyok se kamasz, se szerelmes. Akkor miért?