A szó, ahogy elhagyja az
ajkaimat, üresen cseng.
- Nem több egy egyszerű,
részvétnyilvánító szónál. Megpróbálok együtt érezni veled, de nem tudok. Nem
éltem át azt, amit te. Én is elvesztettem valakit, aki fontos volt nekem, de
mégse a páromat. Ezért nem tudom teljesen átérezni a fájdalmad – mondom
elgondolkodva.
- Én se tudom teljesen
átérezni a te csalódásod. Bár mindketten elvesztettük azt, akit szerettünk,
mégsem teljesen egyforma a fájdalom – húzza meg a sört.
- Hihetetlen, hogy a
fájdalomnak hány arca van.
- Hiába élte át két ember
ugyanazt, mégsem érzik ugyanazt.
- Igen, mindenki máshogy
reagál a fájdalomra és csalódásra.
- A kettő sokszor egy, de két
külön dolog is lehet.
- Na igen. Furcsa, hogy egy
érzés mennyire különböző lehet.
- De sokszor személy függő.
- Hát igen. Érdekes, de
ugyanakkor szánalmas az ember.
- Miért?
- Mert gyenge és törékeny.
Bizonyos szempontból nem különbözünk az állatoktól. Nálunk is az erősek
maradnak életben, a gyenge elpusztul.
- Kifejtenéd?
- Ha valaki gyenge, történik
vele valami tragédia, feladja és elmerül az önsajnálatban. Nem tudja
kiverekedni magát a gödörből, ettől csak még mélyebbre süllyed és végül
öngyilkos lesz, mert nem lát más kiutat. Aki erős, az feláll és kiállja az
újabb pofonokat. Küzd, hogy kijusson a depresszióból. Az erősekből kevés van, a
gyávák undorítóak, de egyre több van belőlük.
- Érthető, de én nem egészen
így gondolom.
- Az te vagy.
- Nagyon szélsőségesen
gondolkodsz.
- Szerinted? Mondtam, hogy
csalódtam az emberekben. Ezek után ne csodálkozz.
- Igen, igazad van.
- Ahogy látom, te nagyon
nyugodtan kezeled a dolgokat.
- Az talán segítene, ha
hisztiznék?
- Nem.
- Ha valami nem úgy alakul,
ahogy akarom, megpróbálok alkalmazkodni a körülményekhez. Ha csalódok
valakiben, nem tárom a világ elé, de éreztetem a másikkal, hogy neheztelek rá.
Tudják, hogy jobb nem haragban lenni velem.
- Kitalálom, kiszívod az
utolsó cseppig a vérét? – kuncogok fel.
- Hááát… - nevet ő is.
Lágy nevetése minden sötét
gondolatomat elűzi. Furcsa ez a férfi, nincs rá jobb szó. Még folytatjuk a
beszélgetést, de hamarosan elnyom az álom.
Reggel arra kelek, hogy
szörnyen fáj a nyakam. Kinyitom a szemem és az első, amit meglátok egy
egyenletesen emelkedő és süllyedő mellkas, a másik, hogy valami nyomja a fejem.
Óvatosan felpillantok, Kamijo használ párnának. Hát ez jó, most
visszaminősültem párnának. Óvatosan kikászálódok feje alól és megpróbálok
visszaemlékezni, hogy mi történt. Addig oké, hogy beszélgettünk, és
valószínűleg bealudtunk mindketten. Ahogy látom, Kamijo még nem szándékozik
felkelni. Ha vámpír, akkor egész nap húzni fogja a lóbőrt. Nekem viszont kell
kávé. Önkényesen elfoglalom a konyháját és elkezdem keresni a kávét.
- Ha kávé lennék, hol lennék?
– motyogom és sorra kezdem kinyitogatni a szekrényeket.
Pár perc keresgélés után
megtalálom, a cukorral együtt. Míg lefő a fekete, leülök az asztalhoz és
próbálok felébredni. A helyiséget hamar belengi a kávé illata. Erre már
előmászik az énekes is.
- Jó illat – ásítozik.
- Látom felkeltél.
- Jah, lassan mennem kell,
különben a srácok kinyírnak.
- Nekem se ártana menni, mert
még haza kell mennem tusolni.
- Mondanám, hogy tusolj
nálam, de váltó cuccot nem tudok adni.
Csak legyintek. Megisszuk a
koffein bombát, Kamijo összeszedi magát és már megyünk is.
- Hol a kocsid? – kérdi,
mikor kilépünk az ajtón.
- Busszal jöttem.
- Akkor elviszlek.
- Nem kell.
- De, úgyhogy pattanj be.
Jobb híján eleget teszek
kérésének és haza navigálom. Kamijo ragaszkodott hozzá, hogy megvár és bevisz a
stúdióba. Elvonulok fürdeni, addig ő a nappaliban vár. Kicsit kellemetlenül
érint a jelenléte, mert elég nagy a rendetlenség. Egy szál törülközőben
masírozok végig a lakáson egészen a szobámig, ahol magamra kapok pár ruhát.
Mikor a nappalin mentem át, mintha Kamijo egy pillanatra megmerevedett. Pár
perc múlva megyek vissza és indulunk végre a munkába.
- Merre? – kérdi az énekes,
mikor feléleszti a kocsit.
- Voltál már nálunk.
- Egyszer és az is régen volt.
Elmosolyodok rajta, és
megyünk. Szerencsére kikerüljük a dugót és viszonylag hamar beérünk a PS-hez.
- Megismételhetnénk a
tegnapit majd valamikor – ajánlja.
- Ja, csak az alvást
leszámítva – nevetek.
- Na ja. Az igen kellemetlen
volt.
- Majd hívlak – ígérem és
kiszállok a kocsiból.
Mosolyogva biccent és elhajt.
Nem tudom miért, de nekem is jó a hangulatom. A próbateremben a fiúk köszönnek
és kezdjük a munkát. Az ebédszünetben egy gyorsbüfébe megyünk.
- Mi van veled? Olyan furcsa
vagy – fordul hozzám Kaoru evés közben.
- Mi lenne? Semmi.
- Ezt mond annak, aki
elhiszi.
- Tegnap Kamijonál voltam.
- Mi? Mesélj csak! – csillan
fel Toshiya szeme.
- Csak beszélgettünk.
- Na persze, persze –
hitetlenkedik.
- Gondolj, amit akarsz, de
nem volt semmi, főleg nem szex – hűtöm le.
A basszeroson látszik, hogy
nem erre számított, duzzogva folytatja az ebédet. Kaoru és Die nevetnek rajta.
Toshi nem tudja, de ezzel a beszólással furcsa érzéseket hozott elő belőlem.
Olyanokat, amiket már rég elfelejtettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése