6. fejezet

Másnap is ugyanaz, semmi változás. Megpróbálok nem tudomást venni erről, de nem megy. Most is, azt várom, hogy Toshiya befusson és jöjjön a perverzségeivel. Sose gondoltam volna, hogy vissza fogom sírni azokat az időket, de mégis. Talán öregszem, talán kezd leomlani a magam köré felvont védőfal. Szerintem az utóbbi. Négy pillér tartja, abból egy hiányzik, így minden instabil, nincs egy biztos pont se. Próbálok úgy tekinteni a dolgokra, ahogy Kaoru teszi, de nagyon nehéz. Nem merek úgy bizakodni, mint ő.

A mai próba is olyan, mint eddig mindegyik. Annyi a különbség, hogy Kaoru hamar elenged minket. Nem vitatkozom vele, hiába akarok megszabadulni az élet súlyától, valahogy nincs kedvem énekelni. Most a zene se tud elkábítani. Ez már igazán szánalmas, egy zenészt nem tud lenyugtatni a zene. Ennyire nem öregedhetek. Nem akarok hazamenni, így a lakásomhoz viszonylag közel eső kocsmába megyek. Senki nem ismer fel, tökéletes. Az alkohol és füstszag megadja a hely jellegzetességét. Tökéletes, ez kell most nekem. Szerzek magamnak valami erőset és leülök az egyik asztalhoz. Az alkohol bódító hatására ismét kezd szorosan magába zárni a komor fantáziám a fájdalmas múlttal karöltve. Hogy enyhítsem a fájdalmat, újabb és újabb italt kérek magamnak, aminek meg is van a hatása, főleg, hogy ma még szinte semmit sem ettem. Már nem tudom, hányadik körnél járok, de kezdek homályosan látni és szédelegni. Épp szólnék a pincérnek, hogy hozzon még egyet, mikor leül velem szembe valaki. Nem igazán ismerős, főleg, hogy ködös a tudatom.

- Nem lesz ez sok? – kérdi lágy, bársonyos hangján.

Ez már rosszul kezdődik. Még így is elbűvöl ez a hang, ami csak egy embernek van.

- Mit keresel itt? – nézek Kamijo szemébe.

- Csak beugrottam egy italra, elvégre ez egy kocsma.

- Na igen.

- De, ahogy látom, már egy ideje itt lehetsz.

- Nem tudom mióta vagyok itt.

- Azt látom.

Nyúlnék a cigimért, de nem tudom eldönteni, hogy melyik az igazi, mert kettőt látok. Kis próbálkozás után megszerzem a dobozt, de sajnos üres. Mikor fogyott el? Kamijo elém dob egy új dobozt. Kiveszek egy szálat és meggyújtom.

- Remélem nem szándékozol autóba ülni – jegyzi meg és meghúzza a sörét.

- Mert? Mi közöd hozzá?

- Semmi, de nem kéne, hogy a Dir en Grey egyel kevesebb főből álljon.

Erre a megjegyzésre eszembe jut Toshiya. Nem tudom hogyan, de az a fickó mindig elérni, hogy meginogjak. Egy húzásra eltűntetem a wishkymet és elszívom a cigit. Megpróbálok felkelni, de nem járok sikerrel. Leintem a pincért, kérek még egy kört.

Reggel arra ébredek, hogy szét akar robbanni a fejem. Óvatosan felülök és hajamba túrok. Hogy kerültem haza? Mi történt? Kibotorkálok a konyhába és főzök egy kávét. Míg fő a koffeinbomba lerogyok a konyhaasztalhoz, csak ekkor tűnik fel egy cetli.

- Ez tegnap még nem volt itt – motyogom és megnézem.

Egy cím és egy telefonszám van rajta, meg a név. Kamijo. Ezek szerint az a bájgúnár hozott haza? Marha jó. Már csak ez hiányzott. Összeszedem magam és miután elfogyasztottam a feketémet, bemegyek a próbára. Mire beérek, elmúlik a fejfájás, így tudok dolgozni.

Délután, mikor tartunk egy cigi szünetet, Kaoru elmegy telefonálni, majd pár perc múlva vigyorogva jön vissza.

- Srácok, meg lettünk hívva kajálni – közli a hírt.

- Az király. Kinek a számlájára? – csillan fel Dai szeme.

- A sajátodra, amúgy Toshiya hívott. Már végzett a másik csapattal és hívott, hogy együnk velük.

- Hova mennénk? – kérdi Shinya.

- Azt mondta meglepetés és értünk jönnek.

- Akkor menjünk, mert éhes vagyok – pattan fel Die.

- Kyo, te mit mondasz? – vesz észre Leader-sama.

- Felőlem – vonom meg a vállam.

Nem akarom kimutatni, hogy örülök is meg nem is. Végre találkozhatok azzal a beképzelt basszistával, de semmi kedvem a másik bandához. Összeszedjük magunkat és lemegyünk az épület elé. Pár percet kell várnunk, hogy megérkezzen egy fekete furgon.

- Gyertek, szálljatok be, vagy itt hagyunk – vihog Toshiya.

Nem kell kétszer mondani, beszállunk a kocsiba. Szűkösen, de elférünk.

- Meg van mindenki? – fordul hátra Yuki.

- Aha, indulás, éhen halok! – kiált Toshi.

- A fülem! – mordul fel Kamijo.

- Bocsi – vigyorog töretlenül a basszeros.

Remélem, hamar kiszállunk a kocsiból, mert nagyon feszélyez a másik énekes jelenléte. Igyekszem kivonni magam a beszélgetésből, de azért figyelek. Totchi beszámol a fotózásokról, interjúkról meg a közös munkáról. Meg arról, hogy mennyit hülyéskedtek Kamijoval. Így már nem érzem annyira idegennek ezt a ficsúrt, de még mindig van benne valami távoli, megfoghatatlan. Ha néha rá pillantok, látom, hogy engem figyel fürkésző tekintetével. Végre valahára megérkezünk az étterembe. Már lefoglalták az énekes nevére. Ezek mindenre gondoltak?

- A szervezés tetőpontja – vigyorog Daisuke.

Leülünk az asztalhoz és rendelünk. A hangulat egyre jobb, mindenki talál magának beszélgető társat.

- Nyugi, nem tudja senki mi volt tegnap este – hajol hozzám Kamijo.

- Mi? – nézek rá értetlenül.

- Ezek szerint nem emlékszel.

- Nem, úgyhogy szeretném, ha felvilágosítanál.

- Miután leültem hozzád beszélgetni, te teljesen leittad magad a sárgaföldig. Mikor már nem tudtál két szót értelmesen kinyögni elhoztalak. Utólagosan is bocsánat, de belenéztem a tárcádba, hogy megtudjam, hol laksz, aztán hazavittelek.

- Oké, de mi volt az a cetli, amit nálam hagytál?

- Mindenfélét mondtál Toshiyával kapcsolatban, de egy szavadat sem értettem. Látszott, hogy a szíveden viseled a dolgot, így gondoltam megadom a számom és a címem, hogy józanul is meg tudjuk ezt beszélni. Már ha van kedved.

- Még meggondolom.

Egy bólintással jelzi, hogy értette. Soha nem mondanám ki hangosan, főleg neki nem, de örülök, hogy hazavitt és vigyázott rám. Tényleg menjek majd el hozzá és beszéljek vele? Nem tudom, de tényleg. Gondolataimba merülve figyelem társaságot. Hiába szállok be a beszélgetésbe, nem hagy nyugodni egy gondolat. Talán tényleg beszélnem kéne vele. Mindegy, majd meglátom. Most örülök, hogy végre teljes a Dir en Grey.