4. fejezet

Letelt a két hónap, ma lesz a koncert. A város tele van az esti koncert plakátjaival, ahol a Versailles mellett Toshi büszkén feszít. Már csak pár óra és minden kiderül. Elválik, hogy igazam van-e vagy sem. A szorongó érzés miatt, az előbbire tudok csak gondolni. Mindenki érzi, hogy valami történni fog. Aggódó pillantásokat küldenek felém, de biztosítom őket, hogy jól vagyok. Épp a papírok fölött görnyedünk és beszélgetünk.

- A holnapi interjúra Die jön velem – rendelkezik Kaoru.

- Mikor lesz a következő fotózás? – kérdi Shin.

- Két nap múlva. Mindenkinek ott kell lennie.

Elfintorodok. Már rátérnénk a következő napirendi pontra, mikor kivágódik az ajtó. Egy emberként kapjuk oda tekintetünket és ugrunk fel.

- Sziasztok! – kiált boldogan Toshi.

- Toshi! – kiált Die és az érkező nyakába veti magát.

- Mi szél hozott? – megy Kaoru.

- Mesélj, mi van veled? – faggatózik Dai.

- Nem sok, csak ezt hoztam nektek – nyom a kezünkbe egy-egy belépőt a ma esti koncertre.

- Köszi – hálálkodik Leader-sama.

- Mi lesz a koncerten? Áruld el – faggatja Shini.

- Titok. Gyertek el és meglátjátok. Viszont rohanok, sziasztok! – és amilyen gyorsan jött, úgy távozik.

Olyan hihetetlen ez az egész, mintha meg sem történt volna. Meredten bámulom azt a pontot, ahol a basszeros pár perccel korábban eltűnt. Csak a kezemben lévő jegy bizonyítja, hogy Toshiya tényleg itt volt.

- Kyo, itt vagy? – bök meg Kaoru.

- Aha, folytassuk – ülök vissza a helyemre.

Nem igen tudok a munkára koncentrálni, csak a pár óra múlva esedékes koncert jár a fejemben. De nem csak én vagyok így ezzel, a többiek is.

Végre mehetünk a koncertre. Mindenki izgatott. A helyszínre érve a biztonságiak gond nélkül beengednek és útba igazítanak minket az öltözőkhöz. Elég nagy a nyüzsgés, a staffosok össze-vissza rohangálnak.

- Melyik lehet Toshi öltözője? – kérdi Dai.

- Fogalmam sincs, azt nem mondták – feleli Kao.

- De jó – sóhajtok fel cinikusan.

Egy ideig még tévelygünk, mikor egy ismerős hang csendül fel. Basszerosunk jön felénk igen érdekes ruházatban. Egy fehér bő ujjú ing, fekete mellény, amit arany cérnával hímeztek, egy fekete nadrág és csizma.

- Végre már! – kiált Toshi és a nyakamba veti magát.

Máskor mindig ellököm magamtól, de most nem teszem. Jól esik a közelsége.

- Mi ez a ruha rajtad? – nevet Die.

- A fellépő ruhám. Ne mond, hogy nem nézek ki jól – tárja szét a karját és fordul körbe a basszista.

- Kiemeli a segged – jegyzem meg.

- Fura. Én azt hittem, hogy ők egy Visual Kei banda – morfondírozik Shin.

- Azok, csak kicsit másképp, mint a többiek. Mindannyian ilyen reneszánsz ruhákat hordunk. Amúgy ezt nekem csináltatták, mert nem kaphattam meg Jasmine You ruháit.

- Árulj el valamit a koncertről – lelkesedik Dai.

- Nem, majd meglátjátok. Csak annyit mondok, nagy buli lesz – titokzatoskodik.

Ahogy elnézek Toshi háta mögött, meglátok egy gyönyörű szőke hajú, vörös ruhás nőt. Elképesztően szép.

- Anyám – nyögik a többiek is mikor észreveszik.

- Menj a francba Toshi! Miért nem szóltál, hogy ilyen gyönyörű lány van a bandában? – háborog a vörös gitáros.

Erre a basszeros nevetésben tör ki. Olyan hangosan kacag, hogy a lány meghallja, és felénk fordul.

- Azért, mert ő nem lány, hanem férfi, Hizaki a gitáros – mondja két röhögés között Toshiya.

- Mi? – néz Kaoru.

- Ne bassz ki velünk – hűl el Daisuke.

- Toshiya, gyere, Kamijo egy utolsó megbeszélést akar – szólal meg mély hangján Hizaki.

- Megyek – és már itt sincs.

Mit ne mondjak, ez lesokkoló volt. Az a srác nőiesebb volt, mint Shinya, ami nem kis szó. Pár perc múlva nyílik az ajtó és megjelenik a Versailles. És még azt hittem Toshiya ruhája kirívó, de ezt most visszavonom. Még az ő ruhája a legvisszafogottabb. Utolsónak jön az énekes. Ténylegesen olyan, mint egy reneszánsz vámpír gróf. Azt hittem, hogy csak a klippeken veszik fel ezeket a hacukákat, de ezek szerint nem. Elfintorodom, ahogy meglátom a magas énekest. Nem vagyok rá kíváncsi. Elkísérnek minket a színpadhoz, ahol ők kilépnek a rajongók elé, mi hátulról nézzük őket. Felcsendülnek az első dallamok és kezdetét veszi a műsor. Nem hagyom, hogy magával ragadjon a kábulat, nem engedek, a vámpír csábító hangjának. Mellkasom előtt összefonom a karom és figyelek. A közönség tombol, elvarázsolta őket ez a nyájas, bársonyos és mérgező hang. Ez a ficsúr tudja, hogy babonázza meg a közönséget. A gitárosok nagyszerűen játszanak, nem tudom eldönteni melyikük a jobb. Toshi hergeli a közönséget, de nem úgy, mint a mi koncertjeinken. Tudja, hogy nem otthon van. Nagyon élvezi a játékot. Kicsit furcsa így látni, hogy más stílusban csal ki hangokat hangszeréből. Ahogy elnézem a csapatot, Totchit nem tudom elképzelni közöttük, nem illik ide. Neki a Dir En Greyben a helye, sehol máshol.

- Egész jók – jegyzi meg Shinya.

- Igen, pedig csak kezdők – ért egyet Kaoru.

- Mert? Mikor alakultak? – nézek rá.

- 2007-ben – jön a válasz.

- Mi? Na ne! Ez komoly? 3 éve zenélnek? – hűl el Daisuke.

- Igen, nem néztetek utána a bandának?

- Nem. – mondom egyszerre Dievel.

Kaoru csak rosszallóan megrázza a fejét és nézzük tovább a koncertet. Kamijo egy szál rózsával kezd hadonászni és a köpenyét lebegteti. Otthonosan mozog a színpadon az tény. A szám végén sápadt ajkaihoz emeli a virágot, egy csókot lehel rá és a rajongók közé dobja. A következő számnál a mennyezetről vörös rózsaszirmok hullnak le. Csodás látvány, mindenki sikongat, a bandatagok mosolyogva nézik a rajongókat. És ezzel vége a koncertnek. Még a pengetők és a dobverők is a rajongók között végzik. A banda letámolyog a színpadról és elindul az öltöző felé. Pár perc múlva mi is követjük őket.