47. fejezet

Rázkódásra riadok. Ijedten nézek körbe.

- Nyugi, kis légörvény – nyugtat Kamijo.

- Oké – nyugszom meg.

Amennyire lehet, nyújtózom. Kilesek az ablakon. Alattunk felhő, mellettünk és fölöttünk a végtelen kék ég. Tényleg igaz, hogy a felhők fölött, mindig kék az ég. Gyönyörű itt fent. Úgy tartják, hogy az angyalok itt élnek, és tekintenek le az emberekre. Könnyen el tudom képzelni Kamijót fehér szárnyakkal. Ám ő nem angyal, hanem egy angyalbőrbe bújt démon. Egy vámpír.

Hogy ne unjam halálra magam, előszedem az egyik útikönyvet, és a szószedetet kezdem tanulmányozni. Próbálok megjegyezni néhány francia szót, mondatot. Nagyon nehéz. Angolul még megértetem magam, de így a büdös életben nem tanulok meg. Kamijo segít, de inkább ráhagyom majd a beszédet, káromkodjon ő ezen a nyelven.

Egy örökkévalóság után végre megérkezünk. Kiérünk a váróba, és megtorpanok.

- Merre? – kérdezem.

Kamijo körbenéz, majd megragadja a kezem, és maga után vonszol. Összeszedjük a csomagjainkat, majd az épület előtt ismét megállunk.

- Hol van a szálloda? – kérdi Kamijo.

- Itt – nyújtom át neki a papírt.

Nincs annyi pénzünk, hogy taxival menjünk, így marad a metró. Fél óra, és még legalább ennyi tévelygés után, végre elérjük a szállodát.

- Te jössz – intek a recepció felé.

A pult mellett csöndesen várok, énekesem pedig elkezd csevegni a recepciós lánnyal. Egy szót sem értek, de annyit igen, hogy Kamijo tökéletesen beszél franciául, és a lány nagyon oda meg vissza van érte. Kis adminisztráció, és megkapjuk a kulcsot. Elindulunk fölfelé.

- Még hogy csak egy kicsit tudsz franciául – bokszolom oldalba.

- Tényleg csak egy kicsit – nevet.

- Persze, persze – hitetlenkedek – mit beszéltetek?

- Reggeli az nyolctól van, dohányozni nem lehet a szobákban. Nagyjából ennyi.

- Aha – bólintok rá.

Fellépcsőzünk a második emeletre. Egy viszonylag egyszerű folyosón megyünk végig, majd bemegyünk a 204-es szobába. Az egész helyiség kicsi. Nan egy kis folyosó, aminek a végén van a fürdőszoba, oldalt szekrény. A folyosó másik oldaláról nyílik a hálószoba.

- Van értelme kipakolni? – kérdezem.

- Van, de ne nagyon. Csak aludni jövünk majd ide.

- Igaz.

A táskámat bedobom a szekrénybe, és elterülök az ágyon. Kamijo mellém heveredik, és átölel.

- Hulla vagyok – nyöszörgök.

- Mivel már késő van, ne menjünk sehova. Maradt még szendvics?

- Nézd meg.

Nincs sok erőm, és kedvem megmozdulni. Hullámzik alattam az ágy, kis motozás.

- Nincs semmi – sóhajt Kamijo.

Csak morgok.

- Elmenjek valami boltba? – veti mellém magát.

- Aha. Ha van, hozol muffint? – nézek rá kiscica szemekkel.

- Persze – kapok egy csókot – nem jössz velem?

- Menjek?

- Gyere – húz fel.

Nyafogok egy sort, de magával ráncigál. Nem ér! Aludni akarok! Egész úton morcos vagyok. Zavar, hogy nem tudom, merre vagyok. Én nem tudok tájékozódni. Itt minden idegen, semmit sem tudok elolvasni. Egy kis üzletnél kötünk ki. Kamijo a kezembe nyom egy kosarat, és felfedezőútra indulunk a sorok között. Veszünk pár szendvicset, üdítőt, és megyünk vissza a szállodába. Megvacsorázunk, majd megyünk fürdeni. Mély sóhajjal mosom le az énekes vékony testét. Ő végig simít a nyakamon lévő seben. Jólesően felsóhajtok.

- Ennyire tetszik? – kérdi selymes hangon.

- Igen. Ez a csók egy életre szólt.

- Pontosan.

- Élvezed?

- Igen. Nem csak a tested vonzó, és kívánatos, hanem a véred is.

- Érdekesek a bókjaid.

Elmosolyodik, és szenvedélyesen megcsókol. Egész testével hozzám simul, mire mindketten felnyögünk. Nem engedjük, hogy magával ragadjon a szenvedély. Miután ő is lemossa rólam az út porát, lefekszünk aludni. Sok volt ez a mai nap.

Reggel a telefonra kelek. Morogva fordulok a másik oldalamra. Aztán eszembe jut, hogy nem aludni jöttem ilyen messze, hanem hogy Kamijo kedvében járjak. Mire összeszedem magam, énekesem már az ajtóban toporog, hogy menni akar. Lemegyünk a szálloda éttermébe reggelizni. Elég sokan vannak, így kicsit keresgélni kell, míg találunk egy helyet. Svédasztal van. Válogatva sétálok végig az ételekkel megrakott asztalok előtt. Végül a kalács, vaj és a kávé mellett döntök. Vámpírom gyümölcslét, zöldséget, pirítóst és vajat hoz.

- Mi a terv mára? –kérdi két falat között.

- Nincs sok. Csak egy valamit terveztem be.

- Mit?

- Majd megtudod – elmosolyodom – de nem most.

- Na! – méltatlankodik.

- Az a legnagyobb meglepetés.

Tettetett sértettséggel fúj egyet. Megegyezünk abban, hogy várost nézünk. Reggeli után még visszamegyünk a szobába a térképért, és pár apróságért, majd megbeszéljük, milyen nevezetességeket nézzünk ma meg. Ezután útnak indulunk. Énekesemnek köszönhetően viszonylag könnyű a tájékozódás.

Ez az elmélet akkor mond csődöt, mikor egy hatalmas téren állva a térképet vizsgáljuk, körbe-körbe forgunk, de nem találjuk az utat.

- Merre? – kérdezem.

Kamijo kikapja a kezemből a térképet, és egy rendőr kinézetű emberhez fut, és kezd valamit magyarázni. Csak annyit fogok fel, hogy a rendőr felváltva mutogat a térképre és az utcákra. Kamijo követi a mozdulatokat, bólogat, és valamit magyaráz.

- Lefordítanád? – lépek mellé.

- Tovább kell mennünk egyenesen, aztán a második keresztutcán forduljunk balra.

Megfogja a kezem, és megyünk. Egész nap talpon vagyunk, egy kis étteremben vacsorázunk. Mire visszaérünk a szállodába, alig állok a lábamon, szinte bezuhanok az ágyba.