50. fejezet

Korán kelünk. Mosolyogva bújik hozzám, és simít végig arcomon.

- Tényleg egy bukott angyal vagy – sóhajt fel.

- Miért?

- Egy angyal nem kezdene velem, és nem tudna ilyen gyönyörökben részesíteni. Mint mondtam, meg sem érdemellek téged.

- Én is ezt gondolom rólad.

Elhúzza a száját. A mellkasára húz, és szorosan megölel, mintha soha többé nem akarna elengedni.

- Gyere, menjünk reggelizni – hív.

Kelletlenül kikelek mellőle. Felöltözünk, majd lemegyünk enni.

- Mikor indul a gép haza? – kérdi két korty kávé között.

- Délután kettőkor. Addig összepakolhatunk, és elmehetünk valahova.

- Megbeszéltük, de hova?

- Esetleg kis séta? – vetem fel.

- Bazár? Ne menjünk haza üres kézzel.

- Oké.

Reggeli után felmegyünk a szobába, összepakolunk. Kijelentkezünk, elintézzük a papírmunkát, majd Kamijo megbeszéli a recepciós lánnyal, hogy otthagyhassuk a táskáinkat. Több bazárt végigjárunk, és veszünk pár apróságot a barátoknak, családnak. Még utoljára iszunk egy kávét, és visszamegyünk a szállodába. Összeszedjük a holminkat, és elindulunk a reptérre. Odaérünk, és még van két óra indulásig. Hogy gyorsabban teljen az idő, megnézzük a fényképeket, amiket csináltunk. Végre megjön a gép, elfoglaljuk a helyünket. Kényelembe helyezem magam, és már alszom is.

Szinte egy örökkévalóság után végre megérkezünk Japánba. Végre itthon. Későn este van már. Fogunk egy taxit, és irány haza. Otthon ledobjuk a táskákat, és szinte beájulunk az ágyba.

Valamikor dél körül kelünk. Kávé, aztán irány a bolt. Üres a hűtő. Míg Kamijo kimossa a szennyest, addig leszaladok a boltba valami ehetőért. Mire hazaérek, énekesem a konyhában tevékenykedik. Kipakolom a maradék cuccom, és elpakolok. Elnyúlok a kanapén.

- Fáradt vagyok – nyöszörgök.

- Akkor én mit mondjak? – morran a vámpír.

Dünnyögök egy sort, és inkább nem mondok semmit. Amíg én itt heverészek, ő főz. Erőt veszek magamon, és kimegyek segíteni. Nem szólunk egymáshoz, nincs rá szükség. Megebédelünk, majd elmosogatok. Egész délután lustálkodunk, párszor el is alszom. Este az ablakpárkányon ülök, és bámulom a teliholdat. Mélyet sóhajtok.

- Még ébren vagy? Azt hittem alszol – jön elő a fürdőből vámpírom.

- Holnap van a cseresznyefa virágzás. Elmegyünk?

- Persze – bólint mosolyogva, és megölel – mikor akarsz menni?

- Nem tudom. Majd meglátjuk.

- Gyere, feküdjünk le.

Bólintok, és követem a hálóba. elhelyezkedünk az ágyban, hátamhoz simul, és már alszunk is.

Reggel én kelek korábban. Nem aludtam sokat, talán pár órát. Csak most jön fel a nap. Az erkély korlátjára támaszkodom, és nézem az új nap kezdetét. Gyönyörű, az ég a vérvörös, a narancs és a rózsaszín legszebb árnyalataiban pompázik. Nincs is ennél szebb. Végtelen nyugalom áramlik szét bennem. Rágyújtok egy cigire, és elmerülök a gondolataimban. Pár mondatfoszlány jut eszembe a korábbi dalaimból. Akaratlanul dúdolni kezdek. Egyre rosszabb érzésem támad, amit csak tetéz, hogy a Nap még mindig vérvörös. Nem tudom mi ez az érzés. Kellemetlen, valami baj közeleg. Idegesen gyújtok egy újabb szálra.

Sötét gondolataimból Kamijo hangja szakít ki, felébredt. Megrázom a fejem, és megyek a konyhába kávét főzni. Amint meglátom, elillan minden rossz előérzet. Megisszuk a reggeli koffeinbombát.

- Azt hittem még alszol – mosolyog álmoskásan.

- Felébredtem, aztán kiültem az erkélyre. Gondoltam megleplek egy reggelivel, de kicsit elbambultam, miközben néztem a napkeltét.

Mosolyogva kortyol, és gyújt cigire. Reggeli után kicsit teszünk-veszünk. Dél körül úgy döntünk, elmegyünk a cseresznyevirágzásra. Hatalmas a tömeg. Mindent beleng a virágillat. Kamijo megfogja a kezem.

- Nehogy elvessz – nevet rám.

Elvigyorodok, és elindulok valamerre. Szó nélkül követ. Sokat viccelődünk egymással, nevetünk, nagyszerűen szórakozunk. Végül találunk egy padot egy nagy cseresznyefa alatt. Leülünk oda, és nézzük, ahogy a lágy szellő messze repíti a rózsaszín virágszirmokat. A vámpír vállára hajtom a fejem, és mélyet sóhajtok. Olyan megnyugtató a közelsége. Magához ölel, és megcsókol.

- Mesés – mosolyog.

- Az – bólintok egy fintorral.

- Mi baj? – kérdi aggódva.

- Tényleg szép a virághullás, de egyben szomorú. Akár az élet, először bimbó, kivirágzik, majd lehullnak a szirmok, és ezzel vége. Megszületünk, élünk, majd meghalunk. Minden évben van virághullás, de sose hullik le kétszer ugyanaz a virág. Akár a reinkarnáció. Meghalunk, hogy újjászülessünk egy másik életbe, de az már nem az lesz, mint az előző. Egy nagy körforgásban élünk. Erre a legjobb példa a cseresznyevirágzás, vagy az Uroboros*. Örök körforgás, de mégis más. Semmi sem történik meg kétszer.

- Érdekes gondolataid vannak. Mi a baj?

- Nincs semmi, csak ez jutott eszembe. Te mit gondolsz erről?

- Van benne valami. Az emberek tényleg csak a csodás látványt látják, de nem néznek úgy e mögé, mint most te.

- Tudom. Rám jellemző ez a gondolkodás – fintorgok.

- Kérlek, most élvezd a pillanatot, ezt a csodát, amit együtt élünk meg. Csak te és én – ha lehet, még jobban magához húz.

- Oké – bólintok mosolyogva.

Hihetetlen biztonságérzet kerít hatalmába erős karjai közt. Igyekszem figyelmen kívül hagyni, ezt a sötét gondolatot, és érzést. Nem sikerül teljesen, de át tudom élni ezt a csodát. Igyekszem kiélvezni minden pillanatát, mert ha ennek vége, újra a mókuskerékbe kerülök. Nemsokára koncert, interjú, ami kell. Agyam hátsó részébe száműzöm ezt, még szabadságon vagyok, azzal a férfival, akit mindennél jobban szeretek.

Egybe folynak a napok, alig járok haza, de mikor eljutok az ágyamig, csak alszom. Kamijo is sokat dolgozik, de legalább tudunk pár órát szánni egymásra. Hiába ez a viszonylagos tökéletes élet, egy valami nem hagy nyugodni. Az a rossz érzés még mindig itt van. Fogalmam sincs mit fog történni, de valami borzalmas. Valamennyire ezt az érzést elnyomja a fáradtság, de sose szűnik meg.

* Uroboros: Az uroborosz egy jelkép, a mitológiában egy saját farkába harapó sárkány, vagy kígyó. Az örökkévalóságot jelzi, valamint az örök körforgást és a folyamatos megújulást.