48. fejezet

- Köszönöm, hogy elhoztál – húz az ölébe Kamijo.

- Nincs mit.

Válaszként megcsókol.

- Honnan jött az ötlet? – szakad el ajkaimtól.

- Mondtad párszor, hogy tetszik ez az ország, és hogy eljönnél ide.

- Meg se tudom hálálni.

- De.

- Nem, mert egy ilyen vámpír, nem érdemel, sőt, nem is remélhet egy ilyen ajándékot, mint te. Egy földre szállt angyal vagy.

- Minden vagyok, csak angyal nem.

- Egy bukott angyal vagy.

- Gondolod?

- Nem, tudom.

- Egy vámpír és egy bukott angyal? Érdekesen hangzik.

Elneveti magát, és megölel. Végül lemászom róla, és alszunk.

A második napon az Eiffel tornyot és a Louvre környékét nézzük meg. Nincs is jobb, mint az Eiffel torony lábánál egy cukrászdában fagyizni.

- Csodálatos. Ennél többet kívánni se tudnék – sóhajt jólesően Kamijo.

- Miért?

- Viccelsz? Itt vagy velem, és épp Párizs utcáit fedezzük fel.

- A java még csak ezután jön – mosolygok gonoszan.

- Hajlandó vagy végre elmondani?

- Nem, majd holnap megtudod – bólintok határozottan.

Csúnyán néz rám, de nem vagyok hajlandó elmondani. A kis pihenő után folytatjuk a sétát. Rengeteget fényképezünk, kicsit hülyéskedünk is.

A vacsorát most én fizetem. Ismét egy kis étterembe megyünk. Mikor megjön a pincér, Kamijo kiszúr velem, mert nem hajlandó megszólalni, sőt, kijelenti, hogy rendeljek én. Nagyon csúnyán nézek rá.

- Baszd meg – tátogom.

Elvigyorodik, és nézi mit művelek. Az étlapon mutatom, hogy mit kérek, majd annak a dögnek a rendelését elmutogatom. Kész activity, amit művelek. Kamijo eltakarja a száját, és próbálja elrejteni a nevetést.

- Marha kedves vagy. Legalább ne ilyen feltűnően szórakozz rajtam! – morgok durcásan.

- Bocs, de jó vicces volt, ahogy próbáltál kommunikálni.

- Te tudsz franciául káromkodni, miért nem te magyarázol?

Nem válaszol, csak tovább nevet.

- Szemét – morgok.

Békítőleg megszorítja a kezem. Addig morgok, míg meg nem hozzák a rendelést. Kamijo ráadáskén kér egy üveg bort. Koccintunk, és már kellemes hangulatban fogyasztjuk a vacsorát. A szállodában Kamijo tovább faggat, hogy hova megyünk holnap.

- Majd megtudod – zárom le a vitát, és lefekszem aludni.

Kicsit morog, majd mellém fekszik.

Ez az utolsó napunk itt. Holnap megyünk haza. Kamijo tűkön ülve várja, hogy megtudja, milyen meglepetést tartogatok neki. Hosszú az út, de megéri. Mikor megállunk a Versailles-i kastély hatalmas kapuja előtt, vámpírom lába a földbe gyökerezik, hitetlenkedve pillant be a hatalmas kapun.

- Istenek az égben – nyögi.

- Ide akartalak elhozni – mosolygok rá.

- Kyo… - elakad a szava.

- Bejössz, vagy nem akarod közelebbről látni?

Nem mozdul, így megfogom a kezét, és magam után húzom. Csodálattal pillant körbe a rendezett kerten. Valóban csodás látvány. Hosszú séta után jutunk el a kastély bejáratához. Hosszú a sor, így várni kell. Kamijo rengeteget fényképez.

- Ez maga, a földi paradicsom. Csodálatos ez a hely – ámuldozik.

Végre sorra kerülünk. Megveszem a belépőket, aztán megyünk. Kamijo átszellemült arccal néz körbe. Valóban bámulatos hely, meg tudom érteni, miért van rá ekkora hatással. Sok időt töltünk minden helyiségben, de nem baj. Ez az utazás nem rólam szól, minden Kamijóért van. Én se tudok betelni ezzel a csodás kastéllyal. Könnyen el tudom képzelni, hogy a fellépő ruháikban sétálnak végig ezeken a folyosókon. Szinte látom magam előtt, hogy Kamijo az egyik ilyen ruhájában áll előttem. A kellemes illúzió véget ér, mikor vállamra teszi a kezét.

- Jössz? – int a következő folyosó felé.

- Persze.

- Merre kalandoztál?

- Csak elképzeltelek a fellépő ruhádban ezen a helyen.

- Bár úgy lenne – mosolyog.

Végtelen, szebbnél szebb folyosók, csodálatos termek, bámulatos berendezési tárgyak. Mintha visszautaztunk volna az időben. Miután bejártuk a kastély labirintusszerű folyosóit, kimegyünk a kertbe. Kamijóval sokat fotózzuk egymást a szobrok, virágbokrok, szökőkutak előtt. Az egyik nagyobb bokor mögé beránt, fullasztó csókot követelve. Viszonzom neki.

- Köszönöm, hogy elhoztál – szakad el tőlem.

- Nincs mit – mosolygok.

Megölel, majd megyünk tovább. mikor elfáradunk, leülünk egy padra, és onnan élvezzük a hely varázsát. Mélyet sóhajtok, fejemet Kamijo vállára hajtom. Mikor kipihenjünk magunkat, énekesem a labirintus felé veszi az irányt. Nem igazán lelkesedek az ilyesmiért, de a kedvéért, vele megyek. Elég sokáig tévelygünk, azt se tudom merre voltunk már, és merre nem. Végül nagy nehezen kikeveredünk az útvesztőből. Már kezd sötétedni, mikor elhagyjuk a kastélyt. Azonban még nem megyünk haza. Kicsit még sétálunk a városban. Vámpír hercegem a fejébe vette, hogy ma ő fizeti a vacsorát. Megint étterembe megyünk, majd egy sörözőbe. Pár italt iszunk csak, aztán elindulunk vissza. Mivel kellemes az este, és Párizs egy teljesen más városnak tűnik ilyenkor, inkább gyalog megyünk. Annyi jó így, ezen a helyen, egy ilyen csodás nap, azzal a férfival, akit szeretek. Ennél többet nem is kívánhatnék. Meg sem érdemlem őt. Vicces, hogy ő ugyanezt mondja rólam. Lehet, mindkettőnknek igaza van. Tényleg érdekes gondolat, egy vámpír és egy bukott angyal.