35. fejezet

Repül az idő, szinte észre se veszem. Így telik el fél év. Kaoru azóta nagyon megváltozott. Azt reméltük, hogy több időt fog a barátnőjével tölteni. Igen, reménykedtünk, de lófaszt a seggünkbe. Még többet hajtott minket, mondván, mindent meg akar majd adni a gyereknek. Több munka, jobb anyagi helyzet. Ha ez nem lenne elég, Kamijo is egyre később jön haza, mert stúdióznak, aztán még klippet is forgatnak ráadásba. Nem ér! A vámpíromat akarom! És hogy még jobb legyen nekem, nemsokára turnéra is megyünk. Mi jöhet még?

Az utolsó estémet töltöm itthon, pontosabban Kamijonál. Mindig meg tud lepni ez a férfi. Erre a legjobb bizonyíték, hogy alig lépek be a lakásba, vadul megcsókol. Nem vagyok rest, viszonzom. Magával ragad, azonnal felpezsdül a vérem. Csak a hálóban térek magamhoz. Egyszerre vad, szenvedélyes és érzéki. Pontosan tudja, mit akarok, mivel korbácsolja fel bennem a vágyat. Csak nyöszörögni tudok, ahogy pattanásig feszült férfiasságom kényezteti. A végletekig feszíti az idegeimet, de megéri elviselni ezt a „kínzást”, mert a mennyekbe repít. Az egész éjszakát szeretkezéssel töltjük, mert hónapokig nem kaphatok majd belőle.

Reggel nem szívesen mászom ki mellőle, de sajnos muszáj. El kell mennem a stúdióhoz, mert ott vár a turnébusz. Mozgolódásomra Kamijo is észhez tér.

- Máris menned kell? – ül fel, és túr kócos tincseibe.

- Igen, de nem akarok.

Mosolyogva magához húz, és lágy csókot lehel ajkaimra. Mielőtt kilépnék az ajtón, magához von egy forró csókra. Nincs benne vadság, csak szeretet. Nem mond semmit, nincs szükség szavakra. Ugyanazt akarja, amit én, hogy teljen el minél hamarabb ez a három hónap.

Három hónapja folyamatosan úton vagyunk, bejártuk egész Japán és fél Európát. Újra itthon vagyunk, ez az utolsó koncert. Jó végre hazajönni, de az a legjobb, hogy pár óra múlva láthatom őt. Nem szívesen mondom ezt, de nagyon hiányzott az a vámpír. Útközben próbáltam enyhíteni a hiányérzetet azzal, hogy a klippjeiket néztem, de ez édeskevés volt, vagy csak rontott a helyzeten.

Félóra múlva kezdődik a koncert. Remélem Kamijo otthon lesz, mire hazaérek. Úgy akarok hazamenni, hogy mosolyogva elém jön, átölel, és a fülembe suttogja: „Végre itthon vagy”. Igen, erre lenne szükségem. Már kezdem tervezgetni az este további részét, mert tudom, végre lesz egy hét pihenőnk, és ha jól tudom, a Versaillesnak is. Az már biztos, hogy Kamijot nem fogom kiengedni az ágyból. Erre a gondolatra perverz vigyor kúszik a képemre.

- Milyen finom kis perverzión jár az eszed? – néz rám Toshiya.

- Csak azon gondolkodom, mit csinálok majd a pihenő alatt – felelem.

- Már most sajnálom Kamijot – sóhajt színpadiasan.

- Akkor legalább végre lenyugszol. Szörnyű vagy, ha túlteng benned a „feszültség” – morog Daisuke.

- Én legalább nem dugok meg akárkit, aki szembe jön velem – vetem oda.

Ez bunkó volt, de leszarom, nem érdekel. Die visszavágna, de Kao közénk áll.

- Elég. Mindjárt végzünk és mehetünk haza, addig még bírjátok ki. Ha vége a fellépésnek, nem érdekel mit csináltok, felőlem meg is ölhetitek egymást – mordul ránk.

Die és én nem szólunk egymáshoz, az öltöző két legtávolabbi pontjában készülődünk. Egy kopogás szakít félbe minket.

- Szabad! – kiált Kaoru.

- Zavarok? – jön be Kamijo.

- Nem, jó is, hogy itt vagy – veti oda Dai.

Kamijo csak furcsán méregeti társaimat.

- Gyertek srácok, nézzük meg, hogy haladnak a hangosítók – tereli ki őket Kaoru.

Kicsit sem célzatos ez a távozás, de ennek most örülök. Kamijo bezárja az ajtót, és lágyan rám mosolyog. Hozzá lépek, magamhoz rántom egy szenvedélyes csókra. Felnyög és vadul viszonozza.

- Hiányoztál – szakítja meg a csókot, veszi birtokba nyakam.

Fogaival karistolja az érzékeny bőrt, ezzel kéjes sóhajokat kiváltva belőlem. Kezével végig simít arcomon, nyakamon keresztül megállapodik a mellkasomon. Beletúrok szénakazal tincseibe, végig simítok izmos karjain és hátán. Francba, hogy most póló van rajta, nem tudom letépni róla. Keze megtalálja az utat a pólóm alá. Megborzongok minden érintésétől. Nem tudok magamban tartani egy vágyakozó sóhajt. Ez a dög elmosolyodik, sőt kuncog is!

- Ezek szerint én is – dorombolja mély hangján.

- Kuss és siess már – mordulok rá türelmetlenül.

Megint csak kuncog. Eszem megáll ettől az embertől. Már ha az egyáltalán, amit nagyon kétlek. Végig csókolja a mellkasom és a hasam, közben megmarkolja fájón lüktető férfiasságom. Ajkamba harapok, hogy ne nyögjek fel hangosan. Belemarkolok a hajába, lejjebb tolom a fejét. Szerencsére érti a célzást, megszabadít a nadrágomtól és az alsómtól. Mikor rámarkol és végig simít teljes hosszomon, megremegek, hangosan felnyögök.

- Ezt akartad? Vagy esetleg ezt? – kérdi kéjes hangon, majd szájába fogad.

- Ahhh… Kamijoh… - nem tudom visszafogni magam.

A hirtelen és rég tapasztalt érzésre, egész testem megremeg. Kamijo vállára támaszkodom, hogy össze ne essek. Azonnal lassú mozdulatokkal kényeztet kezével és ajkaival. Nem bírom magamban tartani a kéjes sóhajokat. Túl rég volt részem ilyen gyönyörben. Az őrületbe kerget ezzel a lassú tempóval. Ez is elég lenne, hogy pillanatok alatt elmenjek, de többet akarok. Gyorsabb tempóra ösztönzöm. Megvonaglok a kéj hullámai nyomán.

- Mhégh… - nyögöm.

Már nem kell sok,… még egy kicsi… Az utolsó pillanatban azonban elenged és elhajol tőlem.

- Szeméth… - villantom rá a szemem.

- Még nem végeztem veled – villant egy kéjes félmosolyt.

- Akkor ne szórakozz velem – mordulok rá.

Ajkaira marok és elkezdem kényeztetni merevedését. Ám kezemet eltolja magától. Értetlenül nézek rá.

- Ez most csak rólad szól – suttogja, megint elém térdel.

Ott folytatja, ahol nemrég félbe hagyta. Már nem is próbálom visszatartani nyögéseimet. Keze és nyelve játéka felkorbácsolja vágyamat, másodpercekkel később, nevével az ajkamon élvezek el. Kamijo vállára támaszkodva tudok csak talpon maradni, úgy remegek. Percek telnek bele, mire normalizálódik a légzésem és remegésem is alábbhagy.

- Üdv itthon – csókol meg a vámpír.

Magamhoz rántom és mélyítem a csókot. Szorosan magához ölel. Ajkairól áttérek nyakára, de eltol magától.

- Ezt majd otthon. Most menned kell.

- Ne csináld ezt velem! Még nem volt elég! – mordulok rá.

- Elhiszem, de most nem lehet. Otthon folytatjuk. – lehel egy csókot ajkaimra és mosolyogva távozik.

- Szemét – nézek utána mérgesen.

Rendbe szedem magam. Nagyon jól ért hozzá, hogy feltüzeljen és az őrület széléig sodorjon. Mérges vagyok rá, mert még közel se elégültem ki. Érezni akartam. De amit mondott, hogy otthon folytatjuk… már a gondolatra is kezd éledezni férfiasságom. A mostani tettéért büntetést érdemel. Elindulok a színpad felé, miközben az este későbbi részét tervezgetem.