30. fejezet

- Jobban festesz – jegyzi meg.

- Mert?

- Nem vagy annyira mosott szar.

Vállat vonok, és beengedem. Míg leveszi a cipőjét, bezárom az ajtót.

- Minden oké? – kérdi gyanakodva.

- Igen, fogjuk rá.

- Ugye tudod, hogy nem a munkára gondoltam?

- Én se.

- Most nem értek a nyelveden, szóval kérlek, japánul beszélj.

Épp megszólalnék, de közbevág:

- Várj, előbb leülök. – És elfoglalja a kanapét.

- Kibékültünk – jelentem ki egyszerűen.

- Remek – morog.

- Mert?

- Inkább azt mondd meg, hogy miért?

- Tisztázta a dolgokat, és hiszek neki.

- Miért? Mit mondott?

- Tavaly meghalt a szerelme, most próbál továbblépni, és újéletet kezdeni velem. Elhiszem neki, hogy szeret.

- Most szórakozol velem? Tegnap az volt a baj, hogy nem szeret, ma kibékültök, holnap mi lesz?

- Kösz, kedves vagy – morranok.

- Hiszed vagy sem, tényleg olyan, mintha csak szórakozna veled, aminek kurvára nem örülök. Elhiheted, nem élvezetes téged felkanalazni.

- Tudom, de nem kért rá senki – morgom.

Ez talán túlzás volt.

- Azért teszem, te barom, mert aggódóm érted, és törődök veled, mert a barátom vagy – villan meg élesen a szeme.

- Tudom, bocs, kicsit túlzásba vittem.

- Kicsit? – kérdi szemrehányóan.

- Veszekedni jöttél? – kezdem elveszíteni a türelmem.

- Nem, csak kíváncsi voltam mi van veled, de ezek szerint, kár volt fáradnom.

- Túlzásba viszed az aggódást, ez a baj.

- Szerinted ok nélkül csinálom?

- Nem – ismerem be.

- Akkor meg?

- Nem jegelhetnénk ezt a témát? Nem akarok veszekedni, főleg nem veled.

- Jól van. - elfordul és ránéz a papírhalomra - Hogy haladsz a munkával? – int a papírhalomra.

- Szerinted? – adom kezébe.

Míg elolvassa, hozok sört, és leülök mellé. Szerencsére besegít, így hamar kiadható formát ölt a kupac. Pár dologba beleköt, azt átbeszéljük, és jól szórakozunk. Csak késő este megy haza. Nem sokkal távozása után én is megyek aludni, fáradt vagyok.

Reggel korán kelek, és viszem el a kiadóhoz a verseket. Nem maradok ott sokáig, jobb dolgom is van. Egy helyre még el akarok menni, mielőtt meglátogatnám a vámpírt.

Ismét felkeresem a már jól ismert temetőt. Csöndes és nyugodt. A holtakon és rajtam kívül nincs itt senki. Kísérteties, és hátborzongató ebben a ködben, de furcsamód engem megnyugtat. Csukott szemmel is megtalálom a számomra legfontosabb síremléket, de ez alkalommal nem oda megyek. Sajnálom, Daisuke, most nem hozzád megyek. Tényleg sajnálom, de nincs erőm most hozzád menni. Minden energiámat felemészti, hogy elmenjek hozzá. Megállok a sír előtt, és újra szemügyre veszem a márványlapot. Nem tudom, hol kezdjem.

- Nem kertelek, az nem szokásom. Szerintem tudod, miért vagyok itt. Szeretem Kamijó-t, és azt akarom, hogy újéletet kezdjen velem. Nem azt mondom, hogy felejtsen el téged, mert ez lehetetlen, és nincs is jogom ehhez. Örökké emlékezni fog rád. Azt akarom, hogy boldog legyen velem. Mindent megadok neki, amire szüksége lehet. Azért jöttem el hozzád, hogy tudd, vigyázok rá, nem magányos, nincs egyedül – fejezem be monológom.

Nem tudom miért, de úgy éreztem erre szükség volt. Azt akartam, hogy tudja, jó kezekben van Kamijo.

- Ígérem, vigyázok rá. – És elindulok.

Érzek némi késztetést, hogy elmenjek régi barátomhoz, de inkább nem. Nem vagyok paranoiás, de érzem, hogy figyelnek, míg el nem érem a temető kijáratát. Megállok a kapuban, és felnézek a felhőségre. Mintha Jasmine You végig figyelt volna. Egy lágy szellő összeborzolja a hajam. Olyan, mintha ő lenne az. Elmosolyodok, mert hisz nekem, és rám bízza Kamijót.

Elérve a vámpírhoz, úgy fogad, mint mindig, egy forró csókkal. Nem fogom elmondani, hogy jártam a basszeros sírjánál. Az Jasmine You, meg az én ügyem volt. Az egész nap azzal telik, hogy élvezzük egymás társaságát, Kamijo lerendez pár telefont, de ha a bandatársai hívják, kinyomja, mondván fontosabb dolga van. Végül is, ő a főnök, megteheti. Bezzeg engem Kao megölne. Kényelmesen elnyúlok a kanapén, fejem az ölébe hajtom, és egyszerűen élvezem a társaságát. Ő hajammal babrál.

- Itt maradsz éjszakára? – töri meg a csendet.

- Szeretnéd?

- Igen.

- Akkor maradok – egyezek bele.

Mosolyogva húz magához, és csókol meg. Az egész nap ilyen semmittevéssel telik.

Teljes a sötétség, csak az ablakon beszűrődő fény nyújt méni világosságot. Olyan megnyugtató állni, és nézni a városfényeit. Csodálatos látvány. Olyan, mintha valami felsőbbrendű lényként pillantanék le az előttem elterülő világra, és az emberekre. Talán betudható ez annak, hogy sok időt töltök Kamijóval. Úgy tűnik, kezd átragadni rám a stílusa? Mindegy, nem is érdekel különösebben.

Ami még tökéletesebbé teszi ezt az estét, az az, hogy ő is itt van velem, de valahogy úgy érzem, ez egy különleges alkalom. Kamijo szorosan átkarolja a derekam, mikor mögém lép. Ajkait végig húzza nyakamon, mire megborzongok.

- Mire készülsz? – remeg meg hangom.

- Az enyém vagy, gondoskodom róla, hogy ennek nyoma maradjon.

- Tedd meg!

Érzem, hogy elmosolyodik. Félredönti a fejem, másik kezével a vállam fogja. A következő pillanatban megrándul a testem, aztán megfeszül. Éles fájdalom hasít a nyakamba. Kamijo a húsomba mélyeszti a fogait. Érzem, hogy valami meleg folyik végig a nyakamon. Kamijo a nyelvével próbálja elvonni a figyelmem a fájdalomról, ami sikerül is. Furcsa, de még élvezem is. Szőke tincseibe túrok. Mikor elhajol a nyakamtól, ránézek. Ajkai vöröslenek a vértől, és egy apró csíkban folyik végig a szája sarkában. Magamhoz rántom egy csókra. Érdekes érezni a vér ízét is, de teljesen magával ragadó. Teljes az extázis. Most tényleg a része lettem, az övé.