32. fejezet

- Kezdj mesélni! Mi az ott a nyakadon? – mutat a sebre.

- Semmi – vonok vállat.

- Én nem nevezném annak. Kamijo volt?

- Igen, de hagyd őt békén! Tudod milyen izgató tud lenni? – húzom mosolyra ajkaim.

- Ez beteges! – morran.

- Szerinted, szerintem meg nem, sőt, előjátéknak tökéletes.

Okkal féltem, mert már kezdek attól tartani, hogy Kao agyvérzést kap, annyira kiakad. Azon meg főleg, hogy nekem ez tetszett, szerintem egyáltalán nem beteges ez az egész. Végül, idegbetegen eltrappol.

- Majd megnyugszik – morgom az orrom alatt, és megvonom a vállam.

A szünet végeztével, még elpróbálunk pár számot, aztán megyünk haza. Nagyon nem megy most. Kiérek az épületből, és előveszem a mobilom, hogy szóljak a vámpírnak. Sokáig csöng, már tenném le, mikor meghallom a hangját:

- Ezek szerint túlélted.

- Igen, de majdnem Kaoru kapott agyvérzést.

- Azt hogy?

- Nem érdekes. Csak megtalálta a „billogod”.

- Ja – nevet.

- Mikor végeztek?

- Már mindenki hazament, csak én maradtam bent papírokat intézni. Nem tudom meddig tartanak itt. Az jó, ha indulok, felhívlak? Látni akarlak.

- Persze, hívj.

- Oké, igyekszem, de mennem kell, már türelmetlenek – még elköszön, és bontjuk a vonalat.

Hazamegyek, hogy kicsit rendbe tegyem a lakást, és egyek valamit. Csak két kávé van bennem.

A lakás rendbetétele annyi, hogy elmosogatok, a szennyest kiviszem a fürdőbe, és megágyazok. Nem kell túlzásokba esni, úgyis csak aludni járok haza, bár lehet már azt se nagyon. Munkám végeztével, elmegyek az egyik közeli kajáldába. Nem húzom el az evést, gyorsan elfogyasztom az ételt, és megyek. Ahogy trappolok az úton, hirtelen mellettem terem valaki, és megszólít:

- Kyo!

- Anyád – ugrom egyet ijedtemben.

- Ilyen ijesztő vagyok? – vigyorog Teru.

- Nem, csak a frászt hoztad rám.

- Bocsi, nem akartam.

- Hagyjuk, mit szeretnél?

- Beszélni veled.

- Mit csináltam? – szeppenek meg.

- Visszaadtad Kamijo életét.

Felvonom a szemöldököm.

- Tudod, mióta négyen vagyunk – utal finoman basszistájuk halálára – Kamijo olyan volt, mint egy élőholt. Eltűnt minden élet belőle, nem igazán volt önmaga. A fény eltűnt a szeméből, de te visszahoztad. Most már újra tud szívből mosolyogni, újra az a Kamijo, akit megismertünk. Köszönöm – mosolyog hálásan.

Erre mit mondhatnék? Semmit, így inkább a legegyszerűbb megoldást választom, szépen zavarba jövök.

- Honnan tudjátok? – jut el tudatomig.

- Ő mondta, de ne légy rá mérges.

- Nem, csak meglep.

- Tudjuk, hogy a férfiakat szereti, szóval meg se lepődtünk igazán, hogy Jasmine-nel volt, és most veled.

Miért akar ennyire zavarba hozni? Mit vétettem ellene? Na, de engem se kell félteni.

- Ha már így témánál vagyunk – mosolygok sejtelmesen – te se vagy éppen szent.

Kikerekedett szemmel mered rám.

- Toshiya elsősorban az ÉN basszerosom, te csak ideiglenesen kapod meg. Ezt tartasd észben, és jóban leszünk.

- Oké – nevet megkönnyebbülve – Vigyázz Kamijóra. Igazán megérdemli a boldogságot. Ahogy látom, te olyat tudsz adni neki, amit senki más.

Azzal se szó, se beszéd itt hagy. Én meg nézek, mint a luki nyúl. Mi jöhet még? Unottan mászkálok kicsit a városban. Most teljesen más szemmel látom, mint eddig bármikor. Végül kapom a telefont, azonnal megyek vámpíromhoz.

Hatalmas mosollyal, és egy fullasztó csókkal üdvözöl.

- Ennyire hiányoztam? – kérdem, mikor elenged, és lélegzethez jutok.

- Igen.

- Nagyon helyes.

Megcsóválja a fejét, és követem a konyhába.

- Mit csinálsz? – ülök le.

- Valami ehetőt – ásít egy nagyot.

- Fáradt vagy?

- Aha, kikészítettek bent. Készülünk egy koncertre, és minden a nyakamba szakadt.

Elhúzom a szám. Az mindig nagy macerával jár. Felugrom, segítek neki a zöldségek pucolásában. Arra kapom fel a fejem, hogy felszisszen. Az ujján végig folyik sötétvörös vére. Teljesen megbabonáz. Erős kontrasztot ad a sötét vér, és a sápadt bőr. Kezembe veszem sérül ujját, ajkaimhoz emelve lenyalom a vért. Fémes íze van és még valami, amit nem tudok meghatározni. Ez lenne Kamijo íze? Biztosan. Kicsit megszívom az apró vágást, hogy még többet érezzek belőle. Még sose éreztem ennél finomabbat. Hosszú ujjak siklanak tincseim közé, és markolnak bele. Elengedem a fogva tartott végtagot.

- Kis vámpír – mosolyog a herceg.

- Van kitől tanulnom.

Magához von egy csókra. Elenged, és ismét a főzésnek szenteli minden figyelmét. Közben elmeséli a napját, hogy Teru olyan, mint egy kamaszlány.

- Honnan tudtad, hogy sokat hívogatja Toshiyát? – terít meg.

- Állandóan a telefonon csüngött. Egyszer láttam a kijelzőn Teru nevét. Elég bizalmaskodó volt. Hogy jöttek össze?

- Csak annyit tudok, hogy nagyon jóba lettek, míg Toshi velünk volt. Miután visszament hozzátok, tartották a kapcsolatot, sokszor találkoztak. Aztán pár napja, Teru feltűnően sokat rontott, teljesen máshol jártak a gondolatai. Akkor kifaggattam és mondta, hogy járnak. Őszintén meglepett, hogy együtt vannak, mert eddig Terunak nőkkel volt dolga, tudtommal. Aztán mondta, hogy mindkét nemhez vonzódik. Gondolhatod mekkorát néztünk.

- Azt el tudom képzelni.

- Eljössz a koncertre?

- Persze, mindenképpen.

Elmosolyodik, csendesen fogyasztjuk el az ételt. A mosogatásban segítek, és mivel mindketten hulla fáradtak vagyunk, fürdés után lefekszünk aludni. Most is védelmezően karjai közé zár. A legnagyobb biztonság érzetével alszom el.