45. fejezet

Túl vagyunk az ünnepeken, lassan kezd tavaszodni. Otthon egyedül ücsörgöm. Kamijo interjún van, nekünk szabadnap. Unalmamban a neten szörfölök. Egy hirdetésre felkapom a fejem. Olcsón kínálnak utazási lehetőséget Franciaországba. Ez érdekesen hangzik. Szállás egy négy csillagos szállodában, napi két étkezés, könnyen megközelíthető. Hamar el lehet jutni Párizsba, és a Versailles-i kastélyhoz. Ami a legjobb, ha most foglalok helyet, még olcsóbb. Majdnem fele annyi, mintha tavasszal akarnék menni. Azonnal a telefonom után kapok. Kikeresem Teru számát.

- Szia – nagyon vidám.

- Szia, segítenél nekem?

- Miben?

- El tudsz intézni március elejére vagy közepére egy hét szabadságot?

- Miért? Mit találtál ki?

- Lényeg az, hogy el akarom rabolni Kamijót.

- Aha… - elgondolkodik.

- Lehetőleg úgy, hogy ő ne tudjon róla.

- Meglátom mit tehetek. Majd hívlak.

- Ok. Lehetőleg ne avass be túl sok embert.

- Csak Yukinak szólok. Ő tud hatni Kamijóra.

- Kösz.

Bontjuk a vonalat. Helyes, már csak meg kell várnom, hogy a gitáros intézkedjen. Addig jobban utánanézek ennek. Még van kis idő, az akcióból. Lassan úgyis egy éve, hogy együtt vagyok azzal a vámpírral. Elviszem, és végig járjuk a Versailles-i kastélyt. Ha jól emlékszem, még nem látta belülről. Most majd fogja. Nagyon fellelkesülök, úgyhogy az egész napot ezzel töltöm. Este jön haza Kamijo.

- Hogy ment az interjú? – zárom be az utazási iroda ablakát.

- Fárasztó – roskad le mellém.

Adok neki egy csókot, majd kimegyek a konyhába, és melegítek neki egy tál levest.

- Mit csináltál ma? – kérdi két falat között.

- Nem sokat. Kicsit dolgoztam.

- Te és a munka szabadnapon? – kérdi hitetlenkedve.

- Szemét – bokszolok a vállába.

Jót nevet.

- Miért kell mindig ezt csinálnod? – duzzogok.

- Mit?

- Úgy teszel, mintha egy lusta disznó lennék.

Nem válaszol. Mire észbe kapok, a hátamon fekszem, Kamijo fölöttem, és mohón falja az ajkaimat. Belenyögök a csókba, és viszonzom neki. Áttér a nyakamra. Ahol mindig megharapott, sose gyógyult be a seb, és megmaradt a nyoma.

- A véredet akarom – zihálja.

- Vedd el!

Azonnal belém mélyeszti a fogait. Felnyögök, ha lehet, még közelebb húzom magamhoz. Hátát simogatom. Keze utat talál a pólóm alá, egy kicsit elidőzik a mellkasomon, majd lefelé veszi az irányt. Elhajol a nyakamtól, és vad csókra invitál. A vér sós-fémes íze keveredik édes ajkainak ízével. Különleges, akárcsak ő maga. Kipattannak szemeim, mikor ujjait körén kulcsolja, és kényeztetni kezd. Nem maradok adósa, bár kissé ügyetlenül csúsztatom kezem az alsójába. Jólesően felsóhajt.

- Kyoh… - ismét nyakam érzékeny bőrét csókolja.

Lemászik rólam, és leráncigálja a felsőm, ahogy én is az övét. Csodálattal simítok végig porcelán bőrén. Szája szélén végigfolyik a vérem. Türelmetlenül rángatom le róla a farmert, és rántom magamra egy újabb fullasztó csókra. A fejem fölött fogja össze kezeimet. Szabad kezébe fogja össze férfiasságunk, és lassan mozgatni kezdi.

- Nah… ereszh… - próbálok szabadulni.

- Nem – és ismét a sebre tapad.

Ajkamba harapok, hogy ne nyögjek fel hangosan. Gyorsít mozdulatain, kegyetlenül hajszolva a kielégülés felé. Testem megfeszül, és egyszerre érjük el a csúcsot. Zihálva mászik le rólam, és ül mellém. Mosolyogva végig simít az arcomon. Felhúz, és elmegyünk fürdeni.

- Ennyire szereted a vérem? – kérdem, mikor már rutinosan ápolom a tátongó sebet.

- Azt mondtad, hogy nem bánod – szomorodik el a hangja.

- Tudom, csak kérdeztem.

- Mondtam, hogy vámpír vagyok, a vér éltet. A TE véred – magához húz.

Elmosolyodok, és felöltözöm. Kihagyom a vacsorát, és megyek aludni. Fáradt vagyok.

Reggel korán bemegyek a próbára. Nagyon jól haladunk, amit Kaoru meg is jegyez. Mindenki elégedett, csak én lesem folyamatosan a mobilom. Mikor hív már Teru? Mi tart ennyi ideig? Ennyire nem lehet meggyőzni a dobost. Az is lehet, hogy Kamijo nem akarja szabadságra engedni a többieket? Remélem nem. Nagyon mérges leszek, ha keresztülhúzza a számításaimat.

Ebéd után végre felhív az a porcelánbaba.

- Már azt hittem, sose hívsz – mondom köszönés helyett.

- Bocsi, bocsi, nem volt könnyű dolgom. Yukit könnyen rábeszéltem, viszont Kamijónak nagyon nem tetszett az ötlet. Mostanáig győzködtük, de végül rábólintott a dologra. Március első hetét megkaptuk.

- Oké, kösz.

- Még mindig nem mondod meg mit találtál ki?

- Nem, de majd megtudod.

- Ok, szia.

- Szia – bontom a vonalat.

Elvigyorodok, eddig minden a tervek szerint. A nehezén is túl vagyok. Már csak Kaorut kell meggyőznöm. Van is ötletem, hogyan tegyem ezt. Írok neki jó sok szöveget, esetleg zenét.

- Nagyon jó kedved van – lép mellém Die.

- Csak kitaláltam valamit, és úgy néz ki, hogy összejön.

- Mi jár a fejedben?

- Majd megtudod.

- Ne csináld már – vigyorog.

Mosolyogva otthagyom, kezembe veszem a mikrofont, ezzel tudatva a többiekkel, hogy zenélni akarok.