46. fejezet

Kamijo hamar lefeküdt aludni, nagyon fáradt. Én a nappaliban görnyedek, és próbálok írni valamit. Egyet megírok, aztán csatlakozom vámpíromhoz. Fáradt vagyok, kong a fejem az ürességtől. Nem kell sok, hogy aludjak.

Reggel egy édes csókra kelek. Ösztönösen átfordulok a másik oldalamra.

- Kyo, ébredj – ezt a selymes hangot nem tévesztem el.

- Hm? – pislogok.

Kisimítja arcomból szőke loboncomat. Ragyogó mosolya az első, amire fókuszálni tudok. Sikerül kiráncigálnia az ágyból, és a konyhában kávét is kapok.

- Nagyon kóma vagy - mosolyog.

- Aha – motyogom két korty között.

Nagyon nehezen indul a reggel. A koffein felébreszt, és az agyam is beindul. Azonnal tollat-papírt ragadok, és alkotni kezdek. Mindent kiírok magamból, emiatt el is kések. Kaoru kicsit morog, de nem figyelek rá. Azonnal munkához látunk. Igyekszem a legjobb formámat hozni, hogy elnyerjem Kao jóindulatát. Késő estig bent vagyunk. Otthon nem tudok pihenni, hiába vagyok fáradt. Vacsora után leülök a laptop elé, és próbálok zenét írni, több-kevesebb sikerrel. Már jócskán elmúlt éjfél, és lassan készen vagyok. Ég a szemem, fáj a hátam. Végül kikapcsolom a gépet, és megyek aludni pár órát.

Az egész hét így telik. Látástól vakulásig dolgozom. Végül tíz szöveg és három zene készül el. Így megyek a próbaterembe. Ha ezek után se kapok szabadságot, én kiherélem Kaorut, de tényleg.

- Kaoru, gyere, kapsz ajándékot – hívom.

- Kitalálom, akarsz valamit.

- Miből gondolod? – pislogok ártatlanul.

- Ismerlek.

- Igen, igazad van. Március első hetében szabadságra akarok menni. Ezért cserébe ezt kapod – adom kezébe a papírokat, és a pendrive-ot.

- Mi ez? – kérdi gyanakodva.

- Nézd meg.

Elolvassa a szövegeket, majd az adathordó tartalmát is meghallgatja.

- Nem rossz – bólogat elismerően.

- Na, megkapom a szabadságot? – kérdezem reménykedve.

- Nincs más választásom, ugye?

- Nincs.

- Jól van, menjél – sóhajt lemondóan.

- Imádlak! – ölelem meg.

- Eressz – tol el.

Vigyorogva folytatjuk a próbát. Egész nap fülig ér a szám. Otthon első dolgaim közt van, hogy foglaljak szállást az utazási irodánál. Kamijo szinte beesik a lakásba, nagyon kimeríti a stúdiózás. Megvacsoráztatom, lefürdünk, majd elmegyünk aludni.

Nehéz úgy szervezni, hogy Kamijo ne fogjon gyanút. Most azért örülök, hogy mindkettőnknek sokat kell dolgoznia. Szinte repül az idő. Lassan közeledik az utazás ideje, ideje szólni a vámpírnak. A fotelben terpeszkedik, miközben élvezi a lágy zenét, amit nem rég elindított.

- Van terved a szabadságodra? – hívom fel magamra a figyelmét.

- Még nincs.

- Hülye kérdés, tudsz franciául?

- Egy kicsit. Miért?

- Akkor jó.

- Mit találtál ki? – kérdezi rosszat sejtve.

- Meglepés.

- Áruld el – mögém jön, és átölel.

- Mivel lassan egy éve leszünk együtt, ezért úgy döntöttem, megleplek valamivel.

- Mivel?

- Készülj, mert pár nap múlva utazunk Franciaországba.

- Mi? – lepődik meg.

- Jól hallottad.

Kerek szemekkel hápog, nem igazán akarja elhinni.

- Komoly? – találja meg a hangját.

- Aha. Három napig leszünk oda.

- Azt ne mondd, hogy te intézted, hogy akkorra szabadságon legyek.

- Pedig így van. Összebeszéltem Teruval.

Hitetlenkedve pislog.

- Szedd össze az állad – simítok végig az arcán.

Még sose lepődött meg ennyire.

- Nem álmodom? – nyögi.

- Nem, úgyhogy hidd el nyugodtan.

Magához ránt, és szorosan megölel.

- Hogy hálálhatom meg? – kérdi megilletődve.

- Majd kitaláljuk.

- Kérj bármit, megkapod.

- Vigyázz, mert szavadon foglak.

- Nem félek – és ajkaimra mar.

Onnantól kezdve, Kamijo teljesen bepörgött. Alig várta, hogy elinduljunk. Addig rágta a fülem, míg megmutattam az utazási iroda honlapján a képeket a szállásról. Nagyon tetszett neki. Viszont azt nem tudta kiszedni belőlem, hogy elviszem a Versailles-i kastélyba. Nincs az az Isten, hogy elmondjam neki. majd ott megtudja.

Végre, holnap hajnalban indulunk. Kamijot nem lehet lelőni, annyi energiája van. Már rég becsomagoltunk, és közös megegyezés alapján nem fekszünk le aludni. Minek arra a három órára? Majd alszunk a gépen.

A taxis örülhet, hogy hajnali négyre hívtuk a házunkhoz. A reptérig tartó úton majdnem elalszom, de vámpírom nem hagyja. Mikor megérkezünk, kifizetjük az utat, és megyünk. Átvizsgálják a holminkat, de hamar mehetünk tovább. Szinte teljesen kihalt a terminál, alig van itt pár ember. Még van két óra a gép indulásáig.

- Hagyj aludni – motyogom, és már alszom is.

Arra kelek, hogy rázza valaki a válla.

- Kyo, ébredj! Menni kell.

- Hm? – próbálok kilátni a szemem.

- Be lehet szállni – húz fel Kamijo.

Morogva követem. A gépen elfoglaljuk a helyünk, és folytatom az alvást. Elfészkelem magam, és fejem a vámpír vállára hajtom.

45. fejezet

Túl vagyunk az ünnepeken, lassan kezd tavaszodni. Otthon egyedül ücsörgöm. Kamijo interjún van, nekünk szabadnap. Unalmamban a neten szörfölök. Egy hirdetésre felkapom a fejem. Olcsón kínálnak utazási lehetőséget Franciaországba. Ez érdekesen hangzik. Szállás egy négy csillagos szállodában, napi két étkezés, könnyen megközelíthető. Hamar el lehet jutni Párizsba, és a Versailles-i kastélyhoz. Ami a legjobb, ha most foglalok helyet, még olcsóbb. Majdnem fele annyi, mintha tavasszal akarnék menni. Azonnal a telefonom után kapok. Kikeresem Teru számát.

- Szia – nagyon vidám.

- Szia, segítenél nekem?

- Miben?

- El tudsz intézni március elejére vagy közepére egy hét szabadságot?

- Miért? Mit találtál ki?

- Lényeg az, hogy el akarom rabolni Kamijót.

- Aha… - elgondolkodik.

- Lehetőleg úgy, hogy ő ne tudjon róla.

- Meglátom mit tehetek. Majd hívlak.

- Ok. Lehetőleg ne avass be túl sok embert.

- Csak Yukinak szólok. Ő tud hatni Kamijóra.

- Kösz.

Bontjuk a vonalat. Helyes, már csak meg kell várnom, hogy a gitáros intézkedjen. Addig jobban utánanézek ennek. Még van kis idő, az akcióból. Lassan úgyis egy éve, hogy együtt vagyok azzal a vámpírral. Elviszem, és végig járjuk a Versailles-i kastélyt. Ha jól emlékszem, még nem látta belülről. Most majd fogja. Nagyon fellelkesülök, úgyhogy az egész napot ezzel töltöm. Este jön haza Kamijo.

- Hogy ment az interjú? – zárom be az utazási iroda ablakát.

- Fárasztó – roskad le mellém.

Adok neki egy csókot, majd kimegyek a konyhába, és melegítek neki egy tál levest.

- Mit csináltál ma? – kérdi két falat között.

- Nem sokat. Kicsit dolgoztam.

- Te és a munka szabadnapon? – kérdi hitetlenkedve.

- Szemét – bokszolok a vállába.

Jót nevet.

- Miért kell mindig ezt csinálnod? – duzzogok.

- Mit?

- Úgy teszel, mintha egy lusta disznó lennék.

Nem válaszol. Mire észbe kapok, a hátamon fekszem, Kamijo fölöttem, és mohón falja az ajkaimat. Belenyögök a csókba, és viszonzom neki. Áttér a nyakamra. Ahol mindig megharapott, sose gyógyult be a seb, és megmaradt a nyoma.

- A véredet akarom – zihálja.

- Vedd el!

Azonnal belém mélyeszti a fogait. Felnyögök, ha lehet, még közelebb húzom magamhoz. Hátát simogatom. Keze utat talál a pólóm alá, egy kicsit elidőzik a mellkasomon, majd lefelé veszi az irányt. Elhajol a nyakamtól, és vad csókra invitál. A vér sós-fémes íze keveredik édes ajkainak ízével. Különleges, akárcsak ő maga. Kipattannak szemeim, mikor ujjait körén kulcsolja, és kényeztetni kezd. Nem maradok adósa, bár kissé ügyetlenül csúsztatom kezem az alsójába. Jólesően felsóhajt.

- Kyoh… - ismét nyakam érzékeny bőrét csókolja.

Lemászik rólam, és leráncigálja a felsőm, ahogy én is az övét. Csodálattal simítok végig porcelán bőrén. Szája szélén végigfolyik a vérem. Türelmetlenül rángatom le róla a farmert, és rántom magamra egy újabb fullasztó csókra. A fejem fölött fogja össze kezeimet. Szabad kezébe fogja össze férfiasságunk, és lassan mozgatni kezdi.

- Nah… ereszh… - próbálok szabadulni.

- Nem – és ismét a sebre tapad.

Ajkamba harapok, hogy ne nyögjek fel hangosan. Gyorsít mozdulatain, kegyetlenül hajszolva a kielégülés felé. Testem megfeszül, és egyszerre érjük el a csúcsot. Zihálva mászik le rólam, és ül mellém. Mosolyogva végig simít az arcomon. Felhúz, és elmegyünk fürdeni.

- Ennyire szereted a vérem? – kérdem, mikor már rutinosan ápolom a tátongó sebet.

- Azt mondtad, hogy nem bánod – szomorodik el a hangja.

- Tudom, csak kérdeztem.

- Mondtam, hogy vámpír vagyok, a vér éltet. A TE véred – magához húz.

Elmosolyodok, és felöltözöm. Kihagyom a vacsorát, és megyek aludni. Fáradt vagyok.

Reggel korán bemegyek a próbára. Nagyon jól haladunk, amit Kaoru meg is jegyez. Mindenki elégedett, csak én lesem folyamatosan a mobilom. Mikor hív már Teru? Mi tart ennyi ideig? Ennyire nem lehet meggyőzni a dobost. Az is lehet, hogy Kamijo nem akarja szabadságra engedni a többieket? Remélem nem. Nagyon mérges leszek, ha keresztülhúzza a számításaimat.

Ebéd után végre felhív az a porcelánbaba.

- Már azt hittem, sose hívsz – mondom köszönés helyett.

- Bocsi, bocsi, nem volt könnyű dolgom. Yukit könnyen rábeszéltem, viszont Kamijónak nagyon nem tetszett az ötlet. Mostanáig győzködtük, de végül rábólintott a dologra. Március első hetét megkaptuk.

- Oké, kösz.

- Még mindig nem mondod meg mit találtál ki?

- Nem, de majd megtudod.

- Ok, szia.

- Szia – bontom a vonalat.

Elvigyorodok, eddig minden a tervek szerint. A nehezén is túl vagyok. Már csak Kaorut kell meggyőznöm. Van is ötletem, hogyan tegyem ezt. Írok neki jó sok szöveget, esetleg zenét.

- Nagyon jó kedved van – lép mellém Die.

- Csak kitaláltam valamit, és úgy néz ki, hogy összejön.

- Mi jár a fejedben?

- Majd megtudod.

- Ne csináld már – vigyorog.

Mosolyogva otthagyom, kezembe veszem a mikrofont, ezzel tudatva a többiekkel, hogy zenélni akarok.

44. fejezet

44. fejezet

Vége a „kényszerpihenőnek”, újra dolgozni kell. Reggel sose felejtek el egy termosz forró teát adni a vámpírnak.

A próbán újult erővel vetjük bele magunkat a munkába. Toshi elkotyogja, hogy egész idő alatt Teruval volt, és hogy mennyire oda van azért a porcelánbabáért. Jót mosolygok rajtuk. Érdekes páros, de ők boldogok. Ennyi nekem elég.

Egész héten nagy a hajtás, kora reggeltől, késő estig. De nem csak nekünk van bepótolni valónk, a Versailles tagok is csak aludni járnak haza. Ennek nem igazán örülök, de egy szavam se lehet, mert ha tudunk szánni egymásra egy kevés időt, az annál édesebb.

Végre itt a hétvége, amit együtt töltünk. Reggel Kamijo meglep egy adag rántottával.

- Elkényeztetsz – mosolygok két falat között.

Csak mosolyog. Nem tudom hogyan, de az a dög nem elég, hogy kirángat a meleg lakásból, de még arra is rá tud venni, hogy elmenjek vele korcsolyázni. A dolog ott kezdődik, hogy a korcsolya és én két külön fogalom.

A korcsolyapályán segít eljutni a jégig. Amint rálépek a jégre, szinte azonnal seggre esek. Kamijo próbál nem látványosan kiröhögni.

- Ezért még számolok veled – mordulok rá.

Felsegít, megfogja a kezem, és vezetni kezd. Elég bizonytalanul, de siklok a jégen. Párszor Kamijo ment meg az újabb eséstől. Nem egyszer rántom magammal. Nevetve kászálódik le rólam, felhúz, aztán megyünk tovább. Végül sikerül belejönnöm a dologba, már nem esek annyit. Pár óra után, úgy döntök, hogy eléggé összetörtem magam, és át is fagytunk. Lemegyünk a jégről, és vámpírom vesz egy pohár forró italt. Eszünk pár falatot, majd ismételten visszavisz csúszkálni. Kamijo most már nem engedi el a kezem, inkább ő vezet, mintha csak táncolna. Magához ránt, és keringőzünk is egy sort. Igaz, teljesen elszédülök, de nem baj. Jót szórakozunk. Csipkelődünk egymással, ennek köszönhetően már fel se tűnik, ha elcsúszom. Nem fáj, nem érdekel. Estefelé közös megegyezés alapján hazamegyünk. Mindketten sokat estünk, fázunk és éhesek vagyunk. Otthon első dolgunk elfoglalni a fürdőt. Amint lehet, Kamijo újra nyakamba mélyeszti fogait, ezzel lángra lobbantva bennem a vágy tüzét. Fülledt, erotikával és szenvedéllyel töltött zuhany után, megvacsorázunk. Evés után leülünk TV-t nézni. Magához ölel, és még egy pokrócot is körénk csavar. Jólesően elfészkelem magam ölelésében.

- Holnapra kék-zöld folt leszek – érintem meg fájós térdem.

- Nézd úgy, hogy színes egyéniség leszel – nevet.

- Az már biztos.

Még megnézzük a focimeccs végét, aztán megyünk aludni. Szorosan a hátához simulok, mélyet lélegzek friss illatából. Magával ragadó. Nem kell sok, hogy elaludjunk.

Reggel én kelek előbb. A tegnapi kedvességért cserébe, főzök az énekesnek egy kávét. Reggeli gyanánt tükörtojást csinálok, ami egész ehető lett, sőt, még Kamijo is megdicsérte!

Hogy megbosszuljam a tegnapi korcsolyát, lerángatom a parkba. Megvárom, hogy kicsit előre menjen. Teljesen elvarázsolva lépked a friss hóban. Gyúrok egy hógolyót, és mikor nem figyel, a hátának dobom.

- Hé! – kiált fel meglepetten.

- Ezt a tegnapiért – vigyorok.

Kicsit pislog, majd ő is gyúr egy golyót, hogy hozzám vágja. Meg ahogy hercegsége képzeli! Nem hagyom magam, így egy nagy hócsata robban ki köztünk. Tőlünk zeng az egész park, de nem érdekel. Jó végre kikapcsolódni, magam mögött hagyni minden gondot. Kamijo elkap, és leránt a hóba. Próbálok kiszabadulni alóla, de belenyomja az arcom a hideg fehérségbe.

- Menj a francba, ez rohadt hideg! – lököm le magamról.

Rávetem magam, megpróbálom lenyomni, de nem megy. Kifulladásig birkózunk. Végül egymás mellé heveredünk. Kamijo elkezd kalimpálni a kezével és a lábával. Egy hóangyalt csinált.

- Lassan menjünk, megint megfázol – kászálódok fel.

- Jól van – sóhajt.

Felhúzom, és hazamegyünk. Forró zuhany után lerogyok a TV elé, és keresek valami értelmesnek mondható csatornát. Végül egy természetfilm mellett döntök. Vámpírom a konyhában ügyködik, de nem tudom mit. Kellemes illatok terjednek a lakásban. Bor, fahéj és még más fűszerek. Végül győz a kíváncsiság, és kimegyek hozzá.

- Mit csinálsz? – állok mögé.

- Nem rég olvastam a neten a forralt bor receptjét, gondoltam kipróbálom. Már ittam korábban, nagyon finom – mosolyog.

- Segítsek?

- Nem kell, mindjárt kész. De előszedhetnél két bögrét.

Bólintok, és eleget teszek kérésének. Előhalászok két bögrét, amit a kezébe is nyomok. Pár pillanat múlva már a nappaliban ülünk, kezünkben a forró itallal. Belekortyolok a borba, és elgondolkodva ízlelgetem.

- Mit szólsz? – kérdi reménykedve.

- Finom – bólintok.

- Tényleg?

- Igen.

Elvigyorodik, és miközben nézzük a filmet, elkortyoljuk a bort. Annyira belejövünk az italozásban, hogy még egyszer újra töltjük a bögréket. Végül kénytelen-kelletlen, próbálunk úgy tenni mintha dolgoznánk. Vámpíromnak hamar elfogy az ihlete, így a konyhába megy, és ott tevékenykedik. Egy idő után kimegyek az erkélyre cigizni, és friss levegőt szívni. Elgondolkodva figyelem a fehér világot. Egy fájdalmasan gyönyörű dal jut eszembe, és egy nagyon fontos személy. Daisuke. Ki kéne mennem hozzá, rég voltam ott. Az ünnepek is közelednek. Jövőhétvégén meglátogatom. Látnom kell őt.

Elhatározásomnak megfelelően itt vagyok a temetőben. Kamijo is kijött, de ő Jasmin Yout látogatja meg. Daisuke sírja előtt megállok, és végignézek a síremléken. Lesöpröm róla a havat, majd mécsest gyújtok, és elmormolok egy imát. Mikor végzek, fájdalmasan elmosolyodom.

- Ahogy múlik az idő, egyre jobban hiányzol. Nem igaz az, hogy az idő minden sebet begyógyít. Vagy csak az általad okozott sebre nem igaz ez. Nem tudom, de nem is ez a lényeg.

Magam se tudom pontosan miért, de elkezdem dúdolni az Ain’t afraid to die című számunkat, amit neki írtam. Nagyon nehéz, hangom el-elcsuklik. Könnyek égetik a szemem, de be tudom fejezni a dalt. Letörlöm a könnyeimet, és újra végignézek a kőtáblán. Kell pár perc, hogy teljesen lenyugodjak. Felállok, és mosolyt erőltetek magamra.

- Ne haragudj, de most mennem kell. Egy selyemvámpír vár rám. Amint lehet, újra eljövök hozzád. Tudod, hogy megy ez nálam… ég veled – és megyek.

A temető kapujában találkozom Kamijóval. Elég nyúzott, de rám mosolyog. Beülünk a kocsiba, és elhagyva a holtak birodalmát hazamegyünk.