43. fejezet

Egésznap beszélgetünk, csak este megyek haza. Vacsora címszóval, eszem pár falatot, lefürdök, és utána lefekszem aludni. Reggel korán kelek, hogy rendet tudjak rakni, és takarítani. Meg akarom lepni a vámpírt. Kora délután csöng a telefon.

- Értem jössz? – kérdi köszönés helyett a vámpír.

- Máris kiengedtek? – lepődöm meg.

- Igen, már csak a zárójelentésre várok.

- Máris megyek!

- Kösz.

Amint bontom a vonalat, megyek, hogy kihozzam. Mire odaérek, a kórház várótermében ülve vár. Nagyon elmerülhet a könyvolvasásban, mert csak akkor figyel fel rám, mikor előtte állok.

- Ezek szerint, jó, hogy behoztam neked – mosolygok.

- Igen, nagyon köszönöm. – Mosolyogva felnéz rám. – Halálra untam volna magam.

Elteszi a könyvet, és megyünk.

- Édesanyád? – indítom el a kocsit.

- Mondtam neki, hogy menjen haza pihenni. Nagyon kimerült volt. Megígértette velem, hogy ha hazaértem, hívjam fel. Majd átjönne.

- Oké, mikor?

- Őt ismerve, még ma.

- Akkor főleg jó, hogy kitakarítottam – mosolygok.

- Te és a takarítás? – csodálkozik.

- Képzeld el, tudok olyat is! – Büszkén kihúzom magam.

- Mik vannak – nevet.

Durcásan rácsapok a combjára. Jót nevetünk a viccelődésen. Végre, hallhatom csodás nevetését.

- Mondott valamit a doki? – váltok témát.

- Igyak sok teát, ha megint belázasodnék, jöjjek vissza.

- Oké. Munkába mikor mész?

- A héten pihennem kell, de Hétfőn már megyek. Otthon felhívom a bandát.

- Ahogy gondolod.

Hazaérve, Kamijo kipakol, majd csinálok teát.

- Éhes vagy? – kérdezem.

- Igen.

Átkutatom a hűtőt, és összeütök valami ehetőt. Míg a konyhában tevékenykedek, vámpírom felhívja a bandáját, és megbeszélik a teendőket, majd az édesanyjával is beszél. Sajtos tortellinit csinálok, hamar megvan. Mikor kész vagyok, leülünk enni.

- Anya este átjönne, ha nem baj – töri meg a csendet.

- Persze, miért lenne baj?

- Nem tudom.

- Ne légy hülye.

Elmosolyodik, majd folytatja az evést. Ebéd után, Kamijo elmosogat, addig elnyúlok a kanapén. Majd jön, leül mellém, és fejemet az ölébe hajtom. Hajamat piszkálja.

- Hiányoztál – mosolyog.

Nem mondok semmit, csak elhúzom a szám.

- Miért nem szóltál, hogy ennyire megfáztál? – kérdezem enyhe szemrehányással.

- Nem tartottam lényegesnek. Nem szoktam egykönnyen kidőlni.

- Tudom, édesanyád mondta, hogy talpon töltöd a betegséget. De azt is, hogy elég beteges vagy.

Zavarában elhúzza a száját. Nagyon csúnyán nézek rá. Rosszkedvem hamar elszáll, mert mellkasom simogatja. Jólesően felsóhajtok. Lehúzom magamhoz, egy forrócsókra. Szorosan megához ölel. Már nagyon hiányzott ez a meghitt pillanat. Megszakítom a csókot, és az ölébe ülök. Átkarolom a nyakát, szorosan hozzábújok. Végre visszakaptam őt. Végre minden olyan, mint régen.

- Sajnálom, hogy nem figyeltem rád – töröm meg a csendet.

- Felejtsd el.

Makacsul megrázom a fejem. Lemondóan sóhajt, és megcsókol. Nem tudom, meddig maradunk így, csak a csengő hangjára figyelek fel. Vége az idilli pillanatnak. Lemászom a vámpírról, aki megy ajtót nyitni. Mika-san áll a küszöbön. Mosolyogva ölelgeti meg a fiát, és nyom a kezébe egy üveg bort.

- Tooru-san – mosolyog rám.

- Üdv – biccentek.

Zavarban vagyok, nemigen érzem magam ide valónak. Olyan, mintha betolakodó lennék. Elvonulok kávét főzni, addig se zavarom őket. Cigire gyújtok, és már fő is a fekete.

- Kyo, nem zavar, ha anya marad vacsorára? – kukkant be Kamijo.

- Nem – rázom a fejem.

Átkutatom a hűtőt. Semmi főtt étel sincs.

- Van egy kis baj – fintorgok.

- Mi? – terem mögöttem a herceg.

Elhúzza a száját, mikor látja, hogy szinte üres a hűtő.

- Mit szeret anyukád? – nézek rá segélykérően.

- Olasz kaját.

- Akkor spagetti lesz – döntök.

Leültetem, hogy ne legyen láb alatt. Most én csinálom az vacsorát! Amint elkezdek zörögni, Mika-san is megjelenik.

- Mit csináltok? – kérdi.

- Spagettit – mondom.

Fúj egyet, és mellém lépve, nézi, ahogy szerencsétlenkedünk.

- Kifelé, mind a ketten! Majd én megcsinálom. A pasikkal csak a baj van a konyhában. Az a nők területe – Szó szerint kipenderít minket a helyiségből.

Mire kettőt pislantok, már a nappaliban vagyok.

- Anya már csak ilyen – vigyorog Kamijo.

- Talán jobb, hogy ki lettünk dobva. Nem tudok főzni, és nem lett volna jó, ha felgyújtom a konyhát.

Magához ölel, majd valami zenét kapcsol. Mika-san párszor morog, hogy ez nincs, az nincs, de jó kedélyű asszony. Hamar elkészíti a vacsit, így asztalhoz ülhetünk. Kamijo előhozza a bort, hogy együtt fogyasszuk el. Csöndesen hallgatom a beszélgetést. Az vacsora végeztével, átmegyünk a nappaliba. Előkerül a süti, amit Mika-san hozott.

- Tudom, mondtam már, de köszönöm, hogy vigyázol a fiamra – Mosolyog kedvesen Mika-san, és megérinti a kezem.

- Most már jobban fogok.

- Kérlek, mesélj magadról, szeretnélek megismerni.

- Huh… – Lepődök meg. – Akárcsak Kamijo, én is a zenével foglalkozom. A Dir en Grey nevű együttes énekese vagyok. Elég visszahúzódó, és általában bizalmatlan vagyok másokkal – kezdek bele.

- Ez már igaz – csatlakozik Kamijo.

- Na! – méltatlankodok.

Játékos civódásba kezdünk, amin Mika-san jót mosolyog. A kedves asszony sokáig marad, majd hazamegy. Kamijo elmosogatna, amit nem hagyok, inkább elrángatom egy forró fürdőre, onnan a hálóba, még forróbb éjszakára.