42. fejezet

Idegesen dobolok a combomon. Fél óra után, egy orvos áll elém.

- Ön Kamijo Yuuji hozzátartozója? – kérdi.

- Igen – ugrom fel –, hogy van?

- Jobban. Magas a láza, de kapott gyógyszert. Most alszik, de holnap fel fog ébredni.

- Hála az isteneknek! – sóhajtok fel megkönnyebbülve.

- Yuuji-san mióta ilyen beteg?

- Pár napja összeesett a munkahelyén. Aztán otthon ápoltam, majd ma reggel hívtam az orvost.

- Jól tette. Azt tudja, mi történt?

- Megfázott.

Kérdezget pár dolgot, majd elmegy. Visszaülök a székbe, és várok. Küldök egy üzenetet Kaorunak, aztán magam elé bambulok. Ismét megjelenik a doki.

- Bemehetek hozzá? – állok elé.

- Igen, de alszik.

- Köszönöm.

Egy kis szobába lépek be. Kamijo infúzióra kötve fekszik. Egy széket az ágyhoz húzok, és leülök. Végig simítok az arcán, már nem annyira forró a bőre. Most már jó kezek közt van.

- Gyógyulj meg nekem, vagy baj lesz. Világos? – „fenyegetem”.

Semmi reakció, de nem is vártam. Mintha kezdene visszatérni a szín az arcára, már nem annyira sápadt. Végig simítok selymes szőke haján. Kopogás szakít ki merengésemből.

- Nishimura-san, kérem, fáradjon ki – kéri az orvos.

Bágyadtan bólintok, és kimegyek a váróba. Egy idősebb nő megy be a vámpírhoz. Míg várok, veszek a büfében egy kávét. Kint, egy cigit is elszívok. Mikor visszamegyek, a hölgy még mindig bent van. Leülök, és felsóhajtok. Léptek közelednek, de nem törődök vele.

- Elnézést, ön Nishimura Tooru? – kérdi egy kedves női hang.

- Igen, én vagyok.

- Jó napot, Mika vagyok, Kamijo édesanyja.

- Jó napot! – hajtom meg magam.

- Sokat hallottam önről, csupa jót. Köszönöm, hogy vigyáz a fiamra.

- Téved, asszonyom. Több napja volt beteg, de nem vettem észre.

- Ne hibáztassa magát, nem ön tehet róla. Kamijo mindig ilyen volt. Ha beteg, akkor is folytatja a munkát. Régen, mikor még gyerek volt, akkor is ugyan ezt csinálta. Sajnos, elég könnyen megfázik.

Bíztatóan rám mosolyog. Kedves asszony.

- Kérem, vigyázzon a fiamra!

- Igyekszem. Nem lepi meg, hogy…

- Nem, egyáltalán nem. Nem érdekel, hogy ki van Kamijóval, ha ő boldog.

- Köszönöm – mosolygok hálásan.

- Tudom, hogy szereted a fiam, csak úgy áradozott rólad. El se tudom mondani, mennyire örülök, hogy újra boldognak látom. És ezt neked köszönhetem – mosolyog.

Könnyek csillognak a szemében. Nem tudok erre mit mondani. Nagyon zavarba hozott.

- Ne haragudjon, hogy letegeztem – szabadkozik.

- Semmi baj, nem zavar.

- Most mennem kell, kérlek, vigyázz a fiamra.

- Megígérem.

Hálásan rám mosolyog, majd elmegy. Kissé megkönnyebbülök. Nagyon kedves anyukája van a vámpírnak. Amint lehet, visszamegyek hozzá.

- Kyo? – nyöszörög.

- Felébredtél? – ülök le.

- Igen, nem olyan rég. Anya az előbb ment el.

- Találkoztam vele.

- Tényleg? – csodálkozik.

- Igen, nagyon rendes és kedves.

- Ez rá vall.

- Pihenj, még aludnod kéne.

- Mostanáig aludtam. – Méltatlankodik – Gyere ide! – tárja szét karjait.

Azonnal eleget teszek a kérésnek, és hozzábújok. Még mindig magas a test hője, de már nem éget. Hajamba túr, szorosan ölel. Végre biztonságban érzem magam a karjai közt. Mintha csak otthon lennénk, mintha semmi baj se lenne.

- Velem maradsz? – kérdi.

- Mire gondolsz?

- Most már nem kell rám vigyáznod. Nem kéne bemenned?

- Elvben, de üzentem Kaonak. Nem dől össze a világ, ha még kicsit lógok.

- Rossz vagy.

- Van olyan érzésem, hogy ennek páran örülnek.

- Most én nem értem, mire gondolsz.

- Toshi és Teru, nyilván örülnek, hogy együtt lehetnek. Kao is a családjával lehet. Die és Shinya, meg a te bandatársaid mit csinálnak, azt nem tudom.

Elmosolyodik, és szorosabban ölel. Nem kell sok, és megint elalszik. Az orvos jön, és benéz.

- Doki – sietek hozzá –, mikor engedik haza Kamijót?

- Amíg a láza teljesen el nem múlik. Pár nap, és mehet.

- Köszönöm.

Szerzek egy papírt, meg tollat, és írogatni kezdek. Este Mika-san ismét bejön. Magukra hagyom őket, és hazamegyek. Nem annyira jó, de most ez van. Teszek-veszek, aztán begépelem amit írtam, és elküldöm Kaonak. A hálóban, kicserélem az ágyneműt. Majd holnap kimosom a többivel együtt. Szerencsére, még van tiszta. Rossz egyedül aludni, nem tudok hozzábújni. Most a szoba sötétje nem barátságos, megnyugtató, hanem fokozza bennem a kínzó hiányérzetet. Szinte öntudatlanul, húzom magamhoz a párnáját, és szorongatom. Csakúgy árad belőle, a vámpír illata.

Reggel fáradtan kelek. Főzök egy kávét, és míg észhez térek, bekapcsolom a laptopot. Egy üzenet van, Kaorutól. Tetszett neki a szöveg, és míg nem megyek próbára, szünetet rendelt el. Ez kedves tőle. De ezek szerint, jól sejtettem. A többiek biztos örülnek, főleg Teru és Toshi. Legszívesebben, most azonnal bemennék a korházba, de nem teszem. Mika-san, biztos kettesben akar maradni a fiával, nem akarom őket zavarni. Addig inkább munkához látok. Van pár félkész szövegem, ideje, hogy befejezzem őket.

Délután fejezem be a munkát, és döntök úgy, hogy ideje bemenni. Összeszedem magam, elteszem azt a könyvet, amit a vámpír olvas. Nem meglepő módon, Anne Rice, Interjú a vámpírral című könyve az. Már meg se lepődök rajta.

A kórházban kellemes meglepetés fogad. Kamijo azonnal felfigyel rám, és hatalmas vigyor terül szét az arcán.

- Ha minden jól megy, holnap mehetek haza – fogad.

- Végre, valami jó hír! – vidulok fel.

Egy csókkal üdvözöl, majd a kezébe nyomom a könyvet.