33. fejezet

Az idő szinte repül, annyi a munka. Sajnos nem tudunk sokat találkozni, mint akarom, de az a pár óra is több a semminél. Esténként nem járok mindig haza, inkább vámpíromhoz megyek. A látogatás leginkább abból áll, hogy megérkezem, legjobb esetben vacsorázunk, fürdés és alvás. Kamijo jelenleg nem képes ennél többre. Látom rajta, hogy ez bántja, de nem hibáztatom, ő a bandavezér, ő intéz szinte mindent. Kaoru is ilyen szokott lenni, ha elhalmozzák. De ezek a másoknak értéktelen pillanatok nekem mindennél többet jelentenek, mert vele élem meg.

Megígérte, hogy szerez nekem egy backstage belépőt, amit meg is kapok. Nem kell sokat győzködnöm Kaorut, hogy elengedjen. Tudja jól, ha elenged, ha nem, én menni fogok. Mindkettőnket megkíméli a fölösleges idegeskedéstől, így azonnal rábólint. A koncertig még van egy hónap, ami szinte észrevétlenül repül el.

A hatalmas stadion előtt hosszú sorokban kígyóznak a rajongók. A biztonságiaknak felvillantom a belépőm és már mehetek is. Keresek egy jó helyet a színpad szélén és leülök, hogy ne legyek útban. Párszor látom elsuhanni a banda valamely tagját, csak azt nem, akire igazán kíváncsi vagyok. Egy óra várakozás után végre kezdenek.

Elvarázsolva figyelem, ahogy Kamijo énekel a színpadon. Gyönyörű, nincs rá más szó. Egy gyönyörű, reneszánsz vámpír herceg. Nem tudok, de nem is akarok ellenállni hangja varázsának. Alig csendülnek fel az első dallamok, máris magukkal ragadnak. Ez a szárnyalás teljesen más, mint mikor éneklek, vagy a zenénk repít el a messzeségbe. Ott tudom, hogy egyszer lezuhanok, de ezt most nem érzem. Kamijo hangja gyengéden magával ragad, és elröpít Sohaországba, ahol a dallamok hátán utazom. Olyan, mint egy álom, ami sose ér véget. Kamijo tényleg egy szörnyeteg, mert más nem lett volna képes így a rabjává tenni. Ő egy angyalbőrbe bújt démon. Ez a varázslat óvón átölel, védve a világtól, mindentől. Sajnos ennek az utazásnak is vége kell hogy legyen egyszer, s vissza kell térnem a testembe. Igen, a lelkem a zene szárnyán szállt. Ám most nem szárnyaszegettként zuhanok, hanem a vámpír hangja és a zene olyan féltve, óvón hoz vissza testembe, mint ahogy az anya bánik a gyermekével. Mélyet sóhajtok és mosolyogva nézem, ahogy a csapat levonul. Én is követem őket. Míg átöltöznek, kint várok a folyosón. Fél óra elteltével már jönnek ki, kivéve az énekest.

- Kamijo még bent van – lép hozzám Teru. – Menj be nyugodtan.

- Kösz.

És valóban. Kamijo a kanapén ül félmeztelenül. Végignézek verejtéktől csillogó bőrén, nedves haján. Lélegzetelállító látvány.

- Azt hittem, nem jössz el. Nem láttalak sehol – erőltet egy mosolyt.

- Talán zavarok? El is mehetek – eresztek meg egy félmosolyt.

- Ki mondta, hogy zavarsz? Csak meglepett, de örülök.

- Meg fogsz fázni – nézek rá szúrósan.

Ez a barom itt ül félmeztelenül, egész teste csillog az izzadtságtól, a haja vizes, erre az ablak tárva-nyitva, és jön be a hideg. Lustán a nyitott ablakra emeli tekintetét, és legyint.

- Hülye – morgom, és elindulok az ablak felé.

- Van egy jobb ötletem, hogyan védj meg a hidegtől – mosolyog sejtelmesen.

Elmosolyodom, az ölébe ülve átkarolom a nyakát. Karjait a derekam köré fonja, szorosan magához ölel.

- Jók voltatok – nézek a szemébe.

Nem válaszol, csak magához ránt és megcsókol. Azonnal viszonzom. Alig érnek össze ajkaink, már el is szakít a valóságból. De most nem egyedül szárnyalok, mert ő is itt van velem. Az én démonom. Elmélyítem a csókot. Nem tudok ellenállni neki, teljesen elveszi az eszem. Egyik kezemmel nedves hajába túrok, míg másikkal végigsimítok mellkasán. Ő a hátamat simogatja, majd megmarkolja a fenekem. Jólesően felnyögök. Hiányzott már az érintése. Ajkaimról áttér nyakam kényeztetésére, nem tudom magamban tartani a sóhajt.

- Nem itt kéne – préselem ki magamból, két sóhaj között.

- Miért? Nincs itt senki – mosolyog ravaszul.

- Hülye – Finoman tarkón csapom.

- Ne mondd, hogy nem kívánsz.

Hogy szavainak nyomatékot adjon, ágyékomra vezeti kezét, és rámarkol merevedésemre.

- Kamijoh… - nyögöm.

Gonoszan mosolyog.

- Még mindig nem akarod? – kérdi kéjesen.

- Akarom, de nem itt és nem most.

- Miért?

Nem válaszolok, csak kiszabadítom magam ölelő karjai közül, mielőtt a maradék józanságomat is elveszi, és letámadom. Tudja, hogyan izgasson fel pillanatok alatt, és húzza az agyam. Ezt nagyon utálom, ugyanakkor szeretem is benne. Mosolyogva megrázza a fejét, és feltápászkodik. Végre felvesz egy pólót, meg pulóvert. Így legalább nem fog megfázni.

- Menjünk haza – fogja meg a kezem, és megyünk.

Mire kiérünk a stadion elé, már állva képes lenne elaludni. Benavigálom a kocsiba, és megyünk hozzá. Alig ül le, már alszik is. Megcsóválom a fejem s szusszanok egyet. Hogy fogom én bevinni a lakásba? Mindegy, megoldom.

A ház előtt leállítom a kocsit, és elbűvölve figyelem az énekes angyali arcát. Békésen szuszog. Kicsit mocorog, hogy kényelmesebb legyen. Elmosolyodok és megérintem arcát. Öntudatlanul belesimul a tenyerembe.

- Ébredj – érintem össze ajkainkat.

- Máskor is ébreszthetnél így – sóhajt.

- Megbeszéltük, de most térj észhez, nem bírlak bevinni.

Álmosan megdörgöli a szemét, és kikászálódik mellőlem. Amilyen fáradt, majdnem hasra esik az egyik lépcsőfokon, nekimegy a kapunak. Kinyitom a bejáratot, és betessékelem. Úgy kóvályog, mint egy részeg. Én is ilyen szoktam lenni, de nekem annyi szerencsém van, hogy míg alszom, Kaoru a vállára kap, úgy visz. Sajnos, én ezt nem tehetem meg vele. Valahogy csak bejutunk a lakásba. Leügyeskedi a cipőjét, és elbotladozik a nappali felé. A falnál megtántorodik, de megtartom, és beviszem. Elnyúlik az ágyban, mellé fekszem, ő átölel, és már alszunk is. Most az egyenletes szuszogása a dallam, ami elrepít az álmok világába, ahol bármit megkaphatok. De nem kaphatok annál többet, mint amit az élettől kaptam, mert itt van nekem Kamijo. Rajta kívül nem kell senki.

32. fejezet

- Kezdj mesélni! Mi az ott a nyakadon? – mutat a sebre.

- Semmi – vonok vállat.

- Én nem nevezném annak. Kamijo volt?

- Igen, de hagyd őt békén! Tudod milyen izgató tud lenni? – húzom mosolyra ajkaim.

- Ez beteges! – morran.

- Szerinted, szerintem meg nem, sőt, előjátéknak tökéletes.

Okkal féltem, mert már kezdek attól tartani, hogy Kao agyvérzést kap, annyira kiakad. Azon meg főleg, hogy nekem ez tetszett, szerintem egyáltalán nem beteges ez az egész. Végül, idegbetegen eltrappol.

- Majd megnyugszik – morgom az orrom alatt, és megvonom a vállam.

A szünet végeztével, még elpróbálunk pár számot, aztán megyünk haza. Nagyon nem megy most. Kiérek az épületből, és előveszem a mobilom, hogy szóljak a vámpírnak. Sokáig csöng, már tenném le, mikor meghallom a hangját:

- Ezek szerint túlélted.

- Igen, de majdnem Kaoru kapott agyvérzést.

- Azt hogy?

- Nem érdekes. Csak megtalálta a „billogod”.

- Ja – nevet.

- Mikor végeztek?

- Már mindenki hazament, csak én maradtam bent papírokat intézni. Nem tudom meddig tartanak itt. Az jó, ha indulok, felhívlak? Látni akarlak.

- Persze, hívj.

- Oké, igyekszem, de mennem kell, már türelmetlenek – még elköszön, és bontjuk a vonalat.

Hazamegyek, hogy kicsit rendbe tegyem a lakást, és egyek valamit. Csak két kávé van bennem.

A lakás rendbetétele annyi, hogy elmosogatok, a szennyest kiviszem a fürdőbe, és megágyazok. Nem kell túlzásokba esni, úgyis csak aludni járok haza, bár lehet már azt se nagyon. Munkám végeztével, elmegyek az egyik közeli kajáldába. Nem húzom el az evést, gyorsan elfogyasztom az ételt, és megyek. Ahogy trappolok az úton, hirtelen mellettem terem valaki, és megszólít:

- Kyo!

- Anyád – ugrom egyet ijedtemben.

- Ilyen ijesztő vagyok? – vigyorog Teru.

- Nem, csak a frászt hoztad rám.

- Bocsi, nem akartam.

- Hagyjuk, mit szeretnél?

- Beszélni veled.

- Mit csináltam? – szeppenek meg.

- Visszaadtad Kamijo életét.

Felvonom a szemöldököm.

- Tudod, mióta négyen vagyunk – utal finoman basszistájuk halálára – Kamijo olyan volt, mint egy élőholt. Eltűnt minden élet belőle, nem igazán volt önmaga. A fény eltűnt a szeméből, de te visszahoztad. Most már újra tud szívből mosolyogni, újra az a Kamijo, akit megismertünk. Köszönöm – mosolyog hálásan.

Erre mit mondhatnék? Semmit, így inkább a legegyszerűbb megoldást választom, szépen zavarba jövök.

- Honnan tudjátok? – jut el tudatomig.

- Ő mondta, de ne légy rá mérges.

- Nem, csak meglep.

- Tudjuk, hogy a férfiakat szereti, szóval meg se lepődtünk igazán, hogy Jasmine-nel volt, és most veled.

Miért akar ennyire zavarba hozni? Mit vétettem ellene? Na, de engem se kell félteni.

- Ha már így témánál vagyunk – mosolygok sejtelmesen – te se vagy éppen szent.

Kikerekedett szemmel mered rám.

- Toshiya elsősorban az ÉN basszerosom, te csak ideiglenesen kapod meg. Ezt tartasd észben, és jóban leszünk.

- Oké – nevet megkönnyebbülve – Vigyázz Kamijóra. Igazán megérdemli a boldogságot. Ahogy látom, te olyat tudsz adni neki, amit senki más.

Azzal se szó, se beszéd itt hagy. Én meg nézek, mint a luki nyúl. Mi jöhet még? Unottan mászkálok kicsit a városban. Most teljesen más szemmel látom, mint eddig bármikor. Végül kapom a telefont, azonnal megyek vámpíromhoz.

Hatalmas mosollyal, és egy fullasztó csókkal üdvözöl.

- Ennyire hiányoztam? – kérdem, mikor elenged, és lélegzethez jutok.

- Igen.

- Nagyon helyes.

Megcsóválja a fejét, és követem a konyhába.

- Mit csinálsz? – ülök le.

- Valami ehetőt – ásít egy nagyot.

- Fáradt vagy?

- Aha, kikészítettek bent. Készülünk egy koncertre, és minden a nyakamba szakadt.

Elhúzom a szám. Az mindig nagy macerával jár. Felugrom, segítek neki a zöldségek pucolásában. Arra kapom fel a fejem, hogy felszisszen. Az ujján végig folyik sötétvörös vére. Teljesen megbabonáz. Erős kontrasztot ad a sötét vér, és a sápadt bőr. Kezembe veszem sérül ujját, ajkaimhoz emelve lenyalom a vért. Fémes íze van és még valami, amit nem tudok meghatározni. Ez lenne Kamijo íze? Biztosan. Kicsit megszívom az apró vágást, hogy még többet érezzek belőle. Még sose éreztem ennél finomabbat. Hosszú ujjak siklanak tincseim közé, és markolnak bele. Elengedem a fogva tartott végtagot.

- Kis vámpír – mosolyog a herceg.

- Van kitől tanulnom.

Magához von egy csókra. Elenged, és ismét a főzésnek szenteli minden figyelmét. Közben elmeséli a napját, hogy Teru olyan, mint egy kamaszlány.

- Honnan tudtad, hogy sokat hívogatja Toshiyát? – terít meg.

- Állandóan a telefonon csüngött. Egyszer láttam a kijelzőn Teru nevét. Elég bizalmaskodó volt. Hogy jöttek össze?

- Csak annyit tudok, hogy nagyon jóba lettek, míg Toshi velünk volt. Miután visszament hozzátok, tartották a kapcsolatot, sokszor találkoztak. Aztán pár napja, Teru feltűnően sokat rontott, teljesen máshol jártak a gondolatai. Akkor kifaggattam és mondta, hogy járnak. Őszintén meglepett, hogy együtt vannak, mert eddig Terunak nőkkel volt dolga, tudtommal. Aztán mondta, hogy mindkét nemhez vonzódik. Gondolhatod mekkorát néztünk.

- Azt el tudom képzelni.

- Eljössz a koncertre?

- Persze, mindenképpen.

Elmosolyodik, csendesen fogyasztjuk el az ételt. A mosogatásban segítek, és mivel mindketten hulla fáradtak vagyunk, fürdés után lefekszünk aludni. Most is védelmezően karjai közé zár. A legnagyobb biztonság érzetével alszom el.

31. fejezet

Kamijo édes csókja és a saját vérem íze, teljesen elveszi az eszem. Felpezsdül a vérem, egyre vadabbul tépjük egymás ajkait. Elszakad tőlem, ismét a nyakamon tátongó sebre tapad. Nyelve játékára jólesően felsóhajtok. Szőketincseibe markolok, közben a mögötte lévő kanapé felé taszigálom. Érti mit akarok, engedelmesen hátrál, majd lehuppan a puha bútorral. Amint lehet, az ölébe mászom, ismét ajkait tépem. Nem érdekel, ha fáj, túlzottan élvezem a helyzetet. Mivel nem szól, úgy veszem, nincs ellenére egy kis fájdalomnak.

- De kis vad vagy – mosolyog Kamijo.

Enyhén horrorisztikus a mosolya, az ajkain és fogain vöröslő vértől.

- Mint egy igazi vámpír – kuncogok.

- Te se lehetsz teljesen ember, ha ezt élvezed, sőt, felizgat a vér íze – mosolyog kéjesen.

- Inkább, csókolj meg – morgok.

Nem szól semmit, teljesíti kérésem. Egyik kezét tarkómra csúsztatja, másikkal a derekamat karolja át. Mélyítem a csókot, közben inge gombjaival kezdek bíbelődni. Kis szerencsétlenkedés után, végzem ezzel a művelettel. Elhúzódom tőle, végignézek, immár fedetlen mellkasán. Egyszerűen tökéletes, a porcelánfehér bőre, sehol egy apró hiba. Órákig tudnék gyönyörködni benne, de megérzem kutatóujjait a hasamnál. Óvatosan leveszi a pólóm, és eldobja valahova. Résnyire nyitott ajkakkal, vizslató pillantásokkal mér végig. Mint egy ragadozó a zsákmányát.

- Gyönyörű vagy – sóhajt.

Elfintorodom, nem tartom magam annak. Ő a gyönyörű, én meg a gnóm törpe. Megérinti a tetoválásaimat, majd a tigrisemre irányítja figyelmét.

- Olyan, mint te – Cirógatja meg az érzékeny bőrt.

- Mert? – Sóhajtok jólesően.

- Gyönyörű, vad, féktelen és szabad. Te is ilyen vagy – Suttogja ajkaimnak, és megcsókol.

Furcsa a gondolkodása, de már meg sem lepődöm. Vámpír és tigris. Vicces elmélet. Megremegek, mikor végigsimít dudorodó nadrágomon. Én se tétlenkedem, övével kezdek bajlódni. Nem könnyíti meg a dolgom kutakodó ujjaival, majd lenyalja a mellkasomon folyóvért. Megremegek, fojtottan felnyögök, mikor ujjait körém fonja, kényeztetni kezd.

- Kamijoh… - sóhajtom.

Nyaka puhabőrét borítom csókokkal, végre kibontom azt a fránya övet, és viszonzom neki a kényeztetést. Vágyakozva felsóhajt, mire elmosolyodom.

- Kyoh… - Megremeg a hangja.

Gonoszan elmosolyodom, és folytatom áldásos tevékenységem. Ismét nyakamba harap, gyorsít keze mozgásán. Hangosan zihálok, érzem, nem kell sok a beteljesülésig. Elszakad nyakamtól és ajkaimra mar. Egy nagyobb nyögéssel élvezünk el. Mellkasának dőlve zihálok, egész testemben remegek. Percekig így maradunk, majd elvánszorgunk a fürdőbe. Semmi kifogásom egy közös zuhany ellen. Jólesik a meleg víz, de az még jobban, hogy vámpírom átkarolja a derekam. Felszisszenek, a víz csípi a sebem.

- Fáj? Sajnálom – mentegetőzik.

- Nem kell, túlélem. Amúgy, kimondottan tetszett – vigyorgok.

- Szereted, ha megharapnak? – csodálkozik.

- Eddig csak te tetted meg. Másnak nem volt ehhez bátorsága.

- Akkor ez nagy kegy.

- Így van, szóval ehhez tartsd magad.

Lágyan felnevet, és megcsókol. Nem áztatjuk magunkat sokáig. Míg Kamijo keres egy törülközőt, megnézem a tükörben a harapásnyomot.

- Ha ezt Kaoru meglátja, meg fog ölni – morgom.

- Csaknem, de ha mégis, akkor az én bosszúmat kell elszenvednie.

- És az milyen?

- A fantáziádra bízom, de annyit elárulok, hogy lassú halála lesz.

Nevetek rajta. Nem kételkedem a szavaiban, de akkor is viccesen hangzik. Kicsit elbíbelődöm, addig Kamijo kimegy. Néhány perccel később, követem őt. A szobája ajtajánál áll, és mosolyogva figyeli, amint a kanapé mellett megállok. Eddig, itt volt megágyazva nekem, de most nem, az ágynemű nincs sehol.

- Gyere – Invitál be.

Meglepve teszek eleget kérésének. Ezek szerint, azt akarja, hogy vele aludjak. Még sose voltam a szobájában. Szép tágas, jó nagy ággyal. Befekszem mellé, ő a hátára fordul, fejem vállára hajtom, átölel. Pillanatok alatt elnyom az álom.

Másnap abba, az álomba ringatva megyek a próbára, hogy hajcsár gitárosomnak nem tűnik fel semmi. Tudom, ostobaság ezt hinni, de remélni szabad. Milyen igazam lett, Kaoru nagyon hamar kiszúrta a sebet. Először az tűnt fel neki, hogy szokatlanul boldog vagyok, aztán a kipirult bőr, a harapás szélén. Ebből összerakta, hogy történt valami tegnapeste.

- Mi ez? – Bök a nyakamra.

- Semmi – legyintek.

Leader-sama szeme megvillan. Ajjaj, itt baj lesz!

- Fiúk, inkább dolgozzunk! – szól közbe Shini.

Igaz, nem azért fizetnek, hogy beszélgessünk. Az ráér a munka után. Addig van időm felkészülni a legrosszabbra. Alig látunk munkához, Toshi telefonja újra megszólal. Még látom Teru nevét a kijelzőn, mielőtt felkapná. Teru? Mit akar Toshiyától? A basszista pötyög valamit, aztán elteszi azt a vacakot.

- Bocsi – szabadkozik.

Kaoru rosszallóan morog.

- Ne morogj, a te telefonod is csörgött már, sőt, miattad kellett vagy félórát várnunk! – mondja Die.

- Dai, én munkát intéztem, nem a magánügyeimet. Szóval, legyetek szívesek, azt későbbre halasztani – Sóhajt vezetőnk.

Ennyiben maradun és azt próbáljuk megvitatni, hogy mi legyen. Lenne két interjúnk, de ezzel párhuzamosan, itt is kéne lenni, egy fontos megbeszélés miatt. Ilyenkor lenne jó, ha tudnánk osztódással szaporodni, vagy nem lenne illegális az emberi klónozás. Többórás egymással való vitatkozás, telefonos veszekedés, szervezés és idegbaj után, megszületik a megoldás. Die és Shinya elmennek a TV-s interjúra, Toshi meg én a rádióba, Kaoru marad, és elviseli a fejesek hülyeségét. Nem tudom, ki járt jobban, de szerintem, mi négyen. Vagy Kao, mert aludhat, mi meg jópofizhatunk. Ebédig nyúz minket ez a rabszolgahajcsár. Amint lehet, Toshi villámként menekül ki, és telefonál. Mibe, hogy Terunak? De mióta vannak ezek ilyen jóban? Ami a beszélgetést illeti, az én mobilom is életre kel. Kamijo az. Kimegyek a folyosóra, miközben emelem a fülemhez.

- Ezek szerint, nem ölt meg Kaoru – nevet a vámpír.

- Még nem, mostanáig munka volt.

- Tudom.

- Hát persze, Teru. Kérlek, mondd meg a gitárosodnak, hogy ne üzengessen ennyit Toshinak, mert Kao bepöccen, és egy mérges Kaoru nagyon nem jó.

- Oké, beszélek vele.

- Helyes. – Ekkor meglátom az emlegetett szamarat, int, hogy figyeljek rá – Megyek, szurkolj! – Bontom a vonalat.

30. fejezet

- Jobban festesz – jegyzi meg.

- Mert?

- Nem vagy annyira mosott szar.

Vállat vonok, és beengedem. Míg leveszi a cipőjét, bezárom az ajtót.

- Minden oké? – kérdi gyanakodva.

- Igen, fogjuk rá.

- Ugye tudod, hogy nem a munkára gondoltam?

- Én se.

- Most nem értek a nyelveden, szóval kérlek, japánul beszélj.

Épp megszólalnék, de közbevág:

- Várj, előbb leülök. – És elfoglalja a kanapét.

- Kibékültünk – jelentem ki egyszerűen.

- Remek – morog.

- Mert?

- Inkább azt mondd meg, hogy miért?

- Tisztázta a dolgokat, és hiszek neki.

- Miért? Mit mondott?

- Tavaly meghalt a szerelme, most próbál továbblépni, és újéletet kezdeni velem. Elhiszem neki, hogy szeret.

- Most szórakozol velem? Tegnap az volt a baj, hogy nem szeret, ma kibékültök, holnap mi lesz?

- Kösz, kedves vagy – morranok.

- Hiszed vagy sem, tényleg olyan, mintha csak szórakozna veled, aminek kurvára nem örülök. Elhiheted, nem élvezetes téged felkanalazni.

- Tudom, de nem kért rá senki – morgom.

Ez talán túlzás volt.

- Azért teszem, te barom, mert aggódóm érted, és törődök veled, mert a barátom vagy – villan meg élesen a szeme.

- Tudom, bocs, kicsit túlzásba vittem.

- Kicsit? – kérdi szemrehányóan.

- Veszekedni jöttél? – kezdem elveszíteni a türelmem.

- Nem, csak kíváncsi voltam mi van veled, de ezek szerint, kár volt fáradnom.

- Túlzásba viszed az aggódást, ez a baj.

- Szerinted ok nélkül csinálom?

- Nem – ismerem be.

- Akkor meg?

- Nem jegelhetnénk ezt a témát? Nem akarok veszekedni, főleg nem veled.

- Jól van. - elfordul és ránéz a papírhalomra - Hogy haladsz a munkával? – int a papírhalomra.

- Szerinted? – adom kezébe.

Míg elolvassa, hozok sört, és leülök mellé. Szerencsére besegít, így hamar kiadható formát ölt a kupac. Pár dologba beleköt, azt átbeszéljük, és jól szórakozunk. Csak késő este megy haza. Nem sokkal távozása után én is megyek aludni, fáradt vagyok.

Reggel korán kelek, és viszem el a kiadóhoz a verseket. Nem maradok ott sokáig, jobb dolgom is van. Egy helyre még el akarok menni, mielőtt meglátogatnám a vámpírt.

Ismét felkeresem a már jól ismert temetőt. Csöndes és nyugodt. A holtakon és rajtam kívül nincs itt senki. Kísérteties, és hátborzongató ebben a ködben, de furcsamód engem megnyugtat. Csukott szemmel is megtalálom a számomra legfontosabb síremléket, de ez alkalommal nem oda megyek. Sajnálom, Daisuke, most nem hozzád megyek. Tényleg sajnálom, de nincs erőm most hozzád menni. Minden energiámat felemészti, hogy elmenjek hozzá. Megállok a sír előtt, és újra szemügyre veszem a márványlapot. Nem tudom, hol kezdjem.

- Nem kertelek, az nem szokásom. Szerintem tudod, miért vagyok itt. Szeretem Kamijó-t, és azt akarom, hogy újéletet kezdjen velem. Nem azt mondom, hogy felejtsen el téged, mert ez lehetetlen, és nincs is jogom ehhez. Örökké emlékezni fog rád. Azt akarom, hogy boldog legyen velem. Mindent megadok neki, amire szüksége lehet. Azért jöttem el hozzád, hogy tudd, vigyázok rá, nem magányos, nincs egyedül – fejezem be monológom.

Nem tudom miért, de úgy éreztem erre szükség volt. Azt akartam, hogy tudja, jó kezekben van Kamijo.

- Ígérem, vigyázok rá. – És elindulok.

Érzek némi késztetést, hogy elmenjek régi barátomhoz, de inkább nem. Nem vagyok paranoiás, de érzem, hogy figyelnek, míg el nem érem a temető kijáratát. Megállok a kapuban, és felnézek a felhőségre. Mintha Jasmine You végig figyelt volna. Egy lágy szellő összeborzolja a hajam. Olyan, mintha ő lenne az. Elmosolyodok, mert hisz nekem, és rám bízza Kamijót.

Elérve a vámpírhoz, úgy fogad, mint mindig, egy forró csókkal. Nem fogom elmondani, hogy jártam a basszeros sírjánál. Az Jasmine You, meg az én ügyem volt. Az egész nap azzal telik, hogy élvezzük egymás társaságát, Kamijo lerendez pár telefont, de ha a bandatársai hívják, kinyomja, mondván fontosabb dolga van. Végül is, ő a főnök, megteheti. Bezzeg engem Kao megölne. Kényelmesen elnyúlok a kanapén, fejem az ölébe hajtom, és egyszerűen élvezem a társaságát. Ő hajammal babrál.

- Itt maradsz éjszakára? – töri meg a csendet.

- Szeretnéd?

- Igen.

- Akkor maradok – egyezek bele.

Mosolyogva húz magához, és csókol meg. Az egész nap ilyen semmittevéssel telik.

Teljes a sötétség, csak az ablakon beszűrődő fény nyújt méni világosságot. Olyan megnyugtató állni, és nézni a városfényeit. Csodálatos látvány. Olyan, mintha valami felsőbbrendű lényként pillantanék le az előttem elterülő világra, és az emberekre. Talán betudható ez annak, hogy sok időt töltök Kamijóval. Úgy tűnik, kezd átragadni rám a stílusa? Mindegy, nem is érdekel különösebben.

Ami még tökéletesebbé teszi ezt az estét, az az, hogy ő is itt van velem, de valahogy úgy érzem, ez egy különleges alkalom. Kamijo szorosan átkarolja a derekam, mikor mögém lép. Ajkait végig húzza nyakamon, mire megborzongok.

- Mire készülsz? – remeg meg hangom.

- Az enyém vagy, gondoskodom róla, hogy ennek nyoma maradjon.

- Tedd meg!

Érzem, hogy elmosolyodik. Félredönti a fejem, másik kezével a vállam fogja. A következő pillanatban megrándul a testem, aztán megfeszül. Éles fájdalom hasít a nyakamba. Kamijo a húsomba mélyeszti a fogait. Érzem, hogy valami meleg folyik végig a nyakamon. Kamijo a nyelvével próbálja elvonni a figyelmem a fájdalomról, ami sikerül is. Furcsa, de még élvezem is. Szőke tincseibe túrok. Mikor elhajol a nyakamtól, ránézek. Ajkai vöröslenek a vértől, és egy apró csíkban folyik végig a szája sarkában. Magamhoz rántom egy csókra. Érdekes érezni a vér ízét is, de teljesen magával ragadó. Teljes az extázis. Most tényleg a része lettem, az övé.