24. fejezet

Reggel a nap sugaraira kelek. Morcosan fordulok a másik oldalamra, hogy Kamijo arcával találjam szembe magam. Olyan ártatlan, mint egy angyal. Elmosolyodom, és kimászom mellőle. Meglepem egy reggelivel. Nagyjából kiismerem magam a konyhában, szóval nem lesz gáz. Felteszem főni a kávét, jöhet a reggeli. Mivel főzni nem tudok, nem akarom felgyújtani a konyhát, így maradok a szendvicsnél. Mire elkészülök, a kávé is kész. Két erős kar kulcsolódik a derekamra, és egy puha ajak a nyakamra.

- Felkeltél? – mosolyodom el, megborzongok.

- Igen, mert nem voltál mellettem.

Megcsóválom a fejem, megfordulok ölelésében.

- Ülj le, kész a reggeli – mondom.

Lop egy csókot, majd leül. Elé teszem a szendvicset, a kávéval együtt. Csöndesen megreggelizünk, aztán elmosogat. Ahogy elnézem őt, egy furcsa gondolat kezd egyre inkább kikívánkozni belőlem.

- Válaszolnál egy kérdésemre? – bukik ki belőlem.

- Persze, amit csak akarsz – ereszt meg egy mosolyt.

- Tudom, már megbeszéltük a bizalom kérdését, de miért nem egy nővel kezdesz? Miért velem? Miért engem választottál?

- Nem én választottalak. Téged nekem szántak.

- De miért engem? Áruld el!

- Azt nem tudhatom. Nem tudhatjuk sose, hogy kit választanak nekünk az égiek.

- De miért nem egy nő? Vagy a férfiakat szereted?

- Ezen még nem gondolkoztam, de nem tartom magam melegnek. Volt régen kapcsolatom nőkkel, de nem volt az igazi. Később rátaláltam Jasminere. Vele jobb volt, mint bármelyik, korábbi kapcsolatom.

Erre elhúzom a szám, nagyon rosszul esik ezt hallani.

- Igazából, sose érdekelt igazán, a nemi beállítottságom. Mindig a szívemre hallgattam, az ilyen kérdésekben. És veled mi a helyzet? Te minek tartod magad?

- Biszexnek. A férfiakkal csak egyéjszakás kalandjaim voltak, kapcsolatom eddig csak nőkkel volt.

- Akkor miért vagy még velem, ha nem kellett pasi hosszútávra? – kérdezi kissé sértett hangon.

- Mert nem éreztem irántuk semmit. Csak szex volt. Veled más a helyzet.

- Mégpedig? Miben különbözöm, a többitől?

Türelmesen vár, rágyújt egy cigire.

- Szerinted? Nem nyilván való? – térek ki a válasz elől.

- Mondd ki! Hallani akarom!

Makacsul hallgatok. Nem akarom kimondani. De miért? Miért nem merem? Ő már, ha nyíltan nem is, de kimondta, hogy fontos vagyok neki. Legyek én, aki először kimondja? Talán…

- Mert… - veszek egy mély levegőt. – Fontos vagy nekem.

Nem felel, csak lágyan elmosolyodik. Feláll, mellém lép, és az asztalra támaszkodik. Államnál fogva maga felé fordítja a fejem, és lágyan megcsókol.

- Mertem remélni – suttogja.

- És te? Halljam!

Ha már velem kimondatta, az a minimum, hogy ő is megteszi.

- Nem egyértelmű?

- Mondd ki! Tudni akarom!

Elmosolyodik, magához húz egy csókra. Felhúz a székről, átkarolom a nyakát. Két kezével közre fogja az arcom, elválik tőlem, és csillogó szemekkel pillant rám.

- Ez nem elég? – kérdi, bársonyos hangon.

- Nem, nem elég.

- Telhetetlen vagy – és ismét ajkaimra marna, de elhajolok.

- Ezzel nem kenyerezel le. Ez nem elég.

- Szeretlek – suttogja ajkaimnak, most már hagyom, hogy megcsókoljon.

Végre kimondta. Igaz, kis rásegítéssel, ugyan, de végre kimondta!

Mivel mára nincs semmi program, és még szünet van, így átvonulunk a nappaliba, ő betesz valami zenét, hogy tudjon szöveget írni, én a laptopot szedem elő, füles a fejemre, zene, és kezdődjék a munka. Néha rápillantok Kamijora, de elmélyülve ül a fotelban, nagyon gondolkozik. Mikor elkészül, újra elolvassa, amit írt, majd egy fintor kíséretében összegyűrve elhajítja valahova.

- És még nálam van kupi – kuncogok.

- Néha én is megengedhetem magamnak a trehányságot.

- Ez célzás akart lenni? – kérdem gyanakodva.

- Nem, meg se fordult a fejemben.

- Na persze – visszaveszem a fülest, folytatom a munkát.

Nincs sok ötletem, így a szövegírást hagyom, inkább a zenével próbálkozom. Van egy csomó irományom, aminek még nincs zenei aláfestése, hát próbálok összehozni valamit. Megtalálom az egyik régi írásom, amihez nem találtunk zenét. Pont most kezdődik egy pörgős X Japan szám. És meg van az isteni szikra! Köszönöm Toshi, köszönöm X! Nem véletlenül vagytok a kedvenceim, mert ti aztán tényleg tudtok! Ha valaki megkérdezné, hogy szerintem melyik a legjobb japán banda, gondolkodás nélkül vágnám rá, hogy az X Japan. Órákon át dolgozom, megírom az összes zenesávot, még a dobot is. Nehéz lesz, de Shinya megcsinálja. Az ő szavaival élve: „Ha Yoshiki-sama meg tudja csinálni, akkor én is”. Kaoru is elégedett lehet, mert látja majd, hogy nem ültem, és meresztettem a seggem a pihenő alatt. Egy fáradt sóhaj kíséretében kiveszem a fülest a fülemből, és hátra dőlök.

- Kész vagy? – ül mellém Kamijo, és kezdi masszírozni a vállam.

- Igen, végre két év után kapott zenét egy dalom.

- Ügyes vagy.

- És te hogy haladsz?

- Két szöveg, de fogalmam sincs, milyen zene legyen alá.

- Megmutatod?

- Egy feltétellel, csak ha te is.

- Megbeszéltük.

- De mindenekelőtt, együnk.

- Van valami kaja?

- Itthon nincs, de tudok egy helyet, ahol finomat főznek.

Vigyorogva vesszük a cipőt, a farmerkabátot, és már megyünk is. Igazán jó úgy dolgozni, hogy mellettem van. Nagy meglepetésemre, nem egy elegáns étterembe visz, hanem a sarki gyorsbüfébe. Valahogy nem illik ide, hozzá inkább valami puccos, méregdrága étterem passzol, nem egy ilyen olcsó, semmilyen jellegű, kicsi kajálda. Mindig meglep. Ott, helyben vacsorázunk, látszik rajta, hogy szereti a helyet, és mint kiderül, ismerik már. Fura egy fazon, de épp ezt szeretem benne.