29. fejezet

Az a pár nap Kaorunál nagyon jó volt, sikerült gondolkodnom, és eldönteni, hogy mi legyen. Más esetben hagytam volna a francba, de most nem. Ezúttal nem menekülök, hanem harcolok. Kell nekem az a férfi. Ígéretemhez híven megbeszéltem egy találkozót azzal a vámpírral. Mint mindig, most is a nappaliban ülünk, ám most nyoma sincs a szokásos kellemes, idilli légkörnek. Érezni lehet a feszültséget. Kamijo tudja, mit akarok, hogy miért vagyunk itt.

- Elmondod végre? – töröm meg a feszült csendet.

- Nem fogok mentségeket, és kifogásokat gyártani.

- Helyes, annak nincs értelme, és hangulatom sincs.

- Kyo, én…

- Akarsz tőlem valamit, vagy csak szórakozol?

- Tudod, hogy soha nem szórakoznék veled.

- Hát akkor? Miért teszed ezt velem? Miért kínzol?

- Szeretlek, ezt tudnod kéne.

- Tudom, de nem érzem. Álmodban őt hívod, könyörögsz, hogy ne hagyjon magadra, ne menjen el. Ez felér egy szíven szúrással.

Bűnbánóan lehajtja a fejét. Várok. Várom, hogy mondjon valamit. Erőt veszek magamon, és próbálok érzelemmentes arcot vágni. Kamijo vívódik, látszik rajta.

- Mikor megismertük egymást, azonnal tudtuk, hogy ez szerelem volt első látásra – töri meg a beállt csendet – Minden gyorsan történt. Egy év után vettük meg ezt a lakást, és költöztünk össze. Mindkettőnknek ez volt a legnagyobb szerelem. Minden tökéletes volt, szerettük egymást, összeköltöztünk, befutott a Versailles. Ám a sikerrel járó stresszt nem bírta Jasmine szervezete. 2009-ben bejelentettük, hogy Jasmine visszavonul egy időre, hogy meggyógyuljon, de nem sokkal később elhunyt. Egy évig a poklot éltem meg. Meg akartam halni. Aztán jöttél te. Megmutattad, hogy mással se sokkal kegyesebb a sors. Megértettél, mikor senki más nem. Megmutattad, hogy van értelme élnem – csillogó szemekkel néz rám.

Sok minden érthető így, de néhány részletre nem voltam kíváncsi.

- Jasmine öröké itt lesz – mutat a halántékára – Te pedig itt – megfogja kezem és a mellkasára vezeti.

Érzem teste melegét, kalapáló szívét.

- Érzed ezt Kyo? Csak érted dobog – húz magához egy lágy csókra.

Viszonzom, majd elhúzódok tőle. Ilyet se mondtak még nekem. Mondták már, hogy szeretnek, de így még soha. Nem tudok kételkedni a szavaiban. A szeme őszinteséget, és szerelmet tükröz.

- Hiszel nekem? – kérdi kétségbeesve.

- Igen, hiszek.

Nem tudom, pontosan min megy keresztül, csak azt, hogy nem kezdhet egyik napról a másikra új életet velem, hogy nehéz elengedni a múltat.

- Köszönöm – mosolyog lágyan, szinte leheli a szavakat.

Körbenézek a lakásban, mert érzem, hogy valami megváltozott, de nem tudom mi. Minden olyan, mint volt. De… a képek, amin a basszerossal van, eltűntek. Eltette őket?

- Itt maradsz éjszakára? – kérdi.

- Nem tudom. Nem kell próbálnod holnap?

- Nem, mert a főnöknek jó kedve volt, és elengedett minket.

- De jó egyeseknek. Ha Kaorunak jó kedve van, akkor nem éjfélig, hanem este nyolcig vagyunk bent.

Jóízűt nevet rajtam. Szemét.

- Ne nevess! – mordulok fel – Nincs olyan jó dolgunk, mint nektek.

- Tévedsz, mert én is hajtom a csapatot, de ez a főnök utasítása volt. Úgy fogalmazott: „Meg ne lássalak itt titeket, vagy szétrúgom a seggetek”!

- Kaoru miért nem tud ilyet mondani?

- Nem tudom, a te bandatársad. Én nem ismerem őt.

- Kéred? Szívesen kölcsön adom, de nem kell túl hamar visszaadni.

- Köszi, de inkább nem. A szavaidból ítélve egy rabszolgahajcsár, abból nálunk is van egy, nem kell egy második.

- Ki a hajcsár?

- Én.     

Megeresztek egy mosolyt. Nem igazán tudom elképzelni, mint aki a végletekig feszíti a húrt. Nem tudom eldönteni, kiből nézném ki ezt, mert nem ismerem őket, de Kamijoból nem.

- Maradsz? – tér vissza az eredeti témához.

- Nem lehet, még van dolgom otthon. Össze kell szednem a verseim, és elküldeni a kiadóhoz – fintorgok.

- Igazán kár.

- Nekem mondod?

Elmosolyodik, és az ajtóhoz kísér. Megvárja, míg összeszedem magam, majd magához von egy csókra. Átkarolom a derekát, míg ő erősen magához szorít. Érzem a törődést, féltést, és a szeretetet minden mozdulatában. Szinte szégyellem magam, hogy kételkedtem benne. Elhúzódok tőle, és megeresztek egy mosolyt.

- Az jó, ha holnap átjövök? – kérdezem.

- Igen. Bármikor jöhetsz.

- Megbeszéltük.

Adok még neki egy csókot, aztán megyek, mielőtt hagyom a picsába a munkát, és inkább maradok.

Igazából nem tudom, hogy jutottam haza, csak akkor tértem magamhoz, mikor beléptem az ajtón. A konyhában csinálok egy teát, addig megpróbálom kitalálni, hogy hova a francba tűntettem el a kiadásra szánt verseket. Idegesen kutatok a papírjaim között, de semmi.

- Hova a picsába tűnt? – mérgelődök.

És ha lehet, még nagyobb rendetlenséget csinálok, mint volt. Végre megvannak, már csak össze kell állítani. Még egyszer végig olvasom őket, átrendezem, belejavítok. Teát szürcsölve próbálok valamit kezdeni ezekkel. Egyszer már összeraktam, de most nem tetszik, így újra kezdem. Párat kiveszek, másokat hozzá rakok, hogy elég jó legyen. Mondták már párszor, hogy bármit csinálhatok, így is-úgyis imádni fogják. Ebben nem igazán hiszek. Ha jó munkát akarnak tőlem, akkor azt kapnak. Nem adok ki bármit a kezeim közül. Pár verset, amit úgy ítélek meg, hogy jó lenne, zenei aláfestéssel újra leírom, hogy majd megmutassam Kaorunak, hogy akár dal is lehetne belőle. Ha nem, akkor megy a következő kötetbe. Azon nem múlik. Így Leader-sama sem piszkálhat, hogy nem dolgozom eleget, és nincs szöveg. Jó újra olvasni ezeket az írásokat, újra előjönnek belőlem azok az érzések, melyek ihlettek akkor. Ekkor kopognak. Na, ne! Ki a franc keres ilyenkor? Morogva nyitok ajtót és nézek nagyot, mert Kaoru áll előttem.

28. fejezet

Hullafáradtan érek haza. Annyi erőm sincs, hogy elvonszoljam magam a fürdőbe. Nem tudom mi készített ki ennyire. Talán, a semmittevéssel töltött „munka” a stúdióban, talán Kao szívta ki az energiámat.

- Vámpír – motyogom.

Erről a szóról azonban, valaki más jelenik meg lelki szemeim előtt. Gyomrom görcsbe rándul, elszorul a torkom, és megfájdul a szívem. Bármennyire is fáj bevallani, szeretem, és vele akarok lenni, de neki nem kellek, mert azt a másik srácot szereti. Nem néztem volna ki belőle, hogy így játsszon velem. Mi volt igaz abból, amit mondott? Nem tudom, olyan őszintének tűnt, de tudom, milyen az ember… egy hazug, szánalmas lény. De ő nem az. Ő minden, csak nem ember. Egy angyalbőrbe bújt démon, egy vámpír.

Fáradtan elnyúlok a kanapén. Nem bírok elmenni az ágyig. Amint lehunyom a szemem, magával ragad az álom.

Egy utcán találom magam, de furcsa ez az egész. Nyüzsögnek az emberek, de olyan, mintha nem látnának engem. Találomra elindulok valamerre, nem tudom merre. Mintha valami vezetne. Egy kellemes kis téren kötök ki, ahol az egyik fának dőlve, ott áll Kamijo. Mintha várna. Boldog mosoly kúszik ajkaimra, és megyek felé.

- Kamijo! – szólítom meg.

Felkapja fejét, és elmosolyodik.

- Végre – neveti el magát.

Elvigyorodok, odamegyek hozzá. Ő kezét nyújtja felém. Felemelem kezem, de mikor megérinteném őt, ujjaim átsiklanak rajta.

- Mi a franc? – motyogom.

- Ennyire hiányoztam? – hallok egy ismeretlen hangot a hátam mögött.

Megfordulok és… Jasmine You közeledik felénk. Mi a franc? Ő hogy kerül ide? Mintha itt se lennék, keresztül sétál rajtam, és megfogja az énekes kezét. Mi? Mit csinál? Ne!

Egymásra nevetnek, majd elindulnak valamerre. Hiába kiabálok, nem hallanak. Próbálok Kamijo után menni, de mintha egyhelyben futnék, távolodik.

Felriadok. Szívem olyan hevesen, és gyorsan kalapál, mintha Shint hallanám dobolni. Szentségelek párat, és felkászálódok a kanapéról. Nem kapcsolok lámpát, anélkül is tudom, mi merre van. Elbotorkálok a fürdőig, ott kénytelen vagyok fényt gyújtani. Belenézek a tükörbe, és mintha egy horror filmből léptem volna ki.

- A kurva életbe – morgok.

Emlékképek villannak be az álomból. Nem igazán emlékszem mit láttam, csak annyira, hogy megjelent Jasmine You, és Kamijo őt választotta helyettem. Szívemhez kapok, annyira belenyilall a fájdalom, hogy legszívesebben torkom szakadtából ordítanék. A falnak dőlök, és hátra hajtom a fejem. Próbálom elhitetni magammal, hogy minden rendben, Kamijo engem szeret. De sajnos a valóság kegyetlen, és minden alkalmat megragad, hogy a szívembe szúrt kést megforgassa. Igazából meg se kéne lepődnöm, hogy az a vámpír Jasmine-t szereti, hisz gyönyörű férfi volt. Szebb volt, mint sok nő. Szépen illett Kamijóhoz. Két párját ritkítóan szép férfi. Én nem illek hozzá. Én egy gnóm törpe vagyok, a basszeros teljes ellentéte. Még mindig csodálom, hogy az énekes egyáltalán szóba áll velem. Arról nem is beszélve, hogy meg is csókolt. Túl szép volt. A szárnyalás túl sokáig tartott, és túl magasan. Pont, mint Ikarosz. Túl magasra ment, holott tudta, hogy nem szabad, aztán lezuhant. Akár csak én. Nem lett volna szabad hagynom, hogy közel férkőzzön hozzám, hogy reménykedjek, mégis megtettem, és lezuhantam. A mennyek kapujából, a pokol fenekére.

Erőt veszek magamon, és megmosom az arcom, hogy tudjak gondolkodni. A hideg víz annyira magamhoz térít, hogy rájöjjek, nem akarok egyedül lenni. Egy valaki van, aki talán nem dob ki, ha most beállítok hozzá.

Nem kell több, összeszedem magam, és már ugrom is a kocsiba. Leszarom, ha alszik, most akkor is átmegyek hozzá.

Meg is érkezem. Nem vacakolok, azonnal dörömbölni kezdek az ajtón. Semmi válasz. Talán azért, mert hajnali 3 óra van, de nem érdekel. Már szedném elő a telefonom, hogy felhívjam, mikor nyílik az ajtó, és egy hulla kóma Kaoru hunyorog rám.

- Kyo… mi a faszomat keresel itt? – motyogja félig alva.

- Itt maradnék – mondom egyszerűen.

Fölösleges most ennél bonyolultabb dolgot mondani neki, mert nem fogja fel. Az is lehet, hogy előbbi mondatom sem érti. Ezt az is bizonyítja, hogy félre áll, és beenged. Ha felfogná mit mondtam, kidobna, az orromra vágná az ajtót. Elbotorkál a hálóig, addig én a kanapé mellé állok. Egy pokróccal tér vissza, amit szabályosan hozzám vág.

- Ott alszol – mutat a mellettem lévő bútorra.

- Oké – bólintok.

Eltámolyog a szobájába, ahol a barátnője várja. Elnyúlok alkalmi ágyamon, és betakarózom. Furcsa, de megnyugtat, hogy itt vagyok. Most Kaoru a támaszom, aki megvéd. Ahogy elfészkelem magam, megérzem Leader-sama összetéveszthetetlen illatát, ami körülvesz. Hihetetlen biztonságérzetet ad. Ez az érzés altat el, hoz megnyugvást számomra.

Reggel arra kelek, hogy kurvára elaludtam a nyakam. Felülök, óvatosan megmozgatom a nyakam, és nyújtózom.

- Még, hogy a rémálmok nem válnak valóra. Egy nagy szart – morog Leader-sama a hátam mögött.

- Neked is jó reggelt – mordulok rá.

Oké, hogy mérges, mert felébresztettem, de akkor se kéne ilyennek lennie. Bár… én a helyében rácsaptam volna magamra az ajtót. Mivel kedvesen beengedett, és nem zavart el, megbocsátok neki.

- Mi a francot keresel itt? – kérdi két ásítás között.

- Ezt majd négy szem közt – pillantok, a most kilépő barátnőre.

Talán ezért ilyen morcos, mert megzavartam az édes kettest. Mindegy, pár napig bírjon a farkával.

- Kivel beszélsz Kao? – tántorog elő kómásan Fumie.

- Kyo beállított az este – közli egyszerűen.

A nő bólint, és eltűnik a konyhában.

- Baj van – jeleneti ki Kaoru.

- Igen. Ha nem baj, maradnék pár napot. Nem bírok megmaradni otthon egyedül. Szükségem van valaki társaságára. Csak rád számíthatok – nézek kétségbeesetten a szemébe.

- Jól van, maradj. De vele mikor beszélsz?

- Ha rendeztem a gondolataimat.

27. fejezet

Kaoru furcsa pillantásokat vet rám, mikor a kezébe adom a kötegnyi szöveget.

- Nahát… - nyögi.

- Én szóltam – morgom.

- Lesz miből dolgoznunk. Mennyit írtál? – kérdi Dai.

- Passz, talán kétalbumnyi – vonok vállat.

- Csak zene kell alájuk, azzal lesz a legtöbb meló – sóhajt Toshi.

- Párat megcsináltam – vágom rá.

- Király vagy! – csillogtatja fogait Die.

Elhúzom a szám. Leülünk az asztalhoz, és a papírok járnak körbe, hogy mindenki elolvassa. Néha kapok némi visszajelzést, hogy durva, király, szívszorító, stb. Kao elindítja a zenét, és a hozzá passzoló szöveg fölé görnyed a többiekkel együtt.

- Tökéletes – motyogja Daisuke.

- Jó lesz – ért egyet a másik gitáros.

- Ha egész nap zenehallgatás, és olvasás lesz, akkor húzok haza – állnék fel.

- Itt maradsz – mordul Leader-sama.

- Mert? A zene a ti reszortotok, én csak éneklek.

- Ha már voltál ilyen termékeny, elkezdhetnéd összeállítani a következő albumot.

Morogva huppanok vissza a fotelba. Bár… talán jobb is, hogy nem megyek haza, mert csak tépelődnék. Munka közben nincs erre időm. Megszerzem a szövegeket, és válogatni kezdek. Párat kiszedek, mert nem elég jó. A fele használhatatlan, szóval egy album lesz, vagy még annyi se, ha még párszor átlapozom őket. Mire végzek, az utolsó általam írt zene utolsó hangjai is elhallgatnak.

- Tessék, légy boldog – ejtem Kaoru elé a köteget.

- Harapós vagy – morogja Shinya, a nem létező bajsza alatt.

Nem felelek. Remélem Kao nem akar tőlem semmit. Bár, őt ismerve, ezt nem fogja szó nélkül hagyni.

A rabszolgahajcsár nincs elragadtatva a válogatásomtól, így átrendezi. Kösz, én is szeretlek.

Az egész nap így telik, elkezdünk dolgozni az új dalokon. Próbálunk valami zenének nevezhetőt összehozni. A nap végére sikerül egyet megcsinálni. Mikor kimegyek a mosdóba, eszembe jut, hogy Kamijót is fel kéne hívnom. Úgy volt, hogy ma is nála alszom, de a tegnapiak után inkább kihagyom. Nem vagyok arra kíváncsi, hogy megint Jasmine-t hívja. Köszönöm, megvagyok nélküle is. Folyóügyeim elintézése után, előszedem a telefonom, és tárcsázok.

- Már kezdtem aggódni, hogy nem hívsz – mondja Kamijo.

- Nem szököm meg. Viszont ma nem megyek. Még nem végeztünk, és nem tudom Kaoru mit talál ki.

- Jó – hallom, hogy csalódott – ennyire belelendültetek a munkába?

- Fogalmazhatunk úgy is. Hoztam pár szöveget.

- Ismerős. Mikor tudunk majd találkozni?

- Nem tudom, de tényleg. Majd felhívlak, az megfelel?

- Persze. Ha nem veszem fel, alszom, vagy melózok.

- Oké – bontom a vonalat.

Szívem belesajdul ebbe a beszélgetésbe. Elfog a kettős érzés, vele akarok lenni, meg nem is. Magam mellett akarom tudni, mert szeretem, és remélem ő is, de akkor miért hívja álmában a basszerosukat? Ez fáj, ezért nem akarok vele lenni. A mosdóban bámulom a tükörképem, és agyalok, hogy mit csináljak. Miért ilyen nehéz ez? Pedig olyan szép volt. Talán ez a baj, hogy túlzottan beleéltem magam. Kezd olyan érzésem lenni, hogy Kaorunak igaza volt.

- Mi a baj Kyo? – teszi vállamra kezét Shinya.

- Semmi, jól vagyok – erőltetek egy mosolyt, ami inkább fintor.

- Biztos? Nem mondod el?

- Mondom, jól vagyok, csak aludni akarok.

- Ahogy gondolod – hagyja rám, és bemegy az egyik fülkébe.

Tudom, ha elmondanám neki mi a gond, meghallgatna, nem mondaná el senkinek, de valahogy nem az ő segítsége kell. Shinya máshogy gondolkodik, de most nem arra van szükségem. Ő nem ismer annyira, mint Kaoru. Ha valaki, akkor a rabszolgahajcsár tud segíteni. Visszamegyek a terembe, ahol csak annyi változás történt, hogy a srácok pakolnak.

- Mi van? Mehetünk haza? – nézek nagyot.

- Igen, de beszédem van veled – pillant rám Kaoru.

- Ahogy gondolod – vonom meg a vállam.

Megvárjuk, míg a többiek lelépnek. Ez még kettőnknek is kínos lesz, nem kell közönség. Shin még visszajön a cuccaiért, és villám gyorsan elszelel. A másik kettő nem siet ennyire, de hamar végeznek.

- Mint barát kérdezem, mi a baj? – tér a lényegre.

- Nem fogok tagadni semmit, úgyis fölösleges, ugye?

- Igen.

- Mint tudod, lassan egy hete vagyunk együtt Kamijóval.

- Aha, csak azt ne mond, hogy máris gondok vannak – dörgöli meg a szemét.

- Nem egészen.

- Akkor? Ki vele, ne kelljen mindent kiszednem belőled.

- Mikor aludt, az előző párját hívta, aki másfél éve meghalt.

- Anyám borogass! – dörgöli meg arcát – Ezek szerint minden szavát hallottad. Ő tud erről?

- Nem.

- Beszélt már neked róla? Túltette magát a gyászon?

- Elmondta, hogy szeret, de akkor miért?

- Nem tudom, de tényleg. Talán nem lépett túl.

- Akkor miért hülyít engem?

- Nem azért mondom, hogy védjem, de neked még nem húzott kétfelé a szíved?

- Az más.

- Igaz, de…

- Mit csináljak? Mondd meg!

- Nem tudom Kyo, tényleg nem. Beszélj vele, nincs jobb ötletem. Ez a ti ügyetek, nem akarok a kelleténél jobban beleszólni. Nem mondhatom meg, hogy mit tegyél, csak segíthetek.

Egy ideig gondolkodom szavain. Ez az én életem, nekem kell döntenem, nem neki. Ő csak segíthet, és ha valami hülyeséget csinálok, seggbe rúghat, de mást nem tehet.

- Beszélek vele – mondom nagy sokára.

- Helyes. Az ő érdekében ajánlom.

- Mert?

- Különben én beszélek vele, de abból nem lesz köszönet.

Elnevetem magam. Na, igen, abból semmi jó nem sül ki, ha valakivel Kaoru „beszélget”. Szerintem akkor Kamijo ismét aludhatna a koporsóban, de ezúttal, örökre.